A megbocsátás öröme

Timár Tímea 2015.3.27. 1:52

Hogyan lehet tiszta szívből megbocsátani, ha valaki megsebzi lelkünket?

- Persze, hogy megbocsátok! - jelentjük ki oly sokszor, miközben lelkünket mély fájdalom és harag kínozza.
Hogyan lehet tiszta szívből megbocsátani, ha valaki megsebzi lelkünket? Ha a családunk vagy a társunk olyan dolgokat tesz vagy mondd, amelyek önbizalmunkat és hitünket romba döntik?

Mi a megbocsátás?

A megbocsátás egyik veszélye, hogy csak külsőleg oldjuk meg a fennálló konfliktust, miközben a neheztelés továbbra is marad, csak elássuk jó mélyre. Azonban, ha egész lényünkkel nem vagyunk képesek a megértés útjára lépni, közel sem értünk célba, hiszen előbb-utóbb vulkánszerűen tör majd utat magának az indulat.

Sok ember véli úgy, hogy bőven elég, ha a múltat lezárja: ami történt-megtörtént alapon. Kompromisszumokat köt saját hátrányára, miközben a tüske egyre szúr. A múltat viszont soha nem lehet kitörölni, nem azért van, hogy elfelejtsük, hiszen az élet egyik legjobb „tanítója”. Aki csak úgy bocsát meg, hogy hajlandó fátylat borítani rá, az korántsem bocsátott meg - elég csak egy kicsit feltépni a régi sebeket és máris visszatért oda, ahonnan elindult.

Akkor hogyan?

Amíg a bensőnkben nem születnek meg bizonyos felismerések, amíg nem vagyunk képesek belátni, hogy aki bántott, a saját belső fájdalmait próbálta leküzdeni, addig nincs remény. Ha odafigyelünk a dolgokra, észrevehetjük, hogy az ember állandó változásokon megy keresztül. Naponta változik a teste, a lelke, a gondolkodásmódja. Ami tegnap volt, az ma már a múlté. Ha visszatekintünk a régi énünkre, mondjuk a gyermekkorunkra, talán olyan tettek jutnak eszünkbe amelyek ma már nem részei a személyiségünknek. Lehet, hogy túlságosan agresszív, lusta, barátságtalan vagy éppen pesszimista volt a hozzáállásunk. Olyan embereket bántottunk meg akik fontosak a számunkra, és nem értjük az okát.
Régen mindenki más ember volt!
A különböző élmények, események, új ismerősök, állandóan változásban tartanak, és általa egyre jobb és tapasztaltabb emberré válhatunk.

Csodálatos dolog!

A megbocsátás szép és felemelő érzés mind a megbocsátott, mind a megbocsátó fél számára. Míg a düh és a bosszúvágy kicsinyes viselkedést eredményez, addig a harag legyőzése egy igazi felsőbbrendű cselekedet, amely által jogos büszkeség keríthet hatalmába.

Egy szebb jövő reményében!

Amikor elérünk arra a szintre, hogy elengedjük azokat a negatív érzéseket amelyek kínoznak, és szeretettel (de legalábbis harag vagy negatív érzések nélkül) gondolunk önmagunkra és ismerőseinkre, akkor a múlt fájó kapui bezárulnak, és egy új világ tárul elénk.

Hozzászólások

Vulture, 04. 12. 2015 21:06:23

Ez közel sem ilyen egyszerű, habár ez egy nagyon jó írás. Két dolog, ami nagyon fontos tényező ebben a kérdésben... Az egyik az önbecsülés, önbizalom megbántottsága, ami a megbocsátással csak még mélyebbre zuhan, hiszen beismerjük, hogy már nem vagyunk a dologra méltóak. Sosem szabad ilyen úton megbocsátani, hiszen ez egy olyan lépés, ahol lesétálunk a lépcsőn pár fokot, és még mélyebben leszünk. Ilyenkor a harag sokkal jobb, egy nagyon pozitív érzés, amely mozgat a cél felé. Nem szabad, hogy negatívvá forduljon az emberben lévő harag, ezt csak is két dologra szabad felhasználni: az egzisztencia megtartására, és a haladáshoz szükséges energiára. Ha megbocsátunk, nem lesz bennünk erő haladni. A megoldás tehát, hogy ha fáj akkor ne titkold, mutasd ki az érzéseid és a haragod, és ez mellé csatold a haladás fogalmát, lássa a környezeted, hogy a benned levő erőszakot pozitív dolgokba viszed át, mondjuk művészetekbe: festesz, zenét írsz, kifejezed a negatív érzéseidet, illetve haladsz a jobb felé. Ha ez párkapcsolat, akkor megbocsátani csak is úgy tudsz, hogy pótolsz. Amíg nem jön a helyére folt, addig bántani fog.

Liza, 09. 12. 2015 21:16:32

Vulture, tökéletesen egyetértek minden szavaddal! Pontosan így van!

2023.3.7.

További cikkek