A postás kétszer csenget

Sábitz Katalin  2008.2.28. 19:58

Eseményszámba megy, ha olyan levelet kapok – amely nem számlával és befizetnivalóval kapcsolatos. Hát, még ha csomagot…!

A múltkoriban egy állatvédő szervezet keresett meg levélben, hogy én is tehetek a világ jobbításáért. Mentsem meg a bálnákat! Ejha! –gondoltam. – Ennek fele se tréfa! – úgyhogy tovább olvastam a küldeményt. De végül mégiscsak nevetnem kellett, mert óhatatlanul elképzeltem, amint búvárcuccban a japán halászhajók elé vetem magam a nyílt tengeren, és egy reklámcsíkot húzok magam után: „Ne egyetek bálnááát!”

Abszolút reálisnak éreztem, hogy harcolhatnék a bálnákért, sőt akkor már az őserdei gorillákért is, meg az ózonpajzs védelméért… De ekkor észhez térített a levél végén a sárga csekk. Mert ugye, ha most azonnal nem tudok útra kelni Japánba, akkor támogassam a többi lelkes aktivistát anyagilag, és mielőbb töltsem ki a csekket és küldjem is el! Ott telt be a pohár, hogy hibásan írták a nevemet, amin vérig sértődtem. Egy fityinget sem fizettem be, de nagyon bízom benne, hogy a bálnák sorsa nem az én zsebpénzemen múlik!

A legújabb „postai” élményem akkor történt, amikor péntek délután hazaérve egy értesítő várt a postaládában, hogy a postás hiába keresett délelőtt, nem vettem át a nekem szánt csomagot. Ó, csomagot nekem?! Hát ez már aztán nagy esemény! El is szaladtam a postára, nehogy meggondolják magukat, és mégsem kapom meg a könyvet, amit nekem szántak. Mert mint kiderült, egy könyvről volt szó.

A postán hosszasan keresgélték a csomagomat, aztán nagy sokára kibökték, hogy a postás majd újra kikézbesíti hétfő délelőtt, mivel péntek délelőtt nem voltam otthon, és a feladóval így állapodtak meg.

De hát munka- és iskolaidőben ki van otthon hétköznap délelőtt? Ráadásul hétfőtől péntekig kollégiumban lakom. Ott álltam a postán, kezemben az értesítővel meg a személyimmel, és nem vehettem át a csomagomat. Ki hallott már ilyet?!

Most ugraszthatom a szüleimet, hogy mivel úgysincs semmi dolguk – mint a felnőtt, dolgozó embereknek általában…, ugyan fussanak már el a könyvemért, és legyenek kedvesek hazacipelni helyettem. Ráadásul még egy hetet várnom kell, hogy megnézhessem, mit is kapok tulajdonképpen.

Nagyon remélem, hogy az a könyv megéri a sok macerát, és azt is, hogy megélem, amikor az ügyintézés végre logikus és egyszerű lesz.

Vajon miért bonyolítjuk túl, amit könnyen és gyorsan el lehetne intézni?

Hozzászólások

@

Küldés