A szeretet ragadós

Szabó Kata 2006.6.1. 18:04

Az alábbi jegyzet szerzője egy megható és igaz történetet írt meg, amilyennel elég ritkán találkozunk manapság...

Egy nagyváros kis rendelőjében dolgozom nővérként. Vannak emberek, akik palotát, mások kincset, a minket látogató kissrácok, kis pácienseink, genetikai betegséget örököltek szüleiktől, ami nem éppen vidám dolog. Eredendően optimista beállítottságú ember vagyok, és mint olyan, próbálom a dolgokat a napos feléről nézni. A mai napomon sem volt ez másképpen.
Mára csak egy családot rendeltünk be nagykontrollra. Hat gyermek esetében ez egy egész napos program -- számukra, és persze számunkra is. Három lány, és három fiúcska. Mind az összes gyönyörű, szelídarcú gyerek. Miközben szállingóztak a vizsgálatokról és az ultrahangról vissza a rendelőnkbe, anyukájuk büszkélkedve mesélte a róluk szóló történeteket.

A legidősebb lányról megtudhattuk, hogy csak nehézségek árán tudott hozzánk eljönni, mert éppen vizsgaidőszak van az egyetemen. Egy szomszédos ország egyetemére jár, építésznek tanul. Teljesen önellátó, nyáron külföldön (főleg Angliában) keresi a pénzt alkalmi munkákból, évközben pedig egy banknak a bedolgozó munkatársa hétfőtől vasárnapig. Nem fogad egy fillért sem otthonról, tudja, hogy édesanyjának mindent fillért meg kell fognia így is.

A második a sorban egy nefelejcsszemű szőkeség, annyi hajjal, hogy a copfjából három fejet be lehetne fedni dús hajkoronával. Ő most végez a nyolcéves gimnáziumban. Jól tanul, szintén továbbtanulni készül. A ruházatára valót már ő is egyedül keresi meg. Tavaly egész nyáron Svédországban dolgozott. Idén is oda készül.

A harmadik lány már nem annyira „technikai” beállítottságú. Nem tervezi az egyetem elvégzését. Viszont nagyon ügyesen süt. A nagy ünnepek előtt betervezi a sütni valót, bevásárlólistát ír, öccseivel bevásároltat, és legalább nyolcfélét süt minden alkalommal. Nevetve mesélik, hogy dugdossák az aprósütit a fiúk elől, különben egy szemet sem hagynának. A fiúk is aranyosak, elevenek. Már a legkisebbik is gimnáziumba megy szeptemberben. Egyedül ment beiratkozni. Mikor a tanárok a szülei felől kérdezték, azt válaszolta: ezt egyedül akarta intézni, mert ez az ő egyéni döntése.

Mikor már mind együtt voltak, olyan jó érzés volt közöttük lenni! Leírni is nehéz. Szinte fizikailag lehetett érezni az összetartozást, a melegséget, a szeretetet, ami belőlük áradt.

Ja, és még valami: négy éve a nagyvárosból faluba, családi házba költöztek. Idén tavasszal megkölykezett a cicájuk -- be a kutyus óljába, és ott együtt nevelgetik a kiscicusokat. Lehet, hogy a szeretet ennyire ragadós…
Hát nem megható ez az igaz történet?!

Hozzászólások

Nóra, 08. 06. 2006 08:28:56

Nagyon tetszett a cikk. Szerintem ma már csak elvétve fordul elő ilyen eset. Pedig gyermekeinket erre kéne tanítani. Ehelyett elidegenedünk egymástól, a gyerekek számítógéppel játszanak nem egymással, és a szüleik sem jelentik a számukra azt, amit kellene.