A szeretet ragadós
Az alábbi jegyzet szerzője egy megható és igaz történetet írt meg, amilyennel elég ritkán találkozunk manapság...
Egy nagyváros kis rendelőjében dolgozom nővérként. Vannak emberek, akik palotát, mások kincset, a minket látogató kissrácok, kis pácienseink, genetikai betegséget örököltek szüleiktől, ami nem éppen vidám dolog. Eredendően optimista beállítottságú ember vagyok, és mint olyan, próbálom a dolgokat a napos feléről nézni. A mai napomon sem volt ez másképpen.
Mára csak egy családot rendeltünk be nagykontrollra. Hat gyermek esetében ez egy egész napos program -- számukra, és persze számunkra is. Három lány, és három fiúcska. Mind az összes gyönyörű, szelídarcú gyerek. Miközben szállingóztak a vizsgálatokról és az ultrahangról vissza a rendelőnkbe, anyukájuk büszkélkedve mesélte a róluk szóló történeteket.
A legidősebb lányról megtudhattuk, hogy csak nehézségek árán tudott hozzánk eljönni, mert éppen vizsgaidőszak van az egyetemen. Egy szomszédos ország egyetemére jár, építésznek tanul. Teljesen önellátó, nyáron külföldön (főleg Angliában) keresi a pénzt alkalmi munkákból, évközben pedig egy banknak a bedolgozó munkatársa hétfőtől vasárnapig. Nem fogad egy fillért sem otthonról, tudja, hogy édesanyjának mindent fillért meg kell fognia így is.
A második a sorban egy nefelejcsszemű szőkeség, annyi hajjal, hogy a copfjából három fejet be lehetne fedni dús hajkoronával. Ő most végez a nyolcéves gimnáziumban. Jól tanul, szintén továbbtanulni készül. A ruházatára valót már ő is egyedül keresi meg. Tavaly egész nyáron Svédországban dolgozott. Idén is oda készül.
A harmadik lány már nem annyira „technikai” beállítottságú. Nem tervezi az egyetem elvégzését. Viszont nagyon ügyesen süt. A nagy ünnepek előtt betervezi a sütni valót, bevásárlólistát ír, öccseivel bevásároltat, és legalább nyolcfélét süt minden alkalommal. Nevetve mesélik, hogy dugdossák az aprósütit a fiúk elől, különben egy szemet sem hagynának. A fiúk is aranyosak, elevenek. Már a legkisebbik is gimnáziumba megy szeptemberben. Egyedül ment beiratkozni. Mikor a tanárok a szülei felől kérdezték, azt válaszolta: ezt egyedül akarta intézni, mert ez az ő egyéni döntése.
Mikor már mind együtt voltak, olyan jó érzés volt közöttük lenni! Leírni is nehéz. Szinte fizikailag lehetett érezni az összetartozást, a melegséget, a szeretetet, ami belőlük áradt.
Ja, és még valami: négy éve a nagyvárosból faluba, családi házba költöztek. Idén tavasszal megkölykezett a cicájuk -- be a kutyus óljába, és ott együtt nevelgetik a kiscicusokat. Lehet, hogy a szeretet ennyire ragadós…
Hát nem megható ez az igaz történet?!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2021.9.28.
Látszatvilág
Az emberiség apró kis tagjai – akik hatalmas és erős tömeget alkotnak, de nem irányítanak – évezredek óta ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.
2021.8.22.
Ne gyere közel!
A híradások tele vannak azzal a témával, amiről én most NEM kívánok írni.
2021.5.11. 1
A bűvös szív
Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.
2021.4.19.
Karácsonyi adok-kapok
Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.
2020.12.17. 17
Monitor
Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.
2020.10.15.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2020.10.5. 2
Átverés vagy valóság?
Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...
2020.9.9.