Az érintés ereje

Puha Andrea  2008.5.22. 12:37

Minden ember vágyik szeretetre. Csak mindenki másképpen.

Van, aki akkor érzi, hogy szeretik, ha a zsebében kitapinthat egy cetlit a kedvesétől a felirattal: Szeretlek. Van, aki akkor, amikor valaki átöleli, és arcát a másik vállgödrébe fúrhatja. Van, akinek a szeretet egy szál rózsában bújik meg. Megint másokat a szép szavak lágyítanak el.

Pár napja egy barátom küldött nekem egy tesztet. Tudni szerette volna, hogy számomra melyik a legfontosabb „szeretetnyelv”. Az elismerő szavak, a minőségben eltöltött idő, az ajándékozás, vagy a testi érintés. Karikáztam, ikszeltem, összeadtam, kivontam, s megszületett az eredmény: az együtt eltöltött idő minősége és a testi érintés az alapvető a számomra.

Később belegondoltam, valóban így van-e? Rá kellett jönnöm, hogy igen. Számomra a dicséretek, még ha jól is esnek, zavarba hoznak. Az ajándékozást szép dolognak tartom, igaz adni jobban szeretek, mint kapni. Az érzelmi ajándékok többet érnek számomra. A tárgyak, meglepetések akkor jelentenek nálam nagyobb értéket, ha saját kezűleg készítik, esetleg, ha egészen apró dolgokat kapok, de szívből.

A közösen eltöltött idő minősége, tartalma, azonban mindig sokat számított. Imádok kettesben ücsörögni valakivel a tóparton, vagy megmászni egy hegyet, s a tetején egymás hátának rogyni. Emlékszem, egyszer egy barátommal túra közben elkapott a zápor. Gyorsan bemenekültünk egy romos faházba, s onnan szemléltük a sűrű esőt. Orromat meglegyintette a föld nedves szaga. Azóta is, ha esik, azok a pillanatok jutnak eszembe. A közösen átélt történetek is örökre belém rögződtek. Például, amikor nehéz gyaloglás után felérünk a hegy tetejére, dobog a szívem, s mindannyian csendben, nagy lelki nyugalommal, megilletődve ülünk egymás mellett. Mindig hevesebben ver a szívem, ha hegyeket látok, s nem vonz túlságosan a tengerpart.

Egyszer koncerten kapaszkodtunk egymásba, zuhogó esőben. Arcunkon végigcsurogtak az cseppek, éreztem, egybeolvadnak a könnyeimmel. Azóta, ha esőcsepp csordul végig az arcomon, újból eszembe jutnak azok a percek. Van a közösen eltöltött időben valami meghitt, valami megismételhetetlen dolog, ami rengeteget ad nekem.

A másik ilyen dolog az érintés. Egy érintéssel többet lehet mondani, mint szavakkal. Ha valaki hirtelen elcsendesedik, meglökhetjük mókásan, rögtön felvidul. Ha valaki átölel, érzem, hogy szeret. Ha valaki begubózik, megszorítom az ujját. Ha szomorú vagyok, a másik vállára hajtom a fejem. Ha nem érinthetem meg a másikat, keresem a tekintetét. Keresem, mert érezni akarom, hogy a közelemben van, éreztetni akarom vele, hogy látom és érzem őt. S látni akarom azt is, hogyan jelez vissza. Emlékezni akarok az érintésére, a tekintetére. Arra, ahogyan mosolyog.

Fontos, hogy megismerjük egymás szeretetnyelvét, hogy így kommunikáljunk egymással. Hogy megértsük, van fontosabb a pénznél, az ajándékoknál, és a tárgyaknál: egymás érzékelése és közelségben tudása.

Hozzászólások

@

Küldés