Boldogságfelmérés

Nagy Erika 2013.3.27. 5:04

A minap azt hallottam a tévében, hogy a magyar nép a legboldogtalanabb...

... és a legelégedetlenebb nemzetek közé tartozik, a felmérések szerint. Igen, azt már tudtuk eddig is, hogy a magyar sírva vigad, de miért van ez?

A felmérésből az is kiderült, hogy míg a magyarok többsége szerint az élet jobb más országokban, addig rengeteg külföldi telepszik le Magyarországon, és boldogan éli ott az életét.

Ez a téma, gondolkodóba ejtett. Magyar vagyok ízig-vérig, s bár nem az anyaországban élek, nem érzem magam boldogtalannak. Nem kívánkozom külföldön dolgozni, a munkahelyemről ott is kirúghatnak, majd kirabolhatnak, megalázhatnak, ott is nyomoroghatok, sírhatok...

Nem értem az embereket, miért gondolják, hogy az ismeretlen biztosan jobb, nem értem, miért gondolják azt, hogy ott tejben, vajban fürdenek az emberek? Nem mondom, hogy én mindennel elégedett vagyok, dehogy! De nem gondolom azt sem, hogy külhonban sokkal jobb dolgom lenne, nem hiszem, hogy ott méregdrága luxuskocsival közlekednék, hogy havonta mennék nyaralni, és sorolhatnám, a végtelenségig. Amikor a boldogtalanságról hallok, mindig az erdélyiekre gondolok, akik sokkal szerényebb, nomádabb körülmények között élnek, mint mi, mégis boldogabbak. Annak tudnak örülni, amijük van, nem vágynak lehetetlen dolgok után, nem irigykednek, képesek arra, hogy a keveset beosszák, sőt még arra is, hogy tiszta szívből ajándékozzanak. Sugárzik belőlük a belső harmónia, lelki béke, a kiegyensúlyozottság.

Ha azért vagyunk boldogtalanok, mert mondjuk unalmas az életünk, tegyünk azért, hogy színesebb, szebb és gazdagabb legyen. Hogy nem merünk? Akkor ne panaszkodjunk! Ha pedig teszünk érte, akkor ne legyünk türelmetlenek, mert mint ahogy Nádas Péter írta, „A türelmetlenek boldogtalanok, mert mindig akarnak valamit, s mindig azt kapják, amit nem akartak.“