Búcsú


Vég Erzsébet  2008.4.27. 17:10

Az utóbbi időben egyre többször értesülhettünk Antal Imre sorsának alakulásáról...

A sajtó gyakran beszámolt arról, hogy milyen nagybeteg. A fényképekről már egy egészen más ember nézett vissza ránk, mint akit nagy nevettetőként megismerünk.

Mint mindig, ha elmúlásról van szó, mélyen érintett az esemény. Részben azért, mert nagy tisztelője és kedvelője voltam Antal Imrének. Művelt, intelligens, tehetséges és sokoldalú ember volt. Szomorú, hogy zongoraművészként nem teljesedhetett ki, ellenben „kaptunk” egy kiváló humoristát.

Az „ország Imruskájának” nevezték. Ezen elgondolkodtam: ha tényleg így volt, akkor miért a hospice házban töltötte élete utolsó hónapjait, és miért nem valamelyikünk házában, vagy legalább baráti körben? Jogosan merül fel a kérdés, vajon elvállaltam volna-e a nagy beteg gondozását? Nos, szégyenkezve vallom be: nem. Fogalmam sem lett volna, hogyan, mikor és mit kell vele tennem, hogy enyhítsem fizikai és lelki fájdalmait. Nem mentegetőzésnek szánom, de úgy tudom, az állítólagos barátai közül sem nagyon törte magát senki, hogy magához vegye. Pedig az emlékműsorban elég sokan megszólaltak és magasztalták a néhai művészt…

Szomorú tény, hogy édesanyja halála után Antal Imre egyedül maradt, testvér, gyerek, feleség nélkül. Ez egy másik gondolatmenetet is elindított bennem. Mégpedig: szabad-e szülő és gyermek között annyira szoros kapcsolatot kialakítani – még, ha ez óhatatlan is az egyik szülő korai elvesztése miatt –, hogy aztán az édesanya halálába kis híján belerokkanjon valaki. Az élet természetes velejárója, hogy elveszítjük a szüleinket. Könnyebb azonban, ha gyászunkban segít valaki vigasztalódnunk, vagy van kihez fordulnunk bánatunkban, akire számíthatunk – legyen az rokon, vagy jó barát.

A néhai Antal Imre körül kialakult történet megint egy figyelmeztető eset arra, hogy életében „elfelejtünk” tisztelni, szeretni valakit, esetleg segíteni rajta, de a halála után ódákat zengünk róla…

Antal Imre többet, jobbat érdemelt volna. Nyugodjon békében!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A hotelszoba titkai

Oriskó Renáta

Valami megváltozott. Úgy tűnt, mintha egyik percről a másikra történt volna.

2018.8.20.    13


A telt idomok szépek

Joó Fruzsina

A nőideálok az évszázadok során mindig változtak.

2018.6.11.    60


Univécé

Póda Erzsébet

Az egyik ismerősöm szörnyülködve vette tudomásul, hogy világunk néhány országában léteznek uniszex (vagy semleges) vécék.

2018.5.9.    10


Amikor beszélgetünk

Oriskó Renáta

Vajon milyen az igazán jó, személyes beszélgetés felbolydult világunkban?

2018.4.12.    15


Amitől a pasik a falra másznak

Joó Fruzsina

Mi, nők, számtalanszor panaszkodunk a férfiakra, sírunk miattuk, elátkozzuk őket.

2018.4.4.    15


Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2018.4.2.  2    4


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2018.1.18.    5


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2018.1.3.    12


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2