Búcsú


Vég Erzsébet  2008.4.27. 17:10

Az utóbbi időben egyre többször értesülhettünk Antal Imre sorsának alakulásáról...

A sajtó gyakran beszámolt arról, hogy milyen nagybeteg. A fényképekről már egy egészen más ember nézett vissza ránk, mint akit nagy nevettetőként megismerünk.

Mint mindig, ha elmúlásról van szó, mélyen érintett az esemény. Részben azért, mert nagy tisztelője és kedvelője voltam Antal Imrének. Művelt, intelligens, tehetséges és sokoldalú ember volt. Szomorú, hogy zongoraművészként nem teljesedhetett ki, ellenben „kaptunk” egy kiváló humoristát.

Az „ország Imruskájának” nevezték. Ezen elgondolkodtam: ha tényleg így volt, akkor miért a hospice házban töltötte élete utolsó hónapjait, és miért nem valamelyikünk házában, vagy legalább baráti körben? Jogosan merül fel a kérdés, vajon elvállaltam volna-e a nagy beteg gondozását? Nos, szégyenkezve vallom be: nem. Fogalmam sem lett volna, hogyan, mikor és mit kell vele tennem, hogy enyhítsem fizikai és lelki fájdalmait. Nem mentegetőzésnek szánom, de úgy tudom, az állítólagos barátai közül sem nagyon törte magát senki, hogy magához vegye. Pedig az emlékműsorban elég sokan megszólaltak és magasztalták a néhai művészt…

Szomorú tény, hogy édesanyja halála után Antal Imre egyedül maradt, testvér, gyerek, feleség nélkül. Ez egy másik gondolatmenetet is elindított bennem. Mégpedig: szabad-e szülő és gyermek között annyira szoros kapcsolatot kialakítani – még, ha ez óhatatlan is az egyik szülő korai elvesztése miatt –, hogy aztán az édesanya halálába kis híján belerokkanjon valaki. Az élet természetes velejárója, hogy elveszítjük a szüleinket. Könnyebb azonban, ha gyászunkban segít valaki vigasztalódnunk, vagy van kihez fordulnunk bánatunkban, akire számíthatunk – legyen az rokon, vagy jó barát.

A néhai Antal Imre körül kialakult történet megint egy figyelmeztető eset arra, hogy életében „elfelejtünk” tisztelni, szeretni valakit, esetleg segíteni rajta, de a halála után ódákat zengünk róla…

Antal Imre többet, jobbat érdemelt volna. Nyugodjon békében!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Advent van

Póda Erzsébet

Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.

2022.12.2.   


Az értékes festővászon története

Nagy Csivre Katalin

A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.

2022.11.29.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2022.11.19.   


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2022.9.15.   


Uborkaszezon?

Nagy Csivre Katalin

A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!

2022.7.22.   


Egy kép, ezer szó

Nagy Csivre Katalin

Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.

2022.6.6.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.