Búcsú


Vég Erzsébet  2008.4.27. 17:10

Az utóbbi időben egyre többször értesülhettünk Antal Imre sorsának alakulásáról...

A sajtó gyakran beszámolt arról, hogy milyen nagybeteg. A fényképekről már egy egészen más ember nézett vissza ránk, mint akit nagy nevettetőként megismerünk.

Mint mindig, ha elmúlásról van szó, mélyen érintett az esemény. Részben azért, mert nagy tisztelője és kedvelője voltam Antal Imrének. Művelt, intelligens, tehetséges és sokoldalú ember volt. Szomorú, hogy zongoraművészként nem teljesedhetett ki, ellenben „kaptunk” egy kiváló humoristát.

Az „ország Imruskájának” nevezték. Ezen elgondolkodtam: ha tényleg így volt, akkor miért a hospice házban töltötte élete utolsó hónapjait, és miért nem valamelyikünk házában, vagy legalább baráti körben? Jogosan merül fel a kérdés, vajon elvállaltam volna-e a nagy beteg gondozását? Nos, szégyenkezve vallom be: nem. Fogalmam sem lett volna, hogyan, mikor és mit kell vele tennem, hogy enyhítsem fizikai és lelki fájdalmait. Nem mentegetőzésnek szánom, de úgy tudom, az állítólagos barátai közül sem nagyon törte magát senki, hogy magához vegye. Pedig az emlékműsorban elég sokan megszólaltak és magasztalták a néhai művészt…

Szomorú tény, hogy édesanyja halála után Antal Imre egyedül maradt, testvér, gyerek, feleség nélkül. Ez egy másik gondolatmenetet is elindított bennem. Mégpedig: szabad-e szülő és gyermek között annyira szoros kapcsolatot kialakítani – még, ha ez óhatatlan is az egyik szülő korai elvesztése miatt –, hogy aztán az édesanya halálába kis híján belerokkanjon valaki. Az élet természetes velejárója, hogy elveszítjük a szüleinket. Könnyebb azonban, ha gyászunkban segít valaki vigasztalódnunk, vagy van kihez fordulnunk bánatunkban, akire számíthatunk – legyen az rokon, vagy jó barát.

A néhai Antal Imre körül kialakult történet megint egy figyelmeztető eset arra, hogy életében „elfelejtünk” tisztelni, szeretni valakit, esetleg segíteni rajta, de a halála után ódákat zengünk róla…

Antal Imre többet, jobbat érdemelt volna. Nyugodjon békében!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2020.3.7.   


Beszűkülés

Póda Erzsébet

Valószínűleg minden kornak megvolt a maga ökológiája.

2020.2.14.   


Kiskorúság

Póda Erzsébet

A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.

2020.2.3.   


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2020.1.3.    5


Gondolatok az ünnep előtt

Tompa Orsolya

Karácsony luxuskiadásban, és egyszer az ünnepek is véget érnek...

2019.12.22.    23


Karácsonyi versek

Lehet, hogy ma sem kapna más szállást a Szent család, mint egy állatok által belehelt istállót, ahol a jászolban maga a szeretet ölt testet.

2019.12.12.   


Advent van

Póda Erzsébet

Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.

2019.12.1.   


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2019.11.24.    11