Búcsú


Vég Erzsébet  2008.4.27. 17:10

Az utóbbi időben egyre többször értesülhettünk Antal Imre sorsának alakulásáról...

A sajtó gyakran beszámolt arról, hogy milyen nagybeteg. A fényképekről már egy egészen más ember nézett vissza ránk, mint akit nagy nevettetőként megismerünk.

Mint mindig, ha elmúlásról van szó, mélyen érintett az esemény. Részben azért, mert nagy tisztelője és kedvelője voltam Antal Imrének. Művelt, intelligens, tehetséges és sokoldalú ember volt. Szomorú, hogy zongoraművészként nem teljesedhetett ki, ellenben „kaptunk” egy kiváló humoristát.

Az „ország Imruskájának” nevezték. Ezen elgondolkodtam: ha tényleg így volt, akkor miért a hospice házban töltötte élete utolsó hónapjait, és miért nem valamelyikünk házában, vagy legalább baráti körben? Jogosan merül fel a kérdés, vajon elvállaltam volna-e a nagy beteg gondozását? Nos, szégyenkezve vallom be: nem. Fogalmam sem lett volna, hogyan, mikor és mit kell vele tennem, hogy enyhítsem fizikai és lelki fájdalmait. Nem mentegetőzésnek szánom, de úgy tudom, az állítólagos barátai közül sem nagyon törte magát senki, hogy magához vegye. Pedig az emlékműsorban elég sokan megszólaltak és magasztalták a néhai művészt…

Szomorú tény, hogy édesanyja halála után Antal Imre egyedül maradt, testvér, gyerek, feleség nélkül. Ez egy másik gondolatmenetet is elindított bennem. Mégpedig: szabad-e szülő és gyermek között annyira szoros kapcsolatot kialakítani – még, ha ez óhatatlan is az egyik szülő korai elvesztése miatt –, hogy aztán az édesanya halálába kis híján belerokkanjon valaki. Az élet természetes velejárója, hogy elveszítjük a szüleinket. Könnyebb azonban, ha gyászunkban segít valaki vigasztalódnunk, vagy van kihez fordulnunk bánatunkban, akire számíthatunk – legyen az rokon, vagy jó barát.

A néhai Antal Imre körül kialakult történet megint egy figyelmeztető eset arra, hogy életében „elfelejtünk” tisztelni, szeretni valakit, esetleg segíteni rajta, de a halála után ódákat zengünk róla…

Antal Imre többet, jobbat érdemelt volna. Nyugodjon békében!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.9.28.   


Látszatvilág

Póda Erzsébet

Az emberiség apró kis tagjai – akik hatalmas és erős tömeget alkotnak, de nem irányítanak – évezredek óta ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.

2021.8.22.   


Hátsó szándék

Fodor Tekla

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

2021.8.6.  1   


Ne gyere közel!

Nagy Csivre Katalin

A híradások tele vannak azzal a témával, amiről én most NEM kívánok írni.

2021.5.11.  1   


A bűvös szív

Dráfi Emese

Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.

2021.4.19.   


Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.  1    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.