Döbbenet...

Debnárová Eva  2008.5.11. 10:51

...ért nemrég. A televízióban hírt adtak egy fiatal fiúrúl, aki tizenöt évesen meg akart halni.

„Sikerült“ neki. Önkezével vettet véget az életének. Nincs rá magyarázat.
Egy fiatal, szép, tizenhat éves lány nem látta a kiutat. Meg akart halni. „Sikerült“ neki. Meghalt – és ő sem hagyott magyarázatot.

Visszavonhatatlanul döntöttek. Elmentek ebből a világból, itt hagyták a közeli barátaikat, tanáraikat és diáktársaikat, nagyszüleiket és mindenkit a néma döbbenetben, hiszen önkéntesen költöztek a másvilágra. Ez ez a két eset nem egyedi. Az utóbbi időben riasztóan sokan vannak azok a fiatalok, akik így döntenek. Pedig már ez a két eset is nagyon sok!

Miért?! Ezt a kérdést egész életükben fel fogják tenni mindazok, akik ismerték őket, és azok is, akik csupán hallomásból értesületk az esetükről. Soha senki nem fogja őket elfelejteni, és ez a kérdés újra és újra felmerül bennük, újra és újra fájdalmat okoz, és összeszorítja az emberek szívét. Hiszen mi itt voltunk nekik! Hiszen barátok voltunk! Hiszen mi segítettünk volna! Hiszen...!

De ők nem mondtak semmit, nem jeleztek, és mi nem vettünk észre rajtuk semmi figyelmeztetőt. De vajon láttunk? Nyitott volt a szemünk és a szívünk? Mit tettünk rosszul? Ezer kérdés merül fel bennünk, és ezer válasz. Egyik sem a helyes válasz, és egyik sem segít már. Senki nem értheti, nem tudhatja, mi zajlik annak az elméjében, a lelkében, aki már nem akar tovább élni. Hát még egy kamasz esetében! Kifelé „normálisan“ viselkedik, a gondolataiban azonban mindent kilátástalannak lát. Mindig a zsákutcába tér vissza, és mindent eszerint tesz. Megtalálja az ő idejét és módját – és mi már csak arra döbbenünk, hogy megtette.

A barátnőmnek két felnőtt lánya van. Gyerekként mind a kettő problémás és keményfejű emberke volt. Az idősebbik, nagyon okos volt, 145 IQ-val – az érettségi előtt megpróbált öngyilkos lenni. Az orvosok visszahozták az életbe, ezután a pszichológus segített neki. A szülei a mai napig nem tudták meg miért tette, de meg kellett változtatniuk a nevelési és kommunikációs módszerüket. A lány ma rendőrnőként dolgozik. A fiatalabb hihetetlenül kedves, szép fekete hajú, szeretnivaló kislány volt. Szintén megpróbálkozott az öngyilkossággal... Ma maga sem érti, miért tette. Ügyes fodrásznő, és végtelenül kedves ember.

Az anyjukat (mert mindig leginkább az anyát sebzi mélyen az ilyen eset) nagyon megviselte lányai érthetetlen döntése. Ma már szerencsére mindhárman jó barátnők, és remélem, hogy tanultak az esetből. Akkoriban nap, mint nap velük voltam, és ma sem értem, hogyan lehetséges, hogy a fejükben, lelkükben az játszódott le, ami akkor ahhoz a szörnyűséghez vezetett. Nem vettem észre rajtuk semmilyen változást, semmilyen figyelmeztető jelet. Sem az anyjuk, sem az apjuk nem egy rossz ember. Odaadóan nevelték a lányaikat, és ma is törődnek velük, figyelnek rájuk. Akkor mégis miért tették?! Azóta sem értjük, és a pszichológusok se tudták megadni a választ. A történtek után viszont már csak az a lényeg, hogy minden jól végződött.

Ezer kérdés és ezer válasz. De egyik sem nyugtat meg… Mert a fiatalok öngyilkosságára nincs, nem lehet igazi magyarázatot találni. Csak egy marad: az ember szívében seb, lelkében űr, a temetőben pedig egy sírkővel több…

Ahová minden évben Halottak napján eljönnek a barátok, ismerősök, családtagok. Ők pedig örökké fájdalomban fognak emlékezni rájuk.

Fordította: Póda Erzsébet

Hozzászólások

@

Küldés