Miért?!


Póda Erzsébet  2008.5.6. 22:17

Volt idő, mikor rettegtem a haláltól. Elsősorban a saját halálomtól. Ma már nem félek.

Hiszen ez természetes: aki megszületik, az egyszer meg is hal. Senki sem marad ebben a formájában örökké e világon. Mások halálhírén sem döbbenek meg annyira. Tudom, hogy jó helyre mentek, jobb helyre, mint amilyen ez a Föld. Pedig itt is van sok szép dolog, gyönyörűség! Kirobbanó tavaszi színek, buja, finom virágillatok, habos felhők, szárnyaló, daloló madarak, simogató langyos szellők, szívet melengető történések...

Meg árnyoldalak, melyekre rágondolni is borzalmas.

Nem tudom, jó dolog vagy rossz, és bizonyára sokan elítélnek ezért, de az ismerősök távozása már nem szokott bennem sajgó bánatot okozni. Mindig úgy érzem, nem mentek el innen, a lényegük itt maradt, vagy ha el is mentek, vágytak oda, azért tették. Esetenként megsiratom őket, ha közel álltak hozzám, de napok múltán a fájdalom enyhül, és már csak a sajnálat marad, amiért annyi mindent nem beszéltünk még meg… Ám amit majd biztosan bepótolunk.

De most valami más történt.

Akkor ismertem meg egy kislányt, amikor már eltávozott közülünk. Akkor tudtam meg a nevét, akkor láttam fényképét, akkor rajzolódott ki számomra rövid életének néhány röpke részlete.

Nem autó- sem diszkóbaleset, nem betegség, nem szerencsétlen véletlen miatt szakadt meg el sem kezdődött élete. Önkezével vetett véget annak. Keresztlányom barátnője volt. Szerdán délután még megbeszélték, hogy hosszú szünet lévén majd vasárnap találkoznak. Vidáman búcsúztak el egymástól. Semmi jele nem volt a közelgő tragédiának, hiszen a lány pár nap óta egy tanulmányi verseny büszke nyertesének is tudhatta magát. Egyébként is kitűnő tanuló volt, viccelődő, szerető barátnő, igazi fiatal, „bulizós csaj”. A szerelem is feltűnt számára a láthatáron. A vidám búcsúzkodás utáni másnap reggelen holtan talált rá a családja. Felakasztotta magát. Vasárnap a temetésén találkozott ugyan a barátnőivel, de már utoljára.

Ezernyi kérdés merült fel bennem, mikor meghallottam a hírt, és ezzel együtt ismeretlen szaggató fájdalom jelentkezett a mellkasomban, a lelkemben. Mert igazi okot a halál választására, erre az iszonyatos döntésre, senki sem talált. Anya lévén az anya fájdalmát éreztem, akinek a gyermeke volt ez a lány. Barát lévén a barátok fájdalmát éreztem, akik értetlenül álltak a szörnyű, megmagyarázhatatlan eset előtt. Az élet vagy a sors igazságtalanságának fájdalmát éreztem, amiért nem tudta megvédeni az útja elején tartó életet, hiszen még annyi minden várhatott volna rá. A szeretet mérhetetlen súlyának fájdalmát éreztem, amiért oly nehéz elviselnünk, amikor magyarázat nélkül hagy itt bennünket, akit szeretünk.

Lényem egy része tudja, hogy ő már jó helyen van. De az elmém nem nyugszik bele. Ezúttal nem képes belenyugodni. Miértek sorozatai foglalkoztatnak napok óta. Miért van szükség az értelmetlen halálra? Miért kegyetlen és igazságtalan az élet? Miért nem figyelünk úgy egymásra, hogy észrevegyük a másik lelkének minden rezdülését? Miért nem vigyázunk eléggé a szeretteinkre? Miért nem halljuk a másik néma segélykérését? Miért nem értjük egymás kimondott szavait? Miért történhet meg egy ilyen értelmetlen, érthetetlen, borzasztó tragédia? Miért? Miért?...

Megmagyarázhatatlan, miért siratom és gyászolom a tizenhat éves kislányt, akit csak a halála után ismertem meg, de azóta nap, mint nap gondolok rá.

Ő már biztosan békés és megnyugodott.

Én azonban még sokáig nem leszek az.



Hozzászólások

Évi, 07. 05. 2008 11:06:03 fájdalom..
Mélységes fájdalmat és döbbenetet érzek, pedig nem ismertem ezt a kislányt. Néha sírok ilyen hír hallatán, de most még az sem megy. Főleg anyaként érzem át, hiszen az én nagyobbik lányom áprilisban múlt 14 éves. Most megfogadtam, minden rezdülésére figyelni fogok. Nehéz világban élünk... nagyon kell figyelnünk egymásra - és főleg a gyermekeinkre.
@


Kapcsolódó cikkek

Döbbenet...

Debnárová Eva

...ért nemrég. A televízióban hírt adtak egy fiatal fiúrúl, aki tizenöt évesen meg akart halni.

2008.5.11.   

A rovat további cikkei

Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.11.2.   


Különös jövő

Nagy Csivre Katalin

A világ számomra kezd teljesen felismerhetetlenné válni, illetve lehet, hogy eddig vak voltam. Vadonatúj mintákra épülő új korszak kezdődik.

2021.11.2.   


Esküszegés

Nagy Csivre Katalin

Krisztus előtt kb. 400-ban hangzott el Hippokratész kijelentése: „A beteg java a legfőbb törvény! (Salus aegroti, suprema lex esto!)

2021.10.28.   


Látszatvilág

Póda Erzsébet

Az emberiség apró kis tagjai – akik hatalmas és erős tömeget alkotnak, de nem irányítanak – évezredek óta ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.

2021.8.22.   


Hátsó szándék

Fodor Tekla

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

2021.8.6.  1