Döbbenet


Nagy Erika  2013.11.12. 4:00

Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! – mondta volna nagyapám, ha még élne. Helyette most én mondom. Hogy mi késztet erre? A dühöm, a tehetetlenségem.

Munkából hazafele jövet a buszon ülve beszélgetek a mellettem ülő ismerősömmel, amikor megáll a jármű, hogy felvegye az utasokat. Vagyis azt az egyet, aki várakozik. Kis növésű emberpalánta emelte magasra lábacskáit, hogy felmásszon a lépcsőn, hátán egy méretes iskolatáska. Tovább beszélgetek, nem figyeltem az eseményeket, hisz mi mást tehet egy utas, mint jegyet vesz. Majd látom, hogy a fiúcska leszáll. Rossz buszt rohamozott meg szegény, gondoltam. Ahogy elhaladunk mellette, látom, ahogy lebiggyesztett ajkához emeli a felszálló kártyáját. Ezzel meg mi történt? Tűnődtem, de nem sokáig. Az előttem ülőkre figyeltem, akik tanúi voltak az eseménynek. Mégpedig: a kártyán nem volt annyi pénz, amennyibe a jegy került volna, ezért a sofőr udvariasnak nem mondható módon kipenderítette.

Megdöbbentem. Tudom, most az következik, hogy és akkor mi van? Nincs pénz, nincs utazás. Meg az, hogy mi lenne, ha naponta több utasnak nézné el a sofőr a potyázást? Mi van, ha jön az ellenőr? Bár bevallom, ellenőrrel már vagy nyolc éve nem találkoztam, szerintem nincsenek is. Természetesen nem díjazom a bliccelők működését, de egy ártatlan gyereket soha nem lennék képes magára hagyni.

Azóta napok teltek el, mégsem tudok szabadulni ettől a hatalmas embertelenségtől. Mert annak tartom. Embertelen dolog egy gyermeket kitenni annak, hogy várja a szerencséjét, iskola után, étlen-szomjan, idegen környezetben, pénz nélkül, s talán telefon nélkül is. Arról, hogy esetleg fázik is, mert hideg van, már nem is beszélek. Jó, itt felmerül a szülő felelőssége is, mert hát ugye, egy gyereket sem lehet a mai világban pénz nélkül kiengedni a lakásból, még helyi szinten sem, nem pedig több kilométerre az otthonától.

Hogy mi lett szegény sráccal, nem tudom, de magam előtt látom majdnem sírós képét, a kétségbeesését. Ha közelebb ülök, és látok-hallok, biztosan kifizettem volna azt a pár centet, amibe a jegy került. Bevallom a sofőr sohasem volt a kedvencem, mindenkivel fölényes, kötekedő, mogorva. Ha egy kis mosoly megjelenik néha az ajka szélén, már-már arra vetemedem, hogy a telefonért nyúlok, hogy hívjam a mentőket, gondolván, hogy rosszul van. Persze azt is tudom, hogy emberekkel nem könnyű dolgozni, de aki ezt a pályát választja, annak a türelmet zsákszámra kell cipelnie a hátán.

Most, hogy leírtam a sorokat, arra gondolok, hogy mi van, ha velem van a baj? Mi van, ha én látom rosszul a helyzetet? Mi van, ha…? De nem, nem hiszem. Emberek vagyunk, érzelmekkel, érzésekkel, tulajdonságokkal. Jókkal, rosszakkal egyaránt. Csak abban bízok, hogy az emberség még nincs kihalóban…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A telt idomok szépek

Joó Fruzsina

A nőideálok az évszázadok során mindig változtak.

2018.6.11.    59


Univécé

Póda Erzsébet

Az egyik ismerősöm szörnyülködve vette tudomásul, hogy világunk néhány országában léteznek uniszex (vagy semleges) vécék.

2018.5.9.    10


Amikor beszélgetünk

Oriskó Renáta

Vajon milyen az igazán jó, személyes beszélgetés felbolydult világunkban?

2018.4.12.    15


Amitől a pasik a falra másznak

Joó Fruzsina

Mi, nők, számtalanszor panaszkodunk a férfiakra, sírunk miattuk, elátkozzuk őket.

2018.4.4.    14


Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2018.4.2.  2    4


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2018.1.18.    5


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2018.1.3.    12


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9