Emlékképek

Nagy Erika  2011.8.17. 3:49

A horoszkópomat olvasva elmosolyodtam a minap.

Fura volt olvasni a sorokat, melyek szerint hihetetlen pásztorórák, érzelemdús esték és szenvedélyek elsöprő vihara vár rám.

Piha, ez nem semmi, gondoltam, csak a férjem meg ne tudja! Az, aki több mint harminc éve házasságban él, nem éppen a legilletékesebb arra, hogy magáénak vallja a jóslatot. Nem törekszem kicsapongásra, házasságtörésre. Ha szabad lennék, talán még örülnék is neki, de így, férjjel a nyakamon? Dereng valami, hogy szép dolog a szerelem, és ha nagyon megerőltetem magam, vannak még emlékeim. Ha a memóriám sem csal, szerelmes is voltam. Egyszer. Vagy kétszer. Talán háromszor is. Hű, de jó volt! Repdestem, mint a madár, kivirultam, de sajnos ködfátyol is borult a szememre. A szakítás már nem volt annyira jó, de túléltem mindannyiszor.

A vagány srácokat szerettem, azokat, akik eltértek az átlagostól. De csak addig, amíg nem kezdtem azon gondolkodni, hogy egy ilyen típussal lehet-e családról álmodozni? Tud-e felelősségteljesen viselkedni? Majd rájöttem, hogy nem. Az ilyen természettel megáldott srácok szeretik a lányokat, azt pedig még annál is jobban, ha sok van belőlük. Na nem külön-külön, hanem egyszerre. Mikor észrevettem az ilyen árulást, mindig én mondtam ki, hogy vége. Még akkor is, ha kicsit belehaltam, bár nem sokáig nyaldostam a sebeimet. Drága jó édesanyám meg is jegyezte, amikor az utolsó udvarlómat (sic! ez a férjem volt) megismerte, hogy „nagyon remélem, hogy ez már az utolsó lesz“! Hogy mi történt, ma sem tudom, de tényleg ő volt az utolsó.

Az államalapító Szent István ünnepén esküvőre készül a család. Örömanya leszek. Kisebbik fiam áll az oltár elé élete párjával, akiért talán még a csillagokat is lehozná az égről. Vagy nem. De az, hogy szereti, nyilvánvaló, mert különben nem szánta volna el magát, nem vágyna arra, hogy most és mindörökké. Nem hirtelen ötlet, nyolc év van mögöttük. Ennyi idő nyilván elég ahhoz, hogy eldöntsék, együtt indulnak-e el a közös úton, vagy az ipszilon elágazásnál az egyik jobbra, a másik pedig balra tér le. Nem lesz rongyrázás, szűk családi körben ünnepelünk. Sokan rákérdeznek a miértre. Miért ne? Mit ad az egy párnak, ha nagy a lakodalom? Boldogabbak lesznek? A legkevésbé. Nem álltam öntörvényű esküvőszervezőnek, nem szólok a dolgok menetébe. Ez a fiatalok napja lesz. Fontos, hogy az esküvő mindkettőjük egyéniségét, ízlését tükrözze.

Most már csak egyre vágyom. Arra, hogy beérjen szerelmük gyümölcse, és kezembe vehessem a második unokámat. Addig pedig igyekszem megtalálni a kiskaput, ahol elintézik majd nekem, hogy lány legyen. Két fiam van, most két lányunokára vágyom. Így lenne teljes az életem. Hogy mi lesz, ha fiú lesz? Nem is tudom, nem is tudom. Mint ahogy azt sem, miként fogja elviselni a túláradó nagyanyai szeretetemet. Naná, hogy őt is imádni fogom, és majd csak megszokja...$

Hozzászólások

@

Küldés