Hangfoszlányok

Sábitz Katalin  2008.7.10. 15:15

Amikor a munkaórák csak cammognak már, felüdülést jelent egy-egy elcsípett, vicces mondat.

A ruhaboltban, ahol dolgozom, szinte állandóan nagy a forgalom. Gyakran kígyózik a sor a pénztárnál, és a próbafülkékben olykor pillanatok alatt tucatnyi otthagyott ruha halmozódik fel. A nyolc óra gyakorlatilag megállás nélkül telik el. Sokszor azon kapom magam, hogy a tekintetem az üresen maradt vállfákra, leesett vagy összegyűrt ruhadarabokra tapad, és bár emberek között dolgozom, néha észre sem veszem őket. Leginkább csak hangfoszlányokat kapok el, melyek között akad egészen szórakoztató, ám olykor-olykor bántó is.
– Ej, szívem, ne hagyd így itt a ruhákat, tegyük vissza!
– Jaj, drágám, „ezek” úgyis ezért vannak itt, és látod, semmi dolguk!
Na, ilyenkor nagy a kísértés, hogy odaszóljak valami ízeset, de tekintve, hogy a szolgáltató iparban a vevő érdeke az első, hosszabb távon nem lenne bölcs lépés reagálni. Úgy teszek tehát, mintha annyira lekötne az „éppen-semmi-dolgom”, hogy nem is hallok, még csak hangfoszlányokat sem. Csak magamban gondolom tovább, hogy az emberek saját embertársaikkal szemben néha milyen ridegek és kíméletlenek tudnak lenni. Olyan jó volna, ha meg tudnánk becsülni egymás munkáját!

– Mama, gyere, menjünk már!
– Várj, papa, azokat ott még nem is láttam!
– Ugyan, már mindent kétszer végignéztél!
– Na jó, de ez lesz az utolsó!
Ezúttal a férfi lemondóan beadta a derekát, a nő pedig diadalmaskodott. S mivel a nézelődés tovább folytatódott, a tetszetős ruhadarab felpróbálása egyenesen elkerülhetetlenné vált. Közkedvelt kikapcsolódása ez nőtársaimnak, amivel az üzlet vezetői is tisztában vannak. Nem véletlen, hogy a választéknak mintegy a fele a női ruhaosztályt tölti meg, és nagyjából egynegyede a férfi-, és egynegyede a gyerekruházat. Azért elgondolkodtató, hogy hétvégenként ugyan miért nem kirándulni mennek a családok…

– Apa, bújócskázzunk! – szakította meg egyszer hajszámat egy vidáman csilingelő gyermekhang. Na, erre már felkaptam a fejem, tekintetem össze is találkozott a zavartan pislogó apukáéval. A kicsinyek leleményessége lenyűgöző: minek is unatkozzon a család többi tagja, míg anya válogat? Egy jó játéknak nem feltétele a játszótér! Úgy tűnt, az apa végül belement a dologba, mert a lurkó hangosan – és kissé pöszén – számolni kezdett.

Úgy is jártam már, hogy a vállfák közül egy kisgyerek bukkant elő, aki talán a kalózok kincsét kereste. Máskor majdnem csak nekem kellett félrehúzódnom, nehogy elsodorjon a fogócskázó csipetcsapat.

Érdekesek ezek a párbeszéd-töredékek. Némelyiket hazahozom magammal, és elteszem emlékbe. És hogy mindig legyen ilyen útravalóm, legszívesebben a boltnak azon negyedében időzöm, ahol a gyermekrészleg található.

Hozzászólások

@

Küldés