Hatalmaskodók és szívélyesek

Sábitz Katalin  2007.10.18. 19:21

Miért csak most jut eszembe, mit kellett volna mondanom annak az arrogáns bolti eladónak?

Miért csak utólag vagyok eszemnél? Már késő, már nem tehetek semmit. Már nem segíthetek a közérzetemen. Csak fortyogok magamban, de hiába.

A minap beleszerettem egy csizmába. Nem mintha égető szükségem lenne rá, de ez valahogy megfogott, és sajnos rögtön belegondoltam, milyen remekül ki tudnám használni, ráadásul milyen vagány lennék benne. Fel is próbáltam, de a divat nem az én lábformámat követi, ezért kértem egy számmal nagyobbat. Az eladót szemlátomást nem dobta fel, hogy a kérésemmel zargatom, de hát magam mégsem mehetek be a raktárba! Végül kihozta – nem kimondottan derűs és szolgálatkész arccal – a nagyobb párat, de valahogy az sem illett a lábamra. Visszacsomagoltam a dobozába, és nyújtottam az eladó felé, aki – még mielőtt bármit is szólhattam volna –, a földre dobta a dobozt, és olyan hangon mondta: „Na, ez sem jó!”, hogy egy pillanatra megállt a véráram az ereimben.

Ekkor kellett volna egy ízes megjegyzést elsütnöm a felettébb szívélyes kiszolgálásról, vagy a rendkívül bőséges készletről, de ehelyett teljesen megkukultam. Visszamenni nincs értelme, úgysem emlékezne rám, az én visszavágásom tehát csak ennyi: többet be nem teszem oda a lábam!

Nem ez volt az első eset, hogy úgy éreztem, teljesen ki vagyok szolgáltatva a hatalmaskodó eladók kénye-kedvének. Pedig nekem is vannak rossz napjaim, másrészt az eladó nem szívességet tesz azzal, hogy kiszolgál. Elvégre kapja a fizetését, hogy naponta több tucat vagy több száz potenciális vásárló kedvében járjon, és az ő érdeke is, hogy nála költsem el a pénzem. Ebből számomra az következik, hogy nem engedhetne meg magának efféle goromba magatartást.

Mégis, gyakran tapasztalok ilyen „kilengéseket”. De mi lehet a baj az eladók hozzáállásával? Talán a sok rossz tapasztalat a kellemetlenkedő vevőkkel kapcsolatban?

Viszont ismerek ellenpéldát is, és őszintén remélem, nem csak egyetlen ilyen eladó van. Hétvégenként egy ruhaüzletben „teszem hasznossá magam”, ahol újra és újra lenyűgöz az egyik pénztáros türelme. Szinte nyitástól zárásig, azaz reggeltől estig áll a sor a pénztár előtt, ami azt jelenti: nincs megállás, pontosabban nincs leülés. Az említett pénztáros hölgy azonban még a műszak vége felé is szakít időt és energiát arra, hogy egy-két kedves szót intézzen a vevőkhöz, és a mosolyával sem fukarkodik. A gyerekeket is megszólítja, és ha van rá mód, beszélget is velük. Ilyenkor a kicsinyek mindig előmerészkednek szüleik háta mögül. Jól eső érzés ezt látni és hallani.

Azt hiszem, a hatalmaskodók ellen felvértezem magam egy-két velős megjegyzéssel, hogy legközelebb ne hagyjam magam így a földbe döngölni. (Ha lesz legközelebb.) De inkább a pozitív példát vésem az emlékezetembe, hogy bármikor felidézhessem, amikor úgy érzem, kezd megrendülni a jó eladókba, a jó emberekbe vetett hitem.

Hozzászólások

@

Küldés