Hozzábújni, csak úgy

Bányai Ilona  2014.3.20. 4:58

Mi, nők, hajlamosak vagyunk mindent lelki oldalról nézni.

Rengeteg a magányos ember. Nem a szinglikre gondolok, hiszen ők többnyire saját elhatározásukból, önként vállalt magányban élnek, és ezt még élvezik is. Azokra gondolok, akik kényszerből, ilyen vagy olyan okból, akaratuk ellenére élnek magányosan.

Persze, a magány is relatív. Magányos lehet az a harmincas, csinos nő, aki két-három gyereket nevel, rengeteg barát és barátnő veszi körül, csak éppen egy hiányzik az életéből. A társ, aki mellette áll, aki támogatja, aki mellett önmaga lehet; nem anya, nem kolléga, nem tanácsadó, egyszerűen csak egy nő. A társ, akinek ő a legfontosabb, aki figyel rá, törődik vele, akihez odabújhat egy fárasztó nap után, aki szavak nélkül is érti.

Mert mi, nők már csak ilyenek vagyunk! Dolgozunk, mint egy férfi, ha kell, teljesítünk otthon, munkahelyen, gyereknevelésben és minden másban, nap, mint nap. De szinte mindannyian vágyunk valakire, aki átölel és megsimogat, csak úgy...

Fiatalon könnyen találunk társat, vagy olyat, akiről úgy érezzük, társunk lehet. Szerelem, házasság, gyerek. Aztán valami elromlik. Szerencsés esetben hamar rájönnek mindketten, hogy mégsem ő az igazi. Ilyenkor könnyebb a továbblépés, az új kapcsolat keresése. Nehezebb a helyzet, és persze, minden egyenjogúság ellenére főképp a nő helyzete, ha már gyermek vagy akár több gyermek is van.
Vannak a hétköznapi gondok: idő, alkalom hiánya, ki vigyázzon a gyerekre, és ehhez hasonlók. Ezek megoldása sem mindig egyszerű, de van ennél nagyobb probléma is; az, hogy mi, nők hajlamosak vagyunk mindent lelki oldalról nézni.
Ismerek olyan fiatal anyát, aki úgy érzi, a gyermeke ellen követ el bűnt, ha egyszer elmegy egy férfival szórakozni, ha egy estét mással tölt. Valójában ő is tudja, hogy ez nem igaz, mégis: ez az érzés megkeseríti minden lehetséges kapcsolatát. Másik, gyermekét egyedül nevelő barátnőm azért nem talált párt magának, mert úgy érezte, a gyermekének tartozik annyival, hogy megadjon neki mindent, amit egy teljes család nyújtani tud. Persze, főleg anyagiakra gondolt, hiszen szeretetből, törődésből így is a maximumot kapta a kisfia. Viszont az éveken keresztül végzett túlmunkákkal, másod- és harmadállásokkal a saját egészségét tette kockára. Fia már felnőtt, ő máig is magányos.

Azért, szerencsére nem minden nő ennyire aggályos, ha új kapcsolatot keres. Ők aztán találkoznak a másik gyakori akadállyal: az előítélettel. A férfiak nagy része csak a nőt akarja – az anyát, gyermekeivel már nem! Különösen igaz ez az agglegényekre, de még olyanokra is, akiknek maguknak is van már gyermekük, akit előző párjuk nevel. Ilyen hozzáállással aztán a gyermekes nőknek nincs esélyük, hiszen esetleg alkalmi kapcsolatot találhatnak, és ez azért nem az igazi. Kevés nő elégszik meg vele. Aztán, persze egy bizonyos korban megváltozik a helyzet. Az addig boldog agglegények rádöbbennek, hogy múlik az idő, és iparkodniuk kell, ha még saját családot szeretnének. A fiatal lányok nem őrájuk várnak, a korukbéli nők éppen kezdik szárnyaikra bocsátani a saját csemetéiket, és már nem akarnak újra kisgyermeket.

Az a tendencia, amely az utóbbi években kialakult, hogy a nők egyre később kötnek házasságot, vagy nem is vágynak esküvőre, és csak a harmincas éveik elején szülnek, változtat kicsit a dolgok mostani állásán. Talán kevesebb gyerekes kapcsolat bomlik fel, és könnyebb az újrakezdés. A korral viszont csökken az alkalmazkodási képesség, és a tolerancia, ami szintén a tartós kapcsolatok kialakulását akadályozza.

A mostanság divatba jött hirdetéses és internetes párkereséshez nem mindenkinek van bizalma, de azt hiszem ez inkább szerencse dolga. Volt az ismerőseim között olyan, akinek hirdetésben megismert barátjáról kiderült, hogy egy másik magányos barátnőjének is válaszolt. A dolog odáig fajult, hogy a férfi kibeszélte a két barátnő szokásait a másik előtt! Sajnos, ilyen is megtörténik, mint ahogy az is, ami másik ismerősömmel történt: hogy barátok által, ugratásból párkereső oldalra regisztrált, és ott összejött a jelenlegi házastársával.

Így vagy úgy, mi nők minden egyenjogúságunk és önállóságunk ellenére mindig keressük a párunkat. A romantikus regényekben emlegetett „lelkünk másik felét”, vagy egyszerűen csak azt, akihez egy fárasztó nap után hozzábújhatunk, csak úgy…

Hozzászólások

@

Küldés