Jelen, múlt, mainstream, underground


Dóra Dalma  2012.1.9. 6:01

Manapság mindenki egyedi akar lenni...

„I liked it before it was cool”
(9gag.com)

Woody Allen Éjfélkor Párizsban című komédiájában az írót alakító főhős visszavágyik a húszas évekbeli „igazi” Párizsba, amikor a város valóban az alkotók hazája volt, és minden kávéház cigarettázó, poharaikat emelgető bohém életművésszel volt tele. Woody Allen visszaröpítette főhősét a hőn áhított Párizsába, ám mi a helyzet velünk, akik belefásulva a jelen nyújtotta lehetőségekbe, visszavágynak a múltba? Tálcán kínálják (némi hitel fejében) a „hiperszuperkúl” 3D tévét, meg az élőkoncertek illúzióját adó hangrendszereket – mi paradox módon mégis inkább a gramofonokra, és az épphogy csak felvillanó fadobozokra vágyunk. De mégis mi okból?

Itt jön a képbe a menő és az egyedi, melyeknek látszólag semmi köze a régi és új párosához, ám ha jobban megfigyeljük a körülöttünk sétáló embereket, lassacskán leeshet a tantusz. Hiszen ma már az számít egyedinek, aki üknagypapája pulóvereit és cipőit hordja, és a csövesek által is megirigyelt bő, piszkosnak és elnyűttnek ható ruhadarabokat részesíti előnyben. A dolog szépsége az, hogy mivel manapság mindenki – tudatára ébredt csecsemőtől a még tudatánál levő idősekig – egyedi akar lenni. Az egyedi az új menő, így mindenki tucattá válik, bekerül a mainstreambe, vagyis a főáramba, és búcsút mondhat a hőn áhított undergroundnak. (Az előző mondatomban szereplő két rendkívül népszerű, és gyakran használt kifejezés is jól példázza ezt.)
Ám a menők közé olvadt „exegyediek” általában nem ismerik fel elmúlásuk pillanatát, így továbbra is próbálják hitelesen imitálni páratlanságuk aranykorát, amely valljuk be, gyakran mosolyra fakasztó. Azok, akik tudomásul vették egyedülállóságuk megszűntét somolyogva hallgatják önmagukat áltató társaikat, akik azt próbálják bizonyítani, hogy ők bizony már nyolcévesen Mumford and sonst, és egyéb végtelenül menő indie rock együttest hallgattak, valamint már kétévesen azért hisztiztek a szüleiknek, hogy meggyötört bakancsot, és agyonfoltozott ruhákat hordhassanak.

Miért gondoljuk azt, hogy attól, mert egy stílusirányzatot képviselünk, egyedinek számítunk? Éppen a hovatartozás tesz minket ugyanolyanná, mint a többieket, amivel nincs is probléma, hiszen a társadalmi kohézió erről szól, erről akar szólni, és a modernkor lázadói aztán tényleg nem a rendszer ellen kelnek fel, csupán divatból kívánnak különbözni. Így nem is csoda, hogy tömegtermékké formálódnak.

Ironikus látni, hogy azok a tárgyak, ruhák, kellékek, amelyeket 90 évvel ezelőtt használtak, ma valódi státusszimbólumnak számítanak a sznobok, divatkedvelők, és azoknak a körében, akik divatosnak kívánnak látszani. Azok a termékek kerülnek sok-sok millióba, amiket anno pár fillérért a magukévá tehettek az emberek, és azok a készülékek, amiket hosszú kutatás és fáradtságos munka árán hoztak létre a fejlődés érdekében, már pár ezer forintért a markunkat üthetik. Ma már nem spórolunk hónapokig egy új csodaszép bőrtáskára, amit kinéztünk magunknak egy közepes árkategóriájú üzletben, hanem felcaplatunk a padlásra és lehordjuk a porosodó, dohos ruhákkal teli dobozokat, és megkeressük benne édesanyánk rég nem használt barna táskáját, mondván úgysem jön velünk szemben az utcán. Pár évvel ezelőtt talán igaz is lett volna ez a teória, ám ma már minden második ember (fiatal mindenképpen) tüsszögve kotorászik a porfelhő homályában, továbbra is abban a hitben élve, hogy na, ő bizony most hallatlanul egyedi lesz.

Miért gondoljuk azt, hogy az tesz minket egyedivé, ami már elmúlt? Persze, a divat már csak ilyen, állandóan ismétlődik, hiszen ma már nehéz újat mutatni. De az egyediség éppen, hogy a divat ellentétét képezi! Nem szabad azt gondolni, hogy amit az underground vagy akár a mainstraim diktál, az szép és jó, és máris páratlanul különlegessé válunk tőle. Az egyediséget nem a húszas évek fényűző Párizsában kell keresni, és nem is Budapest romkocsmáiban, hanem saját kreativitásunkban.

Fel lehet használni mindenféle stílusirányzat jellegzetességeit és kellékeit. De tudni kell keverni, tudni kell a magunkévá tenni, és nem azért kell csupasz babákat aggatni a falra, mert a Csendes kávéházban is azok lógnak a plafonról, hanem azért, mert egy benső kényszer teteti azt fel velünk oda



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Advent van

Póda Erzsébet

Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.

2022.12.2.   


Az értékes festővászon története

Nagy Csivre Katalin

A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.

2022.11.29.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2022.11.19.   


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2022.9.15.   


Uborkaszezon?

Nagy Csivre Katalin

A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!

2022.7.22.   


Egy kép, ezer szó

Nagy Csivre Katalin

Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.

2022.6.6.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.