Kutyakálvária

Dráfi Emese  2009.10.21. 3:44

A szüleim kutyát szerettek volna. Nem mintha újdonság lenne ez a családban, hisz mindegyikünknek van kutyája. Csakhogy az övéké kimúlt...

...és szerettek volna egy másikat. Újdonság az a dologban, hogy úgy döntöttek, ezúttal a menhelyről hoznak. Ekkor még senki nem tudta micsoda kálvária indul el. Ugyanis kiderült, hogy a „menhelyes hölgy” kissé megszállott...

Anyukámékkal egy szép napon kimentünk hát kutyanézőbe. A állatgondozó nő szívélyesen fogadott. Minden kutyát megdicsért. Ez ezért jó, az azért, az meg amazért. Egészen addig, amíg ki nem derült, mi komolyan gondoljuk, és elvinnénk valamelyiket. Azt ajánlotta, ha tanácstalanok vagyunk, melyik tetszik igazán, aludjunk rá egyet és beszéljük meg, hisz „kínálat” van, aztán jöjjünk vissza másnap. Beleegyeztünk.

Otthon tanakodtunk, megbeszéltük, döntöttünk

Másnap kimentünk, és közöltük a hölggyel, hogy választottunk, szeretnénk a Twistert , és mivel van kisunoka, még egy kis öleb is elfér a házban. Legnagyobb megdöbbenésünkre a hölgy közölte, Twistert nemrég műtötték, és az egyik lába kisebb. Nem baj az, mondtuk. Tetszik nekünk ez a kutya. Na, de sánta!!! Mondja erre. Nem baj, nekünk így is jó lesz, és elvisszük mellé azt a kis aranyos ölebet, mutattunk a másik ketrecben lévő nyüszítő kis fekete-fehér kutyusra. Erre hirtelen mindkét kutya vérengző fenevaddá nőtte ki magát – Twister nagyon ugatós, mindenkire ráugrál, megbízhatatlan, a kicsit még nem is ismeri, ki tudja milyen rakoncátlan lesz, majd mindent összepisál, nem fogjuk tudni kezelni stb.stb.stb.

Nem baj, mondtuk, kissé türelmetlenül, mi akkor is ezeket a kutyákat szeretnénk. Láttuk, hogy a hölgy megrémül. Na, de... – kezdte –, én szeretnék elmenni, megnézni, hová is akarják vinni ezeket a kutyákat. Addig nem adom oda, amíg nem láttam a terepet! Hová? Terepet? – méltatlankodtunk. Nahát, még ilyet!

De nem volt mit tenni, a hölgy hajthatatlan maradt, így hát, belegyeztünk, jöjjön el, nézze meg, csak már vihessük a kutyákat. Megbeszéltük az időpontot, ami persze megint másnap volt. Csakhogy a hölgy nem a megbeszélt időben jött, és amikor váratlanul becsengetett, a szüleim épp indultak istentiszteletre. Tehát a terepszemle elmaradt.

Teltek múltak a napok, mindenkinek más dolga volt, mint hogy a kutyákat hajkurássza. Közben mindenféle érdekes információkat kaptunk innen-onnan a menhelyes hölgyről. Hogy másnak sem akarja odaadni a kutyákat, mindig valami kifogást keres, hogy megszállottan ragaszkodik mind a kábé ötven kutyához. Például egy hetvenéves úrnak azért nem adta oda az egyik ebet, mert ő már öreg, és mi van, ha meghal... Egy másik család hiába szeretett volna innen kutyát, a „terepszemlén” kiderült, túl nagy tisztaság van náluk. És még ki tudja hány leendő kutyagazdi távozott lógó orral a telepről.

Na, gondoltuk, elég volt a hercehurcából, elhozzuk a kutyákat és kész! Ki is mentünk felvértezve nagy elszántsággal. A hölgy meglepődött, és amikor közöltük, már pedig mi most szeretnénk végre elvinni a kinézett kutyákat, hisztériás rohamban tört ki. Hogy neki egyáltalán nem tetszik a hozzáállásunk a dologhoz, és Twistert valakinek közben rezerválta, és különben se vihetjük el, mert a jövő héten ivartalanítják. A kisebbik kutyát meg azért nem, mert még kicsi, és a heréi nem szálltak még le a herezacskóba.

Mi meg csak álltunk, álltunk és már tudtuk, hogy innen nem viszünk kutyát. Tudtuk, hogy itt valami nagyon nincs rendben, a hölggyel valami baj van. Lehet, kezelésre szorul. Ki tudja mennyi szomorúság, trauma érte az élete során, és ezek eredményeképpen a kutyákban találja a vigaszát, és esze ágában sincs odaadni senkinek egyiket sem.

Hozzászólások

@

Küldés