Kutyasors


Kottra Éva  2012.3.16. 6:02

„Itt tett ki a gazdám, nem tudom, hova ment. De majd csak eljön értem. Addig várok.”

Egy internetes portálon láttam egy képeslapot, melyre az ember leghűségesebb barátjának e gondolatai voltak kiírva. Szomorú lettem, ahogy a bánatosan üldögélő kutyust néztem.

Eszembe jutott, hogy egyszer egy barátnőm arra kért, hogy segítsem őt a bizniszében. Elmesélte, hogy Olaszországban nagy igény van az újszülött kiskutyákra, ezért ő belevágott a kutyatenyésztésbe, hogy így gazdagodjon meg (hozzáteszem, a kutyusok szenvedésben gazdag utaztatása árán). Büszkén mondhatom, eszembe sem jutott, hogy vevőket szerezzek számára. Rögtön tudtára adtam azt is, amit most elmesélek, de ő csak legyintett egyet mosolyogva.

Utazásaim során sajnos többször volt „szerencsém” olyan emberekbe ütközni, akik csakis azért látogattak el Magyarországra, hogy ott a picurka pamacsokat majdnem rögtön a születésük után elszakíthassák a kutyamamától, természetesen borsos összeg ellenében. Pedig nekik még a kutyamama tejét kellene szívniuk, hogy erős, egészséges, felnőtt kutyákká válhassanak. A tévé szinte naponta beszámol a letartóztatott kutyarablókról, és zsákmányuk egészségtelen állapotáról, szívtelen történetekről. A magyar kutyusok levegőtlen kamionokban, zsúfolt csomagtartókban egymás hegyén-hátán, kusza lelkiállapotban érkeznek Olaszországba – már, ha túlélik a kíméletlen utazást. Ugyanis a hosszú úton, ami ezer, de lehet, hogy több, mint kétezer kilométer, azzal senki sem törődik, hogy vajon az alig pár napos csöppségek éhesek-e, szomjasak-e vagy akár halálosan kimerültek-e. A zötyögős úton ide-oda csapódnak, gurulnak a vak sötétben, s amikor a járműnek fékeznie vagy újra indulnia kell, saját piszkukban hemperegnek az apróságok, akár napokon át is.

Ha nyár van, és negyven fokot mutat a hőmérő, vagy, ha tél van, és akár mínusz húszra is leesik a higanyszál, még itt, Olaszországban is, akkor sem törődik senki a szállított kiskutyák sorsával. Senki sem törődik azzal, hogy friss levegőt, tiszta vizet, néhány falatot, vagy meleg helyet biztosítson számukra. Az ember néha igazán gonosz lelkű lény tud lenni, s amikor a pénz is közrejátszik a dologban, akkor aztán valóságos „bestiává” tud változni. Tőlünk, egyre embertelenebb emberektől, az állatok sokkal kevésbé számítanak állatoknak. Hisz a legvadabb vadállat is csak addig morcos vagy veszélyes, míg étvágyát csillapítja – velünk ellenben, akiknek pénzéhségét sosem lehet kielégíteni. Milyen szívtelen gazember az, aki képes ilyen tettre, tudván, hogy a csöpp kiskutyáknak még a fele sem éri meg az út végét!

A vevő rovásán is sok van. A „csecsemőkutyákat” vásárló olaszok készségesen ajándékoznak elkényeztetett gyermekeiknek egy-egy aranyos kiskutyust, hogy megoldják ajándékvásárlási gondjaikat. A nem átgondolt és főleg nem állatszeretetből fakadó ajándék hamarosan súlyos teherré válik. Akkor kezdődnek a problémák, mikor a rakoncátlan gyermek, amint megunta az ajándékot, amely ugye rövid időn belül megtermetesedik, s nem ott találja négylábú játékszerét, ahová letette. Ilyenkor válik még kegyetlenebbé a történet; főként, ha közeledik a nyári vakáció időszaka is. Ekkor az apa dolga, hogy megszabadítsa a családot a megunt négylábú ajándéktól. Júliusban és augusztusban több a kukákban a kutya, mint a hulladék, és az autóutak is veszélyessé változnak a hitvány módon cserbenhagyott hűséges szerzeményektől. Ahhoz ugyanis, hogy a család gondtalanul tölthesse az addig megszokott kényelmes nyári pihenését, a „példát mutató” apa egyszerűen megfogja és kiteszi a kutyát az autóból, s vígan folytatja útját a tengerpart felé.

A kirakott kutyák pedig tanácstalanul álldogálva várják vissza gazdájukat. Egyet-egyet elütnek a gyorsan száguldó autók, a többiek hosszú várakozás után szétszélednek a környező mezőkön. Éhezni fognak, kóborolni, szenvedni, újra áldozattá válni... Áldozataivá a lelkiismeretlen, felelőtlen, kapzsi embereknek.

Eva Kottrova



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.   


Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.11.2.