Magyarok a nagyvilágban

Vég Erzsébet  2007.2.22. 17:51

Néhány hete láttam egy műsort, amely egy dinamikusan fejlődő arab országot mutatott be.

Az átlag magyar ember számára elképzelhetetlen az ottani jólét és gazdagság. Lévén a sivatag közepén nem esik hó, fogták magukat és építettek egy fedett sípályát. Elég abszurd, de nekik így jó. Ja, persze, mondhatnánk. Hiszen nekik van olajuk. Ez igaz. Viszont az is, hogy egy kicsit másként bánnak a szakembereikkel, mint mi. Legyen az kétkezi munkás, vagy értelmiségi.

Már szinte meg sem lepődtem, amikor a szó arra terelődött, hogy ott is elég sok magyar fiatal él. Az egyik légi kisasszony a helyi légitársaságnál dolgozik, a másik minőségért felelős vezető egy luxusszállodában, a harmadik egy bank alelnöke, a negyedik egy média és lapkiadó holding üzletfejlesztési igazgatója. Igazából megtalálható itt az egyedülálló nőtől a családos férfin, a szakmunkástól az értelmiségen át a vállalkozóig mindenki. Első pillanatban kihúzom magam a hír hallatán. Lám-lám, a magyarok a világ bármely pontján megállják a helyüket. Jó érzés!

A következő pillanatban azonban elszomorodom, mert ezek a fiatalok arról beszélnek, hogy főiskola/egyetem után külföldre mentek dolgozni, gyerekre vigyázni vagy hajón felszolgálni, stb. Megtanultak jól angolul, spóroltak egy kis pénzt és itthon szerették volna folytatni az életüket, csakhogy nem találtak munkát. Ezért aztán fogták magukat és ismét külföldre mentek, valószínűleg most már végleg. Biztos vagyok benne, hogy egynéhány év angliai/amerikai (stb.) tartózkodás után, vagy éppen egy luxushajón eltöltött év után az ember igényei megváltoznak. De azért azt mégiscsak furcsállom, hogy okos, művelt, nyelvet beszélő emberek nem kapnak itthon munkát megfelelő fizetéssel. Természetesen furcsállom azt is, hogy kisgyerekes anyukák, pedagógusok, negyven felettiek és sorolhatnám, nem tudnak ma Magyarországon olyan munkát találni, amiért „normális” bérezés jár. Csak azért éleztem ki fent említett rétegre a dolgot, mert erről szólt a műsor egy része.

Nagy szükségét látom, hogy a fiatalok egy-két évet külhonban töltsenek: fontos a nyelvtanulás és a tapasztalatszerzés. Fontos, hogy minél több embernek bővüljön a látóköre, lásson világot, lássa, hogy máshol másképp élnek és dolgoznak (Magam is dolgoztam egy évet Írországban, ma is profitálok az ottani tapasztalataimból). Ugyanakkor nagy szükségét látom annak is, hogy ezek a fiatalok hazajöjjenek, és itthon kamatoztassák a tudásukat -- megfelelő bérezésért --, és egyúttal a maguk módján, közvetve vagy közvetlenül, segítsenek talpra állítani az országot.

Magyarország mindig híres volt a szürkeállományáról. Jó lenne, ha megbecsülnénk, amink van, és jó lenne sok munkahelyet teremteni/teremtetni azokkal, akik abban a helyzetben vannak, hogy ezt megtehetik. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy az itthon élők, fiatalok, középkorúak vagy idősek, egyedülállók vagy családosok, szóval mindenki, megtalálja a számítását és élhesse a maga kiegyensúlyozott, boldog életét.

A műsor készítői fontosnak tartották elmondani és én is követem példájukat, hogy a fent említett üzletfejlesztési igazgató gondolt egyet és kis hazáját „reklámozandó”, készített egy vaskos kiadványt Magyarországról egy ottani presztízslapban, ami az uralkodókhoz, hercegekhez, olajmágnásokhoz jut el. Számomra meglepő, ugyanakkor dicséretes, hogy nem felejtette el, honnan is érkezett abba a gazdagságba. A hite szerint, idézem: „-- Ha félretennénk ellentéteinket, összefogva egymással, igenis még helyrehozhatnánk a dolgot...” Azt is mondta még, hogy kiadványa elég sokat lendített a kétoldalú kapcsolatokon, sok tenderre hívják a magyar cégeket, csak hát a nyelvtudás néhol még hiányos és egyéb gondok is akadnak.

Jó lenne, ha az illetékesek észbe kapnának, és az említett üzletember példáját követve az ország jó hírnevének öregbítésére törekednének, és végre végeznék a dolgukat, ha már elviekben minket, választókat képviselnek odafent. Az egymásra mutogatás helyett példamutatóan élnének, és arra is figyelnének, hogy a szürkeállományt itthon tartsák, vagy legalábbis visszacsábítsák.

Az említett dolgok kapcsán eszembe jutott egy régebbi cikk, amit egy fiatal lányról olvastam. Ő külföldről hazatérve céget alapított, hogy szakmai tapasztalataival segítse az országunkba visszatérő honfitársait. Az idő tájt éppen felfutóban volt a dolog, már ha lehet így fogalmazni egy non-profit szervezettel kapcsolatban. Nosza, gondoltam, ez lehet a megoldás: még zárszónak is nagyon jó volna, hogy lám, mégis van remény. Sajnos a cég azóta bezárta kapuit, egyelőre csak találgatok, hogy miért.

Talán a Bahreinben élő fiatalember hitét, azt a bizonyos ÖSSZEFOGÁST érdemes lenne mindannyiunknak fontolóra venni…

Hozzászólások

@

Küldés