Őszintén szeretni

Orbán Viktória  2009.9.11. 10:57

Kit vagy mit lehet őszintén szeretni?

Nem mondok újdonságot azzal, ha azt állítom, embereket: szüleinket, testvérünket, nagyszülőket, barátokat, nőket, férfiakat esetleg idegeneket, akik megfordulnak az életünkben.

Talán akkor sem mondok újat, ha azt állítom, őszintén szeretni nem csak embereket lehet. Ugyanúgy szerethetünk tiszta szívvel állatokat, növényeket, tárgyakat mindent. Most ezekről a dolgokról szeretnék írni, amelyek így vagy úgy, de megérintik az emberek szívét, lelkét.

Nekem jelenleg három (pontosabban négy) ilyen dolog van az életemben. Mindegyiket másért szeretem, és ha egyszer meg kell(ene) válnom tőlük, a hiányérzetük biztos sokáig bennem maradna.

Először is van egy zsebkendőm. Egy igazi zsebkendő, nem papír! Egyszerű, fehér zsepi, narancssárga szegéllyel, melynek a közepén kis virágminta található. Nincs benne semmi extra. Másnak. Számomra viszont igen. Még kislánykoromban (kb. 20 éve!) kaptam apukámtól, aki munkából hazafele jövet találta a zsebkendőt az utcán. És ő hazahozta nekem. Anyukám kimosta, és azóta gondosam őrzöm, mint egy kincset. Minden áldott éjszaka ott van a párnám alatt. Nem alszom vele, nem fogom a kezemben, vagy ilyesmi. Csak a tudat, hogy ott van, jó érzéssel tölt el. Mindenhova viszem magammal, és megjárta velem még Amerikát is. Talán emiatt is, ma már szegény nem a régi fényében pompázik. Jó pár helyen elszakadt, és egy kis lyuk is van rajta, de én így szeretem. Velem együtt öregszik.

Aztán ott van a virágom. Egy gyönyörű, fehér színű orchidea. Ehhez nem kötnek olyan erős szálak, mint a zsebkendőhöz. Szimplán csak azért szeretem, mert annyira szép! A fésülködő asztalomon van a helye, így minden reggel és este gyönyörködhetek benne. Néha van, hogy véletlenül megütöm a virágát a kezemmel, és olyankor mindig azt mondom, hogy „Jaj! Bocsánat!” és gyorsan megnézem, nem okoztam-e kárt benne. Tudom, hogy viccesen hangzik, mert először én is azt gondoltam, hogy nm vagyok normális, hogy egy virágtól kérek bocsánatot, de nem számít. Szeretem azt a virágot és kész.

Végül ott van a barátom kutyája, Hunter. Egy igazán okos, néha kajla, magyar vizsla. Csak szeretni lehet. Egy igazi kis személyiség. Játékos, hűséges, imád velünk lenni. Mindig ott akar tartózkodni, ahol mi. Ha el akarok menni mellette, az egyik mellső lábával átkarolja a lábamat, hogy „Hé, hova mész? Itt vagyok, itt lenn!”. És még számos ilyen kis dolga van, ami igazán szerethetővé teszi.

A zárójeles negyedik, amit említettem, az pedig a mi kutyánk, Szultán, de sajnos már két hónapja nem lehet velünk. Sokszor eszembe jut még. Őt is őszintén szerettem.

Vannak dolgok, amiket az ember azért szeret, mert emlékek fűzik hozzá. Például egy régi szerelmes levél, egy gyűrű vagy bármi más. Valamit egyszerűen azért szeretünk, mert szép, és még ki tudja, mennyi ok lehet arra, hogy szeressünk valamit.

Szeretni jó dolog. Önök mit szeretnek?

Hozzászólások

@

Küldés