Példakép

Dóra Dalma  2011.9.30. 4:38

Miért kémleled a tükröt bánatos tekintettel?

Hiába nézed órákig megrajzolatlan, műsírástól felpuffadt arcodat, a rég látott élettel teli tekintetet nem varázsolhatod vissza egy pálcasuhintással. Láthatatlan drótokon rángatva bohóckodsz, de látom, hogy a színlelt kacagás mögött csak egy megfásult, elkenődött arc néz vissza. Pattogsz, mint egy elárvult teniszlabda az objektív előtt, és folyamatos csacsogásoddal még csak lehetőséget sem adsz megbúvó gondolataid felszínre törésének.

De miért is tennéd? Mindenkinek könnyebb, ha csak a felszínt kapirgálja. Hisz ki vágyna arra, hogy leereszkedjen a gondozatlan, mocsaras mélységbe, netalántán olyan mélyre jutva, hogy még a végén véletlenül meg találjon fulladni? Jobb ez így mindenkinek, főleg neked, te főmajom úr! Bár a nyájad bedől a pásztor csuhádnak, de engem nem versz át. Én látom szőrös, embertelen tested az álruha alatt. Átlátok minden precízen megszerkesztett mozdulatodon, tökéletességig fejlesztett gesztusodon, minden reggel újrarajzolt mosolyodon.

Egy kicsit talán vigasztal a gondolat, hogy tudom, egyszer majd eljön az a pillanat is, amikor agyad lecsatlakozik a tartályról, és a képernyőn kívül találod magad. Akkor majd látni fogod azt az agyoncicomázott bábut, amit belőled farigcsáltak, de akivé sohasem váltál igazán. Undorodva fogod megsemmisíteni a fennmaradt szalagokat, tornyosuló újságcikkeket, azzal a tudattal, hogy te sohasem felejtesz, míg a többi már emlékezni sem képes rád. Talán rájössz majd, hogy sem a főmajom, sem a nyáj nem embernek való szerepkör.

De tudod mit? Jobb, ha nem jössz rá. Hisz sokkal jobban járnál, ha ezt a gondolatot még csírájában elfojtanád, és örökre törölnéd. Hiszen, ha nem sikerülne gyökerestül kiirtani, akkor jogosan kérdezhetnéd, hogy létezhet-e bárki ezeken a kategóriákon kívül, és még – ne adj’ Isten! – rájönnél, hogy valójában az egésznek semmi értelme...

Hozzászólások

@

Küldés