Pénz, mint pszichológus?


Puha Andrea  2012.10.17. 5:02

Ha nincs pénz, depresszió van. (Különvélemény)

Az Európai Depresszió Szövetség (EDA) kutatói egy felmérésükben, amely hét európai országot érintett, megállapították, hogy minden tizedik dolgozóval előfordul, hogy depresszió miatt távol marad a munkájától. (...) A megkérdezettek átlagosan 20 százalékánál állapítottak meg addigi élete során valamikor depressziót. (...) A kérdőívben átlagosan minden negyedik érintett ember jelölte meg azt a választ, hogy titkolta a munkaadója elől a depresszió miatti távollétet. Minden harmadik, depresszióval diagnosztizált dolgozó úgy érezte, hogy emiatt veszélybe kerülhet az állása. (index.hu)
Vincenzo Costigliola, az EDA elnöke szerint többet kellene tenni azért, hogy felismerjék és kezeljék a depressziót a munkahelyeken. Sokak szerint nem szakemberre van szükség. Pénzre. "Nem kell ide lelkikurkász! Vigyék fel a fizetést! Ha valaki alig bírja fizetni a számláit, mit csodálkoznak annyi depresszióson?!"
Jogos felvetés. Vagy mégsem?

Gyerekként még azt gondoltam, tanítónő leszek, meg űrhajós, meg cukrász vagy fodrász. Mert az jó. Mert szívesen csinálnám. A munka azért van, hogy szeressük csinálni. Hogy pénz? Az mi? Igen, azok a kemény korongok, amit a búcsúban adok a körhintás néninek, hogy felülhessek egy körre. Azt meg apu adja. Neki van.

Arra, hogy apu nem a nemzeti bank, hamar rájöttem. Szóval, kell a pénz. Kell a függetlenség. Kell hozzá diploma. Vagy szakma. Gimnáziumba jártam. A gimisek általában főiskolára mennek. Két dolog érdekelt különösen: az újságírás és a szociális munka. De nagyon ajánlották a könyvelést vagy a jogász szakmát. Az újságírást választottam.

Nem lehet belőle megélni, mondta a környezetem. A jogászok jobban élnek. Könyvelőre mindig szükség van. Persze, igazuk volt. De, ha csak elképzeltem, hogy egy irodában tologatom az aktákat, hogy bűnösöket védek, hogy számológépet pötyögtetek orrtövre nyomott szemüveggel, súlyos letargiába estem. Ám ez még a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy nincs igazán munka. Mert ugye, a szociban legalább az volt. Az sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy hallássérültként jelentősen gyengébb munkaerőnek számítok a piacon.

Ha az ember mégis talál munkát, még mindig nem nyugodhat meg teljesen. Mindenkinek szüksége van arra, hogy ne csak a számláit tudja kifizetni, hanem szórakozni is tudjon, vagy megengedjen magának némi luxust. Alacsony bérből erre nincsen lehetőség.

Ha a fizetése megfelelő, akkor is fennáll az a veszély, hogy a sok munka miatt nincsen ideje kikapcsolódni, a társadalmi kapcsolatait ápolni, fenntartani. A pénz már csak azért sem minden, mert nem biztos, hogy az a munka, amit jól megfizetnek, sikerélményt ad a munkavállalónak. Négy fal között ülni a gép előtt reggeltől estig, nos, nem teszi az embert túlzottan boldoggá. Sokan kiégettségre panaszkodnak, mások nem tudják kiaknázni a tudásuk adta lehetőségeket, nem tudnak szakmailag kiteljesedni – s emiatt lesz egyre magasabb a vérnyomásuk, lesznek egyre idegesebbek, depresszívek.

Valóban jó, ha mindig van pénz a zsebünkben, jelentősen jobb, mintha üresen tátongana. De a pénz nem jó hallgatóság, nem ad barátot, nem ad nyugalmat. Nem biztos, hogy boldog lennék tele zsebbel egy nagy nevű cég könyvelőnőjeként, mint félig tele zsebbel egy alapítvány segítő munkatársaként. És igen, szerintem szükség van szakemberekre. Lehet, hogy örülnék, ha egy szörnyű hónap után beülnék egy szakemberhez, aki végighallgat, ad némi tanácsot, esetleg rádöbbent olyan dolgokra, melyekkel nem voltam tisztában, majd megkönnyebbülten hazamegyek.

Mert, ha a munka szempontjából minden rendben van, még akkor is rengeteg nyomás ér minket. Csalódások, családtag elvesztése, tudat alatti problémák, melyekkel nem bírunk megbirkózni. Nem olyan nehéz kibillenni az egyensúlyból, s nem olyan könnyű visszaállni. A legerősebb embernek is van Achilles-sarka.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    15


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1


Van élet a válás után

Nagy Erika

Két ember élete elképzelhetetlen konfliktusok nélkül.

2016.7.1.  2    2