Pénz, mint pszichológus?


Puha Andrea  2012.10.17. 5:02

Ha nincs pénz, depresszió van. (Különvélemény)

Az Európai Depresszió Szövetség (EDA) kutatói egy felmérésükben, amely hét európai országot érintett, megállapították, hogy minden tizedik dolgozóval előfordul, hogy depresszió miatt távol marad a munkájától. (...) A megkérdezettek átlagosan 20 százalékánál állapítottak meg addigi élete során valamikor depressziót. (...) A kérdőívben átlagosan minden negyedik érintett ember jelölte meg azt a választ, hogy titkolta a munkaadója elől a depresszió miatti távollétet. Minden harmadik, depresszióval diagnosztizált dolgozó úgy érezte, hogy emiatt veszélybe kerülhet az állása. (index.hu)
Vincenzo Costigliola, az EDA elnöke szerint többet kellene tenni azért, hogy felismerjék és kezeljék a depressziót a munkahelyeken. Sokak szerint nem szakemberre van szükség. Pénzre. "Nem kell ide lelkikurkász! Vigyék fel a fizetést! Ha valaki alig bírja fizetni a számláit, mit csodálkoznak annyi depresszióson?!"
Jogos felvetés. Vagy mégsem?

Gyerekként még azt gondoltam, tanítónő leszek, meg űrhajós, meg cukrász vagy fodrász. Mert az jó. Mert szívesen csinálnám. A munka azért van, hogy szeressük csinálni. Hogy pénz? Az mi? Igen, azok a kemény korongok, amit a búcsúban adok a körhintás néninek, hogy felülhessek egy körre. Azt meg apu adja. Neki van.

Arra, hogy apu nem a nemzeti bank, hamar rájöttem. Szóval, kell a pénz. Kell a függetlenség. Kell hozzá diploma. Vagy szakma. Gimnáziumba jártam. A gimisek általában főiskolára mennek. Két dolog érdekelt különösen: az újságírás és a szociális munka. De nagyon ajánlották a könyvelést vagy a jogász szakmát. Az újságírást választottam.

Nem lehet belőle megélni, mondta a környezetem. A jogászok jobban élnek. Könyvelőre mindig szükség van. Persze, igazuk volt. De, ha csak elképzeltem, hogy egy irodában tologatom az aktákat, hogy bűnösöket védek, hogy számológépet pötyögtetek orrtövre nyomott szemüveggel, súlyos letargiába estem. Ám ez még a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy nincs igazán munka. Mert ugye, a szociban legalább az volt. Az sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy hallássérültként jelentősen gyengébb munkaerőnek számítok a piacon.

Ha az ember mégis talál munkát, még mindig nem nyugodhat meg teljesen. Mindenkinek szüksége van arra, hogy ne csak a számláit tudja kifizetni, hanem szórakozni is tudjon, vagy megengedjen magának némi luxust. Alacsony bérből erre nincsen lehetőség.

Ha a fizetése megfelelő, akkor is fennáll az a veszély, hogy a sok munka miatt nincsen ideje kikapcsolódni, a társadalmi kapcsolatait ápolni, fenntartani. A pénz már csak azért sem minden, mert nem biztos, hogy az a munka, amit jól megfizetnek, sikerélményt ad a munkavállalónak. Négy fal között ülni a gép előtt reggeltől estig, nos, nem teszi az embert túlzottan boldoggá. Sokan kiégettségre panaszkodnak, mások nem tudják kiaknázni a tudásuk adta lehetőségeket, nem tudnak szakmailag kiteljesedni – s emiatt lesz egyre magasabb a vérnyomásuk, lesznek egyre idegesebbek, depresszívek.

Valóban jó, ha mindig van pénz a zsebünkben, jelentősen jobb, mintha üresen tátongana. De a pénz nem jó hallgatóság, nem ad barátot, nem ad nyugalmat. Nem biztos, hogy boldog lennék tele zsebbel egy nagy nevű cég könyvelőnőjeként, mint félig tele zsebbel egy alapítvány segítő munkatársaként. És igen, szerintem szükség van szakemberekre. Lehet, hogy örülnék, ha egy szörnyű hónap után beülnék egy szakemberhez, aki végighallgat, ad némi tanácsot, esetleg rádöbbent olyan dolgokra, melyekkel nem voltam tisztában, majd megkönnyebbülten hazamegyek.

Mert, ha a munka szempontjából minden rendben van, még akkor is rengeteg nyomás ér minket. Csalódások, családtag elvesztése, tudat alatti problémák, melyekkel nem bírunk megbirkózni. Nem olyan nehéz kibillenni az egyensúlyból, s nem olyan könnyű visszaállni. A legerősebb embernek is van Achilles-sarka.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6