Rémségek kora

Nagy Erika  2012.9.10. 4:55

Nincs olyan nap, hogy ne értesülnénk valamilyen hátborzongató eseményről.

Nem is olyan rég, amikor gyilkosságról hallottunk a tévében, vagy olvastuk a sajtóban, akkor a megdöbbenés után hamar magunkhoz tértünk, mondván, szerencsére ez nem nálunk történt. Ma már más a helyzet.

Nincs olyan nap, hogy ne értesülnénk valamilyen hátborzongató eseményről, és sajnos már nem az van, hogy nem a közelünkben zajlanak a rémisztő bűntények. Iszonyatos érzés, és felfoghatatlan, mi vezeti az embereket arra, hogy vagyonszerzés céljából öljenek. Hogy kést ragadjanak, majd úgy, mint ahogy azt egy állattal sem teszi az ember, többször belevágja azt az élő szervezetbe.

Ha ilyen eset megtörténik, az emberek találgatnak, vajon mi vihette rá az elkövetőt arra, hogy kioltsa embertársa életét? Talán nem anya szülte, nem szoptatta, nem babusgatta? Lehet-e mentséget találni az ilyen cselekedetre? Arra, hogy egy bűntett során két áldozatot vegyen el valaki a családjától, rokonaitól, barátaitól? S mindez miért? Autóért, televízióért, mobilért...

Már a híradót sem nézem. Nem akarom harminc percen keresztül azt hallani, hogy megölte párját szerelemféltésből, hogy kiirtotta a családot, hogy drogos állapotban erőszakolt és gyilkolt, vagy azt, hogy elvették az értékeit, a bankkártyáját, majd pedig megkötözve otthagyták az erdőben. Mert csak ezt hallani. Mert csak ezt lehet hallani!

Ha vicces kedvemben lennék, akkor azt mondanám, hogy az elszaporodott gyilkosságokra és bűnesetekre különadót vezetne be az állam, Svájc sem volna gazdagabb országunknál. De nem vagyok vicces kedvemben. Miért is lennék?


A szeptember elsejei kettős gyilkosság áldozatainak ravatalánál rengetegen lerótták kegyeletüket. Nyugodjanak békében!

Hozzászólások

@

Küldés