Sorozatok fogságában


Jády Mónika  2007.6.22. 9:39

Már évtizedekkel ezelőtt is kedveltük a filmsorozatokat. (De azok másak voltak, mint a mostaniak.)

A szoci évei alatt ott volt a cseh Kórház a város szélén, valamint a Nők a pult mögött, a jugoszláv Forró szél a felejthetetlen Surdával, a nyugatról hozott, 1860-as években játszódó Onedin család... Valamikor a nyolcvanas években egy brazil szappanopera szép rabszolgalányának sorsáért is izgultunk kedd esténként, és egy emberként szidtuk Leoncio-t, a szívtelen földbirtokost. (Magyarországon annak idején gyűjtés is indult a Rabszolgasors Isaurájának felszabadítására!)

Ugyancsak a nyolcvanas években követhettük nyomon a Shogun és a könnyfakasztó Tövismadarak hőseinek sorsát. Aztán megjelent a nyugatnémet Klinika Brinkmann professzorral, és a péntekenként sugárzott amerikai Dallas, amely szintén milliókat ültetett le a képernyők elé, majd sorban jöttek a végtelen hosszúságúra nyújtott szappanoperák. Ezek szereplőinek sorsát már nem hetente egyszer, hanem naponta nyomon követhetjük. A sorozatok elárasztották az egész világot.

A latin-amerikai folytatásos történetek leginkább a meséhez hasonlítanak. A hősnőt a több száz részből álló sorozat végén oltár elé vezeti álmai hercege – aki jóképű, jólelkű, és persze, van mit a tejbe aprítania. A történet nem túl bonyolult. Már az elején nyilvánvaló, ki a bajok okozója. Az egyes részekben nem sokat mozdul előre a cselekmény, a párbeszédek hosszúak, a jelenetek ennyi idő alatt akár a valós életben is lejátszódhatnak. A szereplők nem összetett jellemek: nyilvánvaló ki kicsoda. A főhős mindig „jókislány”, soha nincs egy negatív megnyilvánulása, nincs egyetlen rossz tulajdonsága. A negatív szereplő pedig egyenesen szívtelen, nem mutat egy cseppnyi jóságot sem. A közepe táján a negatív szereplő ereje és gonoszsága teljében mutatkozik – azt a látszatot keltve, hogy ő nyeri meg a játszmát. A végén viszont a jó győz, a beteg meggyógyul, a rút kiskacsa gyönyörű hattyúvá változik (Lásd: csúnya Betty és dundi Valentina), a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Más sorozatok életközelibbek, emberibbek a jellemek, minden szereplő, még a legjóravalóbb is hibázik néha, és néha a „főgonoszt“ is lehet sajnálni.

Vajon miért olyan népszerűek a sorozatok? Egyrészt azért, mert általuk a néző egy olyan világba csöppen, ahol zajlik az élet. Mindig van valami félreértés vagy ármánykodás, ami miatt érdemes tovább nézni a filmet. Aztán meg, a legújabb fejleményeket meg lehet beszélni a barátnőkkel, a szomszédasszonnyal vagy a fodrásznál, hisz (majdnem) mindenki ismeri a történetet. Beleképzelhetjük magunkat valamelyik szereplő bőrébe, és szinte sajátunkként élhetjük meg az érzelmeit. Teljesen mindegy, mikor és hol játszódik a sztori. Nem számít, ha a szereplők egy tőlünk távoli országban küzdenek meg egymással.

A felnőtteknek szóló „mese“ egyébként nem újkeletű dolog. A folytatásos történetek és a romantikus lányregények után csupán más változatot képviselnek a tévésorozatok. (A szappanopera elvileg a szentimentális regényből alakult ki.) Azért olyan kapósak, mert általuk ki lehet kapcsolni, el lehet szakadni megszokott – unalmas vagy nagyon is mozgalmas – életünktől. A néző a munkahelyi rutin vagy a szürkének tűnő hétköznapok elől menekül a fokozottabb érzelmet, érdekességet és kalandot ígérő sorozathoz.

Rohanó világban élünk, és nap mint nap egy csomó információ zúdul ránk. Egymást gyorsan követő összefüggéstelen képkockákkal bombáznak bennünket, az egyik nap szenzációnak számító hír másnap már aktualitását veszti. Ebben a korban a tévésorozat olyasmi, ami állandóságot, folyamatosságot jelent. És kerek történetet. A néző ennek örül, és kíváncsian várja a folytatást.

Nincs semmi rossz abban, ha sorozatokat nézünk – vélik a szakemberek. (Bár sorozatok nélkül is ki lehet bírni, hisz van sok más kikapcsolódási lehetőség.) Az viszont már baj, ha valaki válogatás nélkül minden sorozatot megnéz, és ezek kezdési idejéhez alakítja a napi programját. Ez azt jelenti, hogy a valós életben képtelen átélni valami érdekeset. Hiányoznak nála a saját élmények és érzelmek.

Itt is érvényes, hogy semmit sem jó túlzásba vinni. Az alkoholhoz és a kábítószerekhez hasonlóan ugyanis ez esetben is kialakulhat a függőség.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    15


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1


Van élet a válás után

Nagy Erika

Két ember élete elképzelhetetlen konfliktusok nélkül.

2016.7.1.  2    2