Sorozatok fogságában


Jády Mónika  2007.6.22. 9:39

Már évtizedekkel ezelőtt is kedveltük a filmsorozatokat. (De azok másak voltak, mint a mostaniak.)

A szoci évei alatt ott volt a cseh Kórház a város szélén, valamint a Nők a pult mögött, a jugoszláv Forró szél a felejthetetlen Surdával, a nyugatról hozott, 1860-as években játszódó Onedin család... Valamikor a nyolcvanas években egy brazil szappanopera szép rabszolgalányának sorsáért is izgultunk kedd esténként, és egy emberként szidtuk Leoncio-t, a szívtelen földbirtokost. (Magyarországon annak idején gyűjtés is indult a Rabszolgasors Isaurájának felszabadítására!)

Ugyancsak a nyolcvanas években követhettük nyomon a Shogun és a könnyfakasztó Tövismadarak hőseinek sorsát. Aztán megjelent a nyugatnémet Klinika Brinkmann professzorral, és a péntekenként sugárzott amerikai Dallas, amely szintén milliókat ültetett le a képernyők elé, majd sorban jöttek a végtelen hosszúságúra nyújtott szappanoperák. Ezek szereplőinek sorsát már nem hetente egyszer, hanem naponta nyomon követhetjük. A sorozatok elárasztották az egész világot.

A latin-amerikai folytatásos történetek leginkább a meséhez hasonlítanak. A hősnőt a több száz részből álló sorozat végén oltár elé vezeti álmai hercege – aki jóképű, jólelkű, és persze, van mit a tejbe aprítania. A történet nem túl bonyolult. Már az elején nyilvánvaló, ki a bajok okozója. Az egyes részekben nem sokat mozdul előre a cselekmény, a párbeszédek hosszúak, a jelenetek ennyi idő alatt akár a valós életben is lejátszódhatnak. A szereplők nem összetett jellemek: nyilvánvaló ki kicsoda. A főhős mindig „jókislány”, soha nincs egy negatív megnyilvánulása, nincs egyetlen rossz tulajdonsága. A negatív szereplő pedig egyenesen szívtelen, nem mutat egy cseppnyi jóságot sem. A közepe táján a negatív szereplő ereje és gonoszsága teljében mutatkozik – azt a látszatot keltve, hogy ő nyeri meg a játszmát. A végén viszont a jó győz, a beteg meggyógyul, a rút kiskacsa gyönyörű hattyúvá változik (Lásd: csúnya Betty és dundi Valentina), a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Más sorozatok életközelibbek, emberibbek a jellemek, minden szereplő, még a legjóravalóbb is hibázik néha, és néha a „főgonoszt“ is lehet sajnálni.

Vajon miért olyan népszerűek a sorozatok? Egyrészt azért, mert általuk a néző egy olyan világba csöppen, ahol zajlik az élet. Mindig van valami félreértés vagy ármánykodás, ami miatt érdemes tovább nézni a filmet. Aztán meg, a legújabb fejleményeket meg lehet beszélni a barátnőkkel, a szomszédasszonnyal vagy a fodrásznál, hisz (majdnem) mindenki ismeri a történetet. Beleképzelhetjük magunkat valamelyik szereplő bőrébe, és szinte sajátunkként élhetjük meg az érzelmeit. Teljesen mindegy, mikor és hol játszódik a sztori. Nem számít, ha a szereplők egy tőlünk távoli országban küzdenek meg egymással.

A felnőtteknek szóló „mese“ egyébként nem újkeletű dolog. A folytatásos történetek és a romantikus lányregények után csupán más változatot képviselnek a tévésorozatok. (A szappanopera elvileg a szentimentális regényből alakult ki.) Azért olyan kapósak, mert általuk ki lehet kapcsolni, el lehet szakadni megszokott – unalmas vagy nagyon is mozgalmas – életünktől. A néző a munkahelyi rutin vagy a szürkének tűnő hétköznapok elől menekül a fokozottabb érzelmet, érdekességet és kalandot ígérő sorozathoz.

Rohanó világban élünk, és nap mint nap egy csomó információ zúdul ránk. Egymást gyorsan követő összefüggéstelen képkockákkal bombáznak bennünket, az egyik nap szenzációnak számító hír másnap már aktualitását veszti. Ebben a korban a tévésorozat olyasmi, ami állandóságot, folyamatosságot jelent. És kerek történetet. A néző ennek örül, és kíváncsian várja a folytatást.

Nincs semmi rossz abban, ha sorozatokat nézünk – vélik a szakemberek. (Bár sorozatok nélkül is ki lehet bírni, hisz van sok más kikapcsolódási lehetőség.) Az viszont már baj, ha valaki válogatás nélkül minden sorozatot megnéz, és ezek kezdési idejéhez alakítja a napi programját. Ez azt jelenti, hogy a valós életben képtelen átélni valami érdekeset. Hiányoznak nála a saját élmények és érzelmek.

Itt is érvényes, hogy semmit sem jó túlzásba vinni. Az alkoholhoz és a kábítószerekhez hasonlóan ugyanis ez esetben is kialakulhat a függőség.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Menedék

Póda Erzsébet

Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...

2021.9.28.   


Látszatvilág

Póda Erzsébet

Az emberiség apró kis tagjai – akik hatalmas és erős tömeget alkotnak, de nem irányítanak – évezredek óta ugyanazokkal a gondokkal küszködnek.

2021.8.22.   


Hátsó szándék

Fodor Tekla

Mutogatós bácsik helyett anyámasszony katonái?

2021.8.6.  1   


Ne gyere közel!

Nagy Csivre Katalin

A híradások tele vannak azzal a témával, amiről én most NEM kívánok írni.

2021.5.11.  1   


A bűvös szív

Dráfi Emese

Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.

2021.4.19.   


Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.  1    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.