Újabb esztendő
A karácsonyi képeslapok libegő angyalkái egyre feljebb szállnak, vissza a magas egekbe.
Elmúltak az ünnepek, velük az emelkedett hangulat is. A hétköznapi élet mindennapos rituáléi újra a szürke, már megszokott ritmust dobolják.
Az év utolsó óráiban mindig visszatekintünk a mögöttünk hagyott hónapokra. Mosolyogva, bánkódva. Mit tettünk meg, mit mulasztottunk el. Anyák vagyunk, nők, szeretők és feleségek. Ahány ember, annyi sors, annyi szerep. Most mindannyian hátrahagyunk valamit, és elölről kezdünk valamit. Hátrahagyunk tegnapot, tegnapelőttöt, múlt évet. Gondjaival, problémáival. Ki dönti el, mikor ér véget valami, és mikor kezdődik az új? Az idő kérlelhetetlenül fölemészt mindent, életünk összegyűjtött vásári limlomjait kérdés nélkül megsemmisíti. Ám magunkkal viszünk sok szép emléket: egy ölelést, egy kézfogást, egy pillantást. S lehet örvendezni: itt az alkalom valami újat kezdeni, tenni, változtatni. Erre hívja fel a figyelmünket, erre ösztönöz az új év. Új kezdet időszaka.
Itt a kérdés, mi vár rám holnap? Holnapután? Titokban kíváncsiskodva leselkednénk be a sors kártyáiba, de az hét pecséttel van elzárva előlünk. Talán annyit tehet az ember, hogy figyel. Hogy hogyan s miképp gondolkodik. Hogy világosat gondol-e vagy sötétet? Mert amit ma gondolunk, holnap megdermed a valóságban. A saját magunk által írott színpadi darab főszereplői leszünk mindannyian. Saját, egyedüli drámánk vagy vígjátékunk élharcosai.
Felnőttként álnaivitás és ostobaság azon tűnődni, hogy milyen jó és barátságos az ember természete. Meglepődni a nincstelenség érzésén, a bizonyíthatatlan tényen, hogy az ember önmaga hóhéra. Ha felnőttek vagyunk, tudjuk, hogy az élet nem egy sétagalopp, a földi élet nem a pünkösdi királyság. De jó intelem az optimizmus és a reménység. A döntés a mi kezünkben van.
Popper Pétert idézem most is:
„Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy: úgy legyen. És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy: ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy: úgy legyen. És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy: ámen.”
Az élet tünékeny. A jövő titokzatossága magában hordozza a végtelen lehetőséget.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2022.5.16.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2022.4.18. 2
Kiforgatott orvosi eskü
Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.
2022.2.1.
Riasztás
Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.
2022.1.10.
Kifordult világ
Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.
2022.1.9.
Megváltásra várva
Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.
2021.12.17.
Felejtés
Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!
2021.12.6.
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2021.12.6.
Mese vagy valóság
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.
2021.11.10.
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2021.11.2.