Az utolsó szál

Madarász Ildikó 2009.9.25. 11:29

Az élet egy pillanata a tizenéves szemével...

Szerda volt. Épp az utolsó falatot haraptam az apám kreálta szendvicsből, és indultam a szemetes felé, hogy az alufóliát kidobjam – mindig pakol szalvétát is, de nekem soha nem lesz koszos a szám – amikor megláttam a férfit. Csak a hátát láttam, de olyan méltóságteljesen, már-már kegyeletteljesen állt a szemeteskuka mellett, mintha legalábbis valamilyen szertartáson venne részt.

Kíváncsivá tett ez a kép, de mielőtt még jól megnézhettem volna magamnak, a férfi éppoly sietve lépett el a kuka mellől, gondosan lerakva valamit a felső szélére, mint amilyen hirtelen megláttam. Odaléptem a szeméttartó mellé, s ránéztem a tartalmára. Mit rakhatott bele? Első pillantásra megláttam. Egy tövig elszívott cigarettacsikk nézett vissza rám. Nem csak úgy bedobva, mint a többi, nem csak félig elszívva, nem csak hanyagul odapöckölve, hanem szinte művészien beigazítva, merőlegesre állítva a kuka oldalához. Jól láttam a feliratot: a lehető legdrágább dohányáru csikkje várta, hogy betöltve szerepét, fénye hulljon egy szeméttelepi kupac legaljában.

Ez nem egy szokványos dohányzó tette volt. Biztosan tudom. Ez a mozdulat valami véglegesre enged következtetni. Lehet, hogy a férfinak ez volt az utolsó szál cigarettája? Lehet, hogy fogadalom köti? Lehet, hogy ultimátumot kapott valakitől? Lehet, hogy ma kapta meg a tüdőgondozó vizsgálati eredményét? Lehet, hogy csak egyszerűen elege lett a saját szájszagától? Lehet, hogy olvasott valami rémisztőt? Lehetséges, hogy a mai napot tűzte ki az egészséges életmód felé vezető út első napjaként, s ezt a mozdulatot első lépésként? Nem tudom. Csak elképzelem.

Elképzelem, ahogy ma reggel felkel, s tudja, hogy ez az a reggel, amikor meg kell tennie. Az indíttatás már mindegy is, mert maga az elhatározás a legnagyobb lépés, s ezt emberem már megtette, mert én a tettet már láttam. Ma is bement a megszokott sarki kisboltba, az eladó ismerősen üdvözölte és már nyúlt is a megszokott cigarettamárkához, amikor a férfi nemet intett a fejével, s egy másik, egy jóval drágább doboz felé mutatott. Csendben fizetett, s azzal kilépett a bolt ajtaján. A szabadban megállt, várt, aztán elővette a dobozt, szertartásosan kibontotta, s kidobott belőle 19 szálat. Az egy árván maradt szálat a kezébe vette. Morzsolgatta, az orra alatt komótos, lassú mozdulatokkal elhúzta, majd a zsebébe nyúlt s a díszes öngyújtóval meggyújtotta. Hatalmas slukkot szívott elsőre, és elindult. Csak ő maga volt és az utolsó szál cigarettája. A kora reggeli nap már felszárította a harmatot, az őszi fuvallat valahonnan almaillatot sodort felé, de ő nem vette észre, csak a dohány illatát akarta még utoljára a tüdejében érezni. Ő csak lépdelt a járdán, se jobbra, se balra nézve, hol lehajtva a fejét, hol az ég felé emelve. Már mindegy is volt merre viszi a lába, így fordulhatott elő, hogy az utolsó szippantások egy iskola bejárata előtt érték.

Még három slukk, még kettő… Az utolsóval várt. Csak állt a kuka mellett. Elnézte az udvaron a felnövekvő új nemzedéket, hallotta a lányok vihogását, látta a fiúk pattanásos arcát, majd az utolsó szál cigijére nézett. Érezte maga is, hogy számára sorsfordító a mozdulat, egy újabb mérföldkő az életében. Beleszívott még utoljára a parányivá égett cigarettaszálba. A tüdeje megtelt füsttel. Nem fújta ki azonnal. Tartotta magában, míg tarthatta, aztán nagyon lassan kifújta. Aztán lerakta a kuka szélére az utolsó csikket, amit ujjai között foghatott, majd miután észrevette, hova is lyukadt ki sétája során, gyorsan távozott.

Már csak a hátát láttam a szikár, harmincas férfinak, meg a mozdulatait, aztán a kuka tartalmát, s biztos vagyok, hogy ez a csikk csak így kerülhetett ide.

Becsengettek, mennem kell. A szendvicsem elfogyott, az alufóliát is kidobtam, a szalvétát is utána küldtem – bocsesz apa! – és még egy pillantást vetettem a csikkre, majd rohantam töri órára. Épp beértem a bagós osztálytársaim után. A dohányzásra kijelölt hely a suli sarkánál van, onnan mindig utolsónak érnek be. Kíváncsi vagyok, ők mikor jutnak el odáig, mint a harmincas férfi, aki ma szívta el az utolsó szál cigijét...?