Tanulási módszerek


Jády Mónika  2007.1.10. 8:22

A tanulástervezés nem idő- és energiapocsékolás. Ellenkezőleg: takarékosság mindkettővel.

Kísérletekkel bizonyítható, hogy minden tanulási folyamat bemelegítéssel kezdődik. Az agyunk csak bizonyos idő után lesz igazán fogékony. Ezért is fontos, hogy ne a legnehezebb tárggyal kezdjük a tanulást. Először olyasmit vegyünk elő, ami könnyen megy.

A bemelegítő tevékenység más jellegű is lehet, mint a későbbi feladat. Például az a negyedóra, amelyet a történelemlecke elolvasásával töltünk el, megkönnyíti majd a matematikatanulást. Jó tudni, hogy két megtanulandó anyag annál inkább zavarja egymást, minél több közöttük a hasonlóság. Hiszen minél hasonlóbb a két tanulnivaló, annál közelebbi a megfelelő posztmentális izgalmak agyi szomszédsága is. Két szomszédos folyamat pedig érthetően sokkal jobban zavarja egymást, mint a távoliak. Vagyis egymás után lehetőleg egymástól minél eltérőbb tananyagokkal foglalkozzunk.

Vizsgára készülve célszerű tanulási tervet készíteni. A tanulástervezésnek több előnye is van. Nem felejtünk el semmit, áttekintést szerzünk tennivalóinkról, és pontosan látjuk, hogyan állunk. Amivel elkészültünk, azt kipipáljuk. Ez motiválóan hat.

A motiváció és a teljesítmény összefüggése teljesen egyértelmű: minél erősebb a pozitív motiváció, annál jobb lesz a teljesítmény, legalábbis egy bizonyos szintig. Minél távolabbi a kitűzött cél, annál kisebb a motiváció hatása. Készítsünk tehát rövid távra szóló terveket is! Minél rövidebb időre szól egy-egy terv vagy részletterv, annál valószínűbb, hogy meg is valósítjuk őket.

Az ember nem máról holnapra él, és a diák (legalábbis az értelmesebbje) sem csak egyik napról a másikra tanul. Vizsgákra és dolgozatokra napokkal, sőt hetekkel előre fel kell készülni. Vannak olyan feladatok, amelyekről már előre tudunk, és amelyeket máról holnapra nem is tudnánk elvégezni. Ezek feldolgozását előre be lehet osztani egy meghatározott időtartamra. Lehetőleg egyenlő részekre bontsuk fel az anyagot.

Feltétlenül szükséges messzebre is előrenézni, például egy félévre vagy az egész iskolaévre. A hosszú távra szóló tervezésnek azonban csak akkor van értelme, ha idejében fogunk hozzá. Nagyon sok gyerek tett már hasonló utólagos felismerést: „Bezzeg, ha már az első félévtől többet foglalkoztam volna a matekkal ...” Gondoljunk idejében a nagy feladatokra is, mert ezzel sok izgalmat takaríthatunk meg.



Hozzászólások

Gabi, 04. 10. 2010 20:10:27
Van azonban arany középút a legtöbbünkből visszataszító érzést kiváltó "folyamatos tanulás", valamint a feszített tempójú oly gyakran szűkre szabott vizsga előtti időkeret között. A megfelelő tanulási módszerek alkalmazásával optimalizálhatjuk hatékonyságunkat, és egészséges egyensújt teremthetünk a tanulással töltött idő és a szabadság között. De vajon mik ezek a tanulási módszerek? Erre és további tanulási módszerekkel kapcsolatos kérdésekre nyújt gyakorlatias választ a Tanulás Mesterfokon. Fejezet tippek: V. Kötet - Hogyan néz ki a hatékony tanulási folyamat? V. Kötet - Ismétlés mesterfokon VII.Kötet - Tanulás Vizsgákra http://tanulasmesterfokon.hu
@


Kapcsolódó cikkek

Egyéni és csoportos tanulás

Jády Mónika

A mai iskolarendszerben a tanulók tudását egyénenként bírálják el. Ebből a szempontból előnyösebb az egyedül végzett tanulás.

2007.2.13.   


Hogyan tanuljunk?

Jády Mónika

Diákkorában bizonyára mindenki megtapasztalta, hogy néha könnyebben, máskor nehezebben megy a tanulás.

2006.11.13.   

A rovat további cikkei

Mennyi szabadság jár nekik?

Jády Mónika

Első szerelem, alkohol, új baráti kör – mindez gondokat jelenthet a tizenévesek (szülei) számára.

2017.6.29.    3


Tiszta erőből nyár

Kovács Márta

Minden szülő életében eljön a pillanat, mikor gyermeke kamasszá érik, és már nem a szüleivel képzeli el a nyaralást.

2015.7.21.    8


Kamaszkori átalakulások

Kovács Márta

Hétvégén pirosra festette a haját. Hétfőn piercinget akart az orrába rakatni, egy (szerinte) gyönyörűséges karikát.

2015.5.19.    24


A kamaszkor testi változásai

Kovács Márta

Szinte egyik napról a másikra válik az addig aranyos kisgyerek nagyszájú, nyurga, elégedetlen kamasszá.

2015.3.31.    15


A kamaszkor kérdései

Kovács Márta

A legtöbb szülőt, bár készül rá, mégis váratlanul éri, amikor beköszönt gyermeke kamaszkora.

2015.3.5.    13


Felnőtté válás

Faar Ida

Nagykorúság – minden kamasz álma!

2013.4.17.    14


A tinik és a nyár

Huszár Ágnes

Néha azt gondolhatja az ember, hogy a feje tetejére állt a világ, nincsenek a helyén a dolgok, hiszen amit látunk, meghökkentő.

2012.7.6.   


Kis-nagy kamasz

Kovács Márta

Amikor reggel mellém állt, azt mondta: „Már akkora vagyok, mint te!”

2012.4.5.    13


Tabletta

Póda Erzsébet

Fáj a fejem. Anyám azt mondja, vegyek be egy tablettát.

2011.6.22.  1    6


Méhecskék, pecsétek

Anyalai Réka

Egy középiskolás diáklány elmélkedései.

2011.6.16.  1    9