Ütni, vagy nevelni?


Fülöp Éva  2006.1.27. 19:33

Nem vagyok pszichológus, ezért nem szeretném szakmai szinten elemezgetni a nevelési szokásainkat, de…

…van saját véleményem és elképzelésem arról, hogyan lehetne, kellene nevelni az új évezred első generációját. Erről fog szólni ez az írás.

A kiindulási pont mindenkinél a saját tapasztalata. Amit gyerekkorban átélünk, nagyban befolyásolja azt, hogyan fogunk felnőttként viselkedni, és hogyan fogjuk majd nevelni saját gyerekeinket. Akit sokat vertek gyerekkorában, hajlamosabb lehet arra, hogy majd a gyerekeit is veréssel fogja fegyelmezni. De ez sem szabály, mert ismerek több olyan szülőt, akik pont ezért utasítják el az erőszakot.

Ütni, vagy nem ütni – sokaknál felmerül ez a kérdés, mikor a gyerek eljut abba a korba, mikor már ellenkezik, tudatosan azt csinálja, amit megtiltottunk neki, dacoskodik, hisztizik, stb. Ez másféléves lányomnál már vígan folyamatban van. Bevallom, majd´ minden nap kihoz valamivel a sodromból. Eleinte kimondottan próbálgatta a tűréshatáromat és egyáltalán nem vette figyelembe, hogy mit mondok neki: nyugodtan vagy kiabálós hangnemben. És bizony volt, hogy nem bírtam tovább és rácsaptam a kezére, gondoltam, ezzel majd meglepem és észreveszi, hogy rosszat csinál.

Tudják, mi volt a lányom reakciója? Nevetett rajta! Szóval egyáltalán nem vette fenyítésnek, hogy rácsaptam a kezére, úgy gondolta, valami új játékot mutatok neki. Utána én is elgondolkodtam azon, hogy nem erre vezet az út a neveléshez. Nem maradt más választásom, minthogy századszor is elmagyarázzam a gyereknek, hogy mit nem szabad és bevallom, ez néha nagyon megerőltető. Egy másféléves gyereknél még a szülő nem tud elbeszélgetni a tiltás okairól.

De van egy másik példám is. Egyik ismerősünknek három gyermeke van, közülük kettő már tinédzserkorú. Tudni kell, hogy a házaspár mindig törődött velük, és próbálták őket a legjobb tudásuk szerint nevelni. De megtörtént, hogy a tinilány kihozta apját a sodrából, és ő megverte. Persze, a lány azóta nem beszél az apjával, és sokat kell még dolgozniuk azon, hogy újra rendbe jöjjön a kapcsolatuk. Bevallom, sokkolt a történet, mert tudom, menyire türelmes és béketűrő az apa. És nagyon szomorú lettem, mikor megtudtam, mit követett el a lány, amivel ilyen hirtelen haragra gerjedt az apja. Higgyék el, valóban sok volt már a lány rovásán…

Az ismerősöm is tudja, hogy azzal, hogy megverte a lányát, nem jutott előre a problémák megoldásában, sőt, nyílt köztük még egy óriási szakadék is. Az erőszakos megoldások nem vezetnek pozitív eredményre – ezt a tanulságot vontam le magamnak.

Egy anyukától hallottam, akinek van egy tizenhét és egy kétéves gyermeke is: „Szülnék még egy harmadikat is, de csak akkor, ha tudnám, hogy sosem fog megnőni. Mert minél nagyobbak lesznek, annál nagyobb kihívás a szülő számára a nevelésük.“

Nekem még nincs tapasztalatom a tinik nevelésében, csak gyűjtöm a hasznos információkat, hátha segítenek majd a nehéz pillanatokban. De úgy gondolom, legyen szó totyogó kisgyerekről, vagy majdnem felnőtt utódunkról, felejtsük el az erőszakos nevelési módokat, és találjunk mindig békésebb megoldásokat a problémáinkra.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mennyi szabadság jár nekik?

Jády Mónika

Első szerelem, alkohol, új baráti kör – mindez gondokat jelenthet a tizenévesek (szülei) számára.

2017.6.29.    3


Tiszta erőből nyár

Kovács Márta

Minden szülő életében eljön a pillanat, mikor gyermeke kamasszá érik, és már nem a szüleivel képzeli el a nyaralást.

2015.7.21.    8


Kamaszkori átalakulások

Kovács Márta

Hétvégén pirosra festette a haját. Hétfőn piercinget akart az orrába rakatni, egy (szerinte) gyönyörűséges karikát.

2015.5.19.    24


A kamaszkor testi változásai

Kovács Márta

Szinte egyik napról a másikra válik az addig aranyos kisgyerek nagyszájú, nyurga, elégedetlen kamasszá.

2015.3.31.    15


A kamaszkor kérdései

Kovács Márta

A legtöbb szülőt, bár készül rá, mégis váratlanul éri, amikor beköszönt gyermeke kamaszkora.

2015.3.5.    13


Felnőtté válás

Faar Ida

Nagykorúság – minden kamasz álma!

2013.4.17.    14


A tinik és a nyár

Huszár Ágnes

Néha azt gondolhatja az ember, hogy a feje tetejére állt a világ, nincsenek a helyén a dolgok, hiszen amit látunk, meghökkentő.

2012.7.6.   


Kis-nagy kamasz

Kovács Márta

Amikor reggel mellém állt, azt mondta: „Már akkora vagyok, mint te!”

2012.4.5.    13


Tabletta

Póda Erzsébet

Fáj a fejem. Anyám azt mondja, vegyek be egy tablettát.

2011.6.22.  1    6


Méhecskék, pecsétek

Anyalai Réka

Egy középiskolás diáklány elmélkedései.

2011.6.16.  1    9


Mint a sánta kutyát

Madarász Ildikó

Ebben a pillanatban tudtam, hogy nem mond igazat.

2010.5.21.    1


Kamaszkori korszakok

Dráfi Emese

Orbán Krisztina, Hagyjon békén tanító néni! című cikkét elolvasva, hirtelen eszembe jutott valami.

2010.5.11.