Babával az egyetemre

Fülöp Éva  2006.2.22. 20:05

Mit tehetünk, ha egy kisgyerek nevelése mellett szeretnénk sikeresek lenni a tanulásban?

Az egyetemi tanulmányok önmagukban is kihívást jelentenek és ezt még egy fokkal megnehezíti, ha az egyetem mellet még dolgozunk is (vagy a munka mellet még egyetemre is járunk). De merem állítani, hogy ez semmi ahhoz képest, ha egy kisgyerek nevelése mellet szeretnénk sikeresek lenni a tanulásban...

Nálam minden pontosan meg volt tervezve. A párommal kisbabát szerettünk volna, és én már nem akartam várni addig, míg megkapom a diplomámat. Úgy terveztem, hogy majd a pici baba mellet, szépen nyugodtan, befejezem az iskolát. Volt is egy álomképem, ahogy a szobában járkálok fel ´s alá, az egyik kezemen a babám, a másikban pedig az államvizsga tételei, és majd azzal altatom a kicsit, hogy hangosan felolvasom neki a marketing szabályait...

A negyedik évfolyam elején sikerült is teherbe esnem, az osztálytársaim kicsit rémülten figyelték a növekvő pocakomat, a gyerekes anyukák-diáklányok pedig osztogatták a jótanácsokat. Mikorra már szép méretesre nőtt a hasam, előnyöm is akadt belőle. Például a tanárok nem várattak a jegyek beíratásánál -- mindenkiben volt egy kicsivel több tisztelet a pocakom iránt. De mivel jó diák voltam, szerettem az iskolát, nem kellett, hogy bármit is elnézzenek az „állapotom“ miatt, és erre büszke is voltam. Kimondottan jól éreztem magam a bőrömben, és a számításaim is bejöttek. Mikor június utolsó előtti napján sikerült beíratnom az utolsó jegyeket is, végre fellélegeztem, hogy mindent elintéztem, most már csak a babára összpontosíthatok. Ekkor még két hét volt hátra a szülés kiírt időpontjáig. Kislányom mintha megérezte volna, másnap csordogálni kezdett a magzatvíz, és július első napján meg is született.

Mikor a nyári szünet után visszatértem az iskolába, Anna már három hónapos volt. A tanárok többnyire csodálkozva néztek rám, mert úgy gondolták, biztosan megszakítom a tanulmányaimat, ameddig pici a baba. De én úgy gondoltam, hogy ezt az egy évet már muszáj végigcsinálnom: legyen vége már az örök-diák életemnek.

Nem volt könnyű ez a év, és most nem a tanulnivalóra gondolok, mert minden vizsgát sikerült első nekifutásra letennem. De nehéz volt elszakadni otthonról, mivel szoptattam, és mert távúton tanultam, minden szombatot az iskolában kellet töltenem. Ezt úgy oldottam meg, hogy reggel indulás előtt megszoptattam a kicsit, anyukámra bíztam és mi a férjemmel siettünk az iskolába. Csak délig maradhattam az előadáson, mert bár a baba etetése meg volt oldva (lefejtem hét közben a tejet, és azt kapta, amíg én nem voltam mellette), de gondot jelentett a mellemben felgyülemlett „bébipapi”, amit délben már nagyon esedékes volt kiüríteni. Ezért sietve hazamentünk, és ez így ment hétről hétre. A vizsgaidőszakban azért drukkoltam, hogy időben elaludjon a babám, tudjak még egy-két órát tanulni esténként, mivel ez napközben teljesen lehetetlen volt. De megoldottunk azt is, amikor az anyukám elutazott egy hónapra -- ekkor a párom lett a bébiszitter, én meg busszal mentem az iskolába, letenni egy nem könnyű vizsgát.

Az államvizsga külön fejezet volt az életemben. A diplomamunkám nagyon nehezen született meg, de hála a konzultánsom segítségének, anyukám és férjem megértő türelmének, a végére elég jól összejött. Az államvizsgára két hétig tanultam úgy, hogy anyukám vigyázott a kicsire, aki már addigra mászott és kis segítséggel már menni is tudott. Sokszor húzta oda anyukámat a csukott ajtó elé, ami mögött én tanultam, és kérte, hogy nyissa ki. Ekkor volt némi lelkiismeret-furdalásom, amiért egész nap csak tanulok, és nem foglalkozok a gyerekemmel. Az államvizsga végül jól sikerült, nem is volt igazán időm izgulni, mert én voltam aznap az első és mindenki irigyelt, amiért már túl lehetek rajta. A kislányom gyorsan elfelejtette azt a két hetet, amíg kevesebbet látott, és minden visszatért a régi kerékvágásba. Végre száz százalékig anya lehettem! Nem volt más feladatom, mint napról napra élvezni kisbabám fejlődését.

Visszagondolva ezekre az időkre, bizony, nem tudtam volna befejezni az iskolát szeretteim támogatása és segítsége nélkül. Ezért köszönet jár nekik. Szeretném minden kisbabáját váró, vagy már nevelő anyukának megüzenni, hogy baba mellet tanulni nem egyszerű dolog, de nem is lehetetlen.
Ne adják fel, mert érdemes végigcsinálni!

Hozzászólások

@

Küldés