Mi legyen a gyerekkel?

Póda Erzsébet  2020.9.22. 3:59

A mai anyáknak nincs asszonyos alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik.

Talán nincs már új a nap alatt. Talán lassan már mindenki egyformán fog viselkedni. Talán már az anyaságot is újra kell definiálni. Mert az anyák ma egyáltalán nem néznek ki anyáknak a szó régi értelmében: már nem asszonyosodik meg az alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik, trendik... Nem a pólyát tartják a kezükben, hanem a mobiltelefont. Egyébként is, ki tudja miért, de a pólya is kiment már a divatból – annak ellenére, hogy szép és egyedi, valamint rendkívüli gyakorlati haszna van. (Volt.)


Az utcán sétáló kisbabás vagy kisgyerekes anyák közt talán elvétve akad még, akinek a kezében nincs ott az örök kapcsolattartó a világhálóval. Mert mindenki tudni akar mindenről, méghozzá most és azonnal. Mindenről, ami „odakint” történik. Ami itt és most van, és élő és mozog és valóságos, arról nem. Jellemzően mindenki virtuális kapcsolatot tart.

Az a két kisgyerekes anya is, aki a járdán sétál. A nagyobbik gyerek, úgy hároméves-forma, a babakocsi szélét fogja, a másik a babakocsiban. Az anya telefonál. Szeme előre néz, kifejezéstelen. A zebránál szerencsére megáll, pirost mutat a lámpa. A telefonálást befejezi, de a mobilt nem teszi a táskájába, sem a zsebébe. Hüvelykujjával manipulál, és talán egy esemest olvas, talán a facebook újabb semmitmondó híreit. Jó esetben hirtelen egy gyerekneveléssel foglalkozó weboldal tanácsait keresi a neten. Közben foghegyről rászól a gyerekre, fel se nézve: Fogd a kocsit! Majd visszamerül a virtuális világba. Mikor zöldre vált a lámpa, anélkül sétál át rajta, hogy felemelné tekintetét a mobiltelefon kijelzőjéről.

A szupermarketben néhány ember lézeng. Köztük egy kétgyerekes családanya. A bevásárlókocsija telis-tele. Már sokadszor teszi meg ugyanazt a kört. Első látásra úgy tűnik, magában beszél, talán a bevásárlási listát mondja fel hangosan fejből. De kiderül, hogy mobiltelefonál, fején a fülhallgató és a mikrofon. Talán ezért kénytelen újra meg újra körbejárni a boltot. Lehet, hogy valaki másnak is vásárol: az anyukájának, a barátnőjének, a szomszédasszonyának. A töméntelen áruval teli kocsi is erre vall. A nő szeme elréved, mintha nem is látná a polcokon az árut. A telefonbeszélgetésre figyel. Két kisfia közben unatkozik, vagy csak figyelemért esedezik. Időnként odaszaladnak az anyjukhoz, kérdeznek tőle valamit, de a nő nem válaszol.


A kissrácok megunják, és elkezdenek rendetlenkedni. A földön csúsznak-másznak, időnként levesznek a polcról valamit, majd egy másik polcra teszik, hangoskodnak, csipkelődnek egymással. Az anyjuk mintha ott se lenne. A gyerekek végül a csúnya szavas szókincsükkel próbálkoznak, de anyjuknál ezzel sem érnek el semmit. Ezután a verekedés következik, mire a nő néhány másodpercre visszatér a valóságba, és úgy néz a két gyerekre, mintha most tudatosítaná, hogy az övéi. Veszek nektek csokoládét, mondja. És csipszet is akarunk, kiabálják a gyerekek. Jól van, csipszet is. És kólát is! Igen, kólát is. A nő már pakolja is az ígéreteket a kocsiba. A gyerekek megnyugszanak, bár a kasszánál még feltörlik ruhájukkal a padlót, öltögetik a nyelvüket és köpködnek egy sort. A nő miközben a mázsányi árut lassan pakolja a szalagra, rájuk se néz, csak kezével gesztikulál és telefonál, egyre telefonál...

Biztos, hogy az anyaságot is újra kell definiálni. Az ugyan egyáltalán nem baj, hogy nem asszonyosodik meg az anyák alakja, hogy csinosak, lányosak, szexisek, fiatalosak vagy trendik maradnak. Még talán az sem akkora baj, hogy sutba dobták a pólyát, meg egyéb szép és hasznos hagyományt. Az viszont nagyon nagy baj, hogy nem figyelnek a gyermekeikre.

Igaz, hogy a nők „radarja” egyszerre több oldalról fogja fel a jeleket. Tény viszont, hogy a mobilozás az autóvezetés közben teljesen el tudja terelni a figyelmünket az útviszonyokról. Így tény az is, hogy a mobilozás közben nem tudjuk felfogni azokat a vissza nem hozható, felbecsülhetetlen értékű perceket, amelyekben kicsi gyermekünk felcseperedésének, apró csodáinak lehetünk (lehetnénk!) részesei.

Hozzászólások

@

Küldés