Szülők leszünk

Huszár Ágnes  2013.7.8. 4:03

A szülővé válás gyökeresen megváltoztatja az ember életét.

Bizony, nagy változás az új jövevény megszületése! A családtagok egy új személyt ismernek meg és fogadnak el – sőt támogatnak, segítenek, hiszen a kisbabának teljes ellátásra, maximális odafigyelésre van szüksége. A szülőknek kell gondoskodniuk a baba fizikai ellátásáról, és meg kell teremteniük az érzelmi biztonságához és értelmi fejlődéséhez szükséges feltételeket is.

A szülőknek már a várandóság alatt sokat kell gondolkodniuk, hiszen rengeteg fontos döntés előtt állnak. A leendő anyát és apát a pocak növekedésével egyre jobban foglalkoztatja, mit és hogyan csináljon szülőként. Tapasztalati tudás híján könyvekből, cikkekből merítenek ismereteket, szakembereket kérdeznek meg, és elmélyült beszélgetéseket folytatnak a gyakorló szülő ismerőseikkel, idősebb rokonaikkal.

Körülbelül itt tartok én is. Az anyasági szabadság kezdetével igazán sok időm van olvasni, gondolkodni, beszélgetni másokkal, tanácsokat hallgatni, a látott példákból megjegyezni azokat a dolgokat, amelyek számomra elfogadhatók. Próbálok sok hasznos ismeretet magamba szívni, és majd előhívni az emlékezetemből, ha a „hogyan csináljam” kérdés felmerül. Azt tudom, hogy szülőként magabiztosnak, hajthatatlannak kell majd lennem, ha a gyermekemmel kapcsolatban dönteni kell – legyen akár kis dolog, akár nagyobb horderejű döntés.

Sokan azt mondják, hogy a kisbaba megszületése után az anyák bátran, erősen ragaszkodnak az elképzeléseikhez, de azt is hallottam, hogy el is gyöngülhetnek, határozatlanná válnak, nem tudnak megbirkózni az új feladatokkal. Az biztos, hogy az elsőszülő nőnek már a várandóság is folyamatosan új és új tapasztalatokat, élményeket ad. Magáról a szülésről sincs semmilyen valós elképzelése, hiszen az első gyermek születése előtt természetesen csak hall, lát, olvas magáról a folyamatról, még nem élte át. A várandóság és a szülés iszonyúan nagy változásokat hoz egy nő életében, teljesen új feladatokkal szembesül, és önmaga is nagy átalakuláson megy keresztül mind fizikailag, mind szellemileg, érzelmileg.

Mi is az ismeretlen előtt állunk: halvány fogalmam sincs arról, hogy valójában mi fog történni, hogyan fog lezajlani kisbabánk megszületése. Egyet tehetek: bízom a saját érzelmi erőmben, abban, hogy az ösztöneim súgni fognak, a reális gondolkodásom is bekapcsol, és a szakemberek kezében, a rendszerbe bekerülve problémamentesen világra hozom az első babánkat.

Aztán jön csak a java! Dönteni kell: milyen pelenkát, popsiápoló krémet, ruhácskát használjunk... Melyik válik be a gyakorlatban? Elegendő időt alszik-e a baba? Sikerül-e szoptatni, elég-e neki az anyatej mennyisége? Megfelelően gyarapodik? A gyermekorvos mindenre odafigyel? Aggódjak, ne aggódjak? Ki jöhet látogatóba? Kitől kérhetek segítséget? Ki főz, mos, takarít nálunk, ha én és a férjem kimerültek leszünk?

Rengeteg kérdés, amire már most választ adhatok – elméletben. A gyakorlat pedig majd szépen minden eldöntött dolgot áthúz, átfogalmaz, megmásít – ezt mondják az ismerősök. Azért van néhány tanács, amit feltétlenül észben fogok tartani a gyermekágyi időszak alatt, és azt követően is. Azt mondják, nagyon fontos, hogy a kismama segítséget kapjon az első hat hét alatt. Akkor legyen mellette a férje, az anyukája, a húga vagy a barátai, amikor neki maximálisan a kisbabára és saját felépülésére kell figyelnie, és végezzék el helyette a legfontosabb házimunkákat. Azt is mondják, hogy az újdonsült anyuka legyen nyugodt, ne érje stressz, ne idegeskedjen sok dolgon, hallgasson a belső hangra, tegye a baba körüli dolgokat megfontolt nyugodtsággal, és a tanácsok közül csak azt fogadja meg, amelyik az ő életükbe is beleillik. Azt is hallottam, hogy az anya hozzáállásának, cselekedeteinek a baba igényeihez kell alkalmazkodnia. Viszont egy idő után mégis neki kell átvennie az irányítást, hiszen ki kell alakítani a baba napi életritmusát, időbeosztását, hogy sikeresen alkalmazkodjon az új környezethez, a család életéhez. Az is jó, ha az újdonsült szülők szabhatják meg a családban, hogy ki mikor jöhet látogatóba a kisbabához, és ebből nem kerekedik családi perpatvar. Nőként pedig azt javasolták az anyák, akikkel a téma szóba került, hogy a gyermek megérkezése után is figyelni kell a férfira, akivel együtt élünk.

Az mindenesetre biztató tény, hogy a kisbabák változnak, szervezetük és idegrendszerük folyamatos tanulásra, fejlődésre van programozva. Az odafigyelés, az anyai ösztönök és érzelmek segítik, hogy már az első pár nap alatt kialakuljon a szoros kötelék a mama és baba között, ami megkönnyíti az anya helyzetét: rájön arra, hogy éppen mire van szüksége a kicsinek. Pár hét alatt az anya belejön a napi teendőkbe, hiszen valamiféle napi rutin kialakul az új élethelyzetben. Aztán persze fel is borul párszor az a napi rutin. Az anya tanácstalan, hogy miért sír a kicsi, akár tehetetlennek is érezheti magát. Az a szerencsés helyzet, ha ilyenkor egy zuhanyzás, egy röpke alvás idejére átadhatja a babát más családtagnak. Az anyának szem előtt kell tartania, hogy nincs egyedül, kérhet segítséget, beszélgethet a gondjairól másokkal, nem kell huszonnégy órás ügyeletben állnia a kisbaba mellett, hiszen a kipihent anya a legnagyobb kincs a baba számára.

Ezt mondják a könyvek, a tanácsadók, és az ilyen gondolatokból meríthet az elsőszülő kismama, akinek pár hónapig minden helyzet teljesen új. Egy játékfilmben azt mondta az elsőgyermekes anya, amikor már pár hét után teljesen kimerült a baba gondozásában, hogy meg kell találnia a régi önmagát, és rábízta a kisbabát a férjére (aki nagyon ügyesen helyt állt az apanya-szerepben). Ez a nő többé nem találta meg régi önmagát. Szerintem az újdonsült anyáknak inkább újra kell fogalmazniuk önmagukat, vagy időnként újra össze kell rakniuk magukat a régi és az új szerepekből adódó mozaikokból.

Nem könnyű ez a feladat. Szerencsés esetben személyiségünk stabil, önbizalmunk erős, és az anyaság pozitív változásokat, nagy boldogságot hoz az életünkbe – még akkor is, ha a gyermek megszületése után gyökeresen megváltozik az életünk.

Hozzászólások

@

Küldés