Y-generáció


Puha Andrea  2013.1.24. 4:00

X, Y, Z. Betűk az ábécéből. A szociálpszichológiában és a szociológiában a generációk jelölésére szolgálnak.

A hajdani Nagy Generáció (vagy veterán generáció) után 1946-tól 1964-ig tartott a baby-boom korszak, az 1965 és 1979 közöttiek az X-, a 1980-1995-ösök az Y-, az 1996 után születettek pedig már a Z-generáció tagjai. Most tehát az Y-generáció korszakát éljük.

Az Y-generáció tagja vagyok.

Már gyerekkoromban találkoztam az internettel, a digitális nemzedék első hullámát képviselem. Az idősebb generáció azt hiszi, nagyon jó nekem, hiszen mindent készen kapok, játszva tanulom az internetet és a legmodernebb technikát. Azért ez nem ilyen egyszerű.


Tény, hogy az internet és a modern technika nap, mint nap bombáz a lehetőségeivel, előnyeivel, de a hátrányaival is. Az új igények, átértékelődött fogalmak közepette nincs számomra biztos iránytű, kijelölt út. Ezt magamnak kell megkeresnem egy virtuális világban, amit hozzá kell rendelnem a valós világhoz, a mindennapi realitáshoz. Egyáltalán nem könnyű feladat.

A régi értékrend, a hagyományos minták alapján, már nem tudok megfelelni a mai kihívásoknak. A szüleink már nem értenek engem, minket. Mi sem feltétlenül akarunk megfelelni egy olyan szülői mintának, amelyben a robotoló szülő a saját életében sem éli át az örömöket, és a hagyományos értelemben vett tekintélytisztelet sem a sajátunk. Hogyan is lehetne az, mikor nem mi tanulunk a szüleinktől, sokkal inkább ők tanulnak tőlünk a technikáról. Az időskor, a tapasztalat önmagában nem kelt bennünk csodálatot, tiszteletet, presztízst.

Örökké sietnem kell, megvalósítani önmagam, karriert építenem egy olyan érdekvezérelt világban, ahol attól kell tartanom, hogy ha nem igyekszem, értékcsökkent leszek, partvonalra kerülök. A magabiztosságom csak felszín. A mélyben szorongás, félelem, bizonytalanság, stressz, különféle traumák lappanganak, mert hiányzik a kapocs, ami összeköt, a bizalom, a megértés, a türelem, a szeretet. Ezekből van a legkevesebb a mai, gyakran atomjaira hulló családokban. Az őszinte beszélgetések, a meghallgatás és a „kibeszélés” művészetének kevesen vannak birtokában. Most az X- és a mi generációnk tagjai alkotják a munkaerőpiacot. E két nemzedék mentalitása radikálisan különbözik egymástól, amelynek egyik oka, hogy eltérő munkapiaci környezetben kezdtek el dolgozni. A mai 50-60 évesek nyugodtabb társadalmi és gazdasági helyzetbe csöppentek bele. Abban az időben még előre meghatározták a munkaidő végét, a vezetőséget személyesen ismerték, és nem csak videokonferenciákon találkoztak a főnökkel. Aztán jöttek a ma 30-40-es éveikben járó X-generáció tagjai, akik a túlóra fogalma helyett a korlátlan munkaidővel találták szembe magukat. A multinacionális vállalatok új munkahelyi kultúrát hoztak magukkal, aminek egyik következményeként megjelent a munkahelyi szorongás, mint a munka állandó velejárója.

És itt vagyunk mi, akik már nem akarunk a hét minden napján készenlétben állni. Helyette inkább munkahelyet váltunk. Még úgy is, hogy tudatában vagyunk annak a ténynek, hogy egy rendkívül telített és magas követelményeket felállító munkaerőpiacon kell eladnunk magukat.

Együtt fejlődtem a modern technikával, értem és használom, értelmileg felnőtt vagyok hozzá, mégis, bizonyos jelenségek érzelmi feldolgozása lemaradhat nálunk. Sokan közülünk azt tartják, hogy amit az interneten nem találnak meg, az nem is létezik. Idejük jelentős részét a számítógép előtt töltik, a blog, a Facebook, az iWiW, a Twitter jelenti számukra a kapcsolatteremtés lehetőségét – a valahova tartozás közösségi élményét, a szórakozást, a tanulást, a társas kapcsolatok megtalálását, a magánéletet.

Meg kell tanulnunk észrevenni és kezelni ezeket a csapdákat, hogy a reális világban is létezzünk, hogy ne tárulkozzunk fel túlságosan, ne adjuk ki adatainkat, és hogy a kapcsolataink ne csak a virtuális világban, hanem a valóságban is létezzenek!

Pedig ez sem könnyű, hiszen sokan közülünk menekülésre használja az internetet. A való élet olyan igényeket támaszt velünk szemben, hogy a számítógép vélt biztonságában keresünk menedéket. Igaz, hogy kinyílt számunkra a világ, de ehhez a világhoz nehéz alkalmazkodni, mert ebben csak a siker, a pénz, a teljesítmény, a pörgés, rohanás, megfelelés számít. Már az óvodában teljesítményt várnak el tőlünk, s ezek a követelmények egyre inkább fokozódnak. Siker vagy kudarc, ez a kérdés. A tét pedig nagy: aki nem jut célba, az lemarad. Aki lemarad, az leszakad.

Az Y-generáció tagja vagyok.

Figyelem a most felnövekvő Z-generációt, akik már egérrel a kezükben születtek. Nagyon okosak, értelmileg fejlettek, még gyorsabban bombázzák őket információkkal, elvárásokkal, mint bennünket. Érzelmileg nem olyan érettek, mint értelmileg. Ésszel feldolgozzák a beáramló információkat, és használják.

De hogyan fogják érzelmileg feldolgozni?



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Bezzeg az én időmben!

Póda Erzsébet

Mások voltak a szokások, a jogok és kötelességek, mások voltak a fiatalok. De valóban?

2012.12.30.   


Kis gyerek, kis gond...

Kiss Adrienn Éva

...nagy gyerek, nagy gond. Minden szülő életében elérkezik a pillanat, amikor azt kívánja, bárcsak megint kicsi lenne a gyermeke.

2012.12.13.   


Gyerekeink jövője képekben

Száz Ildikó

Az égbolt tele volt mázolmányokkal, mintha valaki a folyóba mártotta volna az ecsetet, és azzal kavarta volna össze a bárányfelhőket az esőfelhőkkel.

2012.12.7.    18


Szexuális éretlenség

Halász Kata

Globalizáció, szexuális forradalom, internet, felgyorsult világ, pörgő információáramlás, A szürke ötven árnyalata.

2012.12.3.    6


De!

Szabó Judit

Úgy látszik, a gyerekek életében van dackorszak és de-korszak...

2012.11.27.    4


Pénz és internet?

Kovács Márta

A fiatalok, és már a kicsi gyerkőcök is anyagiasak. Az elfoglalt szülő mindent bebiztosít, és észre sem veszi, hogy elkényezteti a csemetéjét.

2012.11.22.    8

A rovat további cikkei

Különböző generációk

Kabók Zita

Minden generáció rendelkezett (és rendelkezik) kiemelkedő egyéniségekkel...

2012.11.19.   


Emlékek a zsebből

Nagy Csivre Katalin

Nagyanyám mesélte sok évvel ezelőtt a régi, családi emlékek közt kutatva, hogy az ő édesanyja mennyire félt a rádiótól.

2012.11.15.    31


Tinifrász

Szilvási Krisztián

A legkönnyebb mindig nemet mondani. Hogy ezt nem lehet, ennek nincs értelme, ez úgyis felesleges.

2012.11.12.    18