A semmitmondásnak muszáj túlöltözni

Busai Hajnalka Lilla  2015.6.16. 0:27

A hazai szellemi fejlődés egyik legfontosabb, tiszteletre méltóbb alakja Ancsel Éva filozófus. (Művészeti körkép)

A Magyar Népköztársaság Állami Díjas filozófusa, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyetemi tanár, költőnő – megannyi hivatás és elért sikerek. Mégis oly keveset tudunk erről a kivételes asszonyról, Ancsel Éváról. Korai életéről, családjáról nagyon kevés információ maradt fenn, ám műveiből, gondolataiból valószínűsíthető, hogy sokat megélt, tapasztalt nő volt.

1945 és 1950 között az ELTE filozófia-társadalomtudomány-lélektan szak hallgatója volt. 1950-től egyetemi tanárként eleinte közgazdasági technikumokban, tanítóképző intézetben, majd 1968-tól a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán tanított. 1970-ben az ELTE filozófia tanszékének adjunktusa, 1974-től docense, 1978-tól egyetemi tanára volt. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett.

Filozófiájára elsősorban a humanista szemlélet a jellemző. 1957-től jelentek meg versei, illetve etika-, filozófiai antropológia-, és a történelem-filozófia érintkezési pontjait kutatta. Első könyvét 1970-ben publikálta, az utolsót 1995-ben. Összesen 16 könyve jelent meg.

Ezek közül a leghíresebb kötetei a Bekezdés az emberről, aforizmák (4 könyvet írt Bekezdés az emberről – válogatott gondolatokkal, aforizmákkal. Százkilencvennégy bekezdés az emberről (1987), Száznyolcvankét új bekezdés az emberről (1989), Bekezdések az emberről (1987–1991), és végül Ancsel Éva utolsó bekezdései (1993). Illetve Az aszimmetrikus ember. Lánya, Gimes Katalin gyűjtötte össze édesanyja „bekezdéseit” – ezen kifejezéshez erősen ragaszkodott Ancsel Éva, így alkotta, „keresztelte” meg ezt a műfajt –, melyek közül jónéhányat a kórházban diktafonra mondott, vagy papírokra írt. Örkény István iránti rajongása, és a többszöri, hosszan tartó kórházban töltött idő is hozzájárult a „bekezdés” műfaj megalkotásához. Írógép, és megfelelő szakirodalom hiányában nem akart, és nem is tudott könyvet írni – mint ahogy korábban tette –, viszont gondolatait meg akarta örökíteni. Ahogy Gimes Katalin fogalmazott:
„Ma is rendkívül találónak érzem a bekezdés szót: távol tartja magát vele az éles elméjű "okoskodásoktól", a frappáns meghatározásoktól – bár némelyik óhatatlanul az –, teret nyit viszont a poétikus, olykor metaforikus képeivel, hasonlataival akár a költészet formái felé, akár egy-egy fiktív vagy néha nagyon is valóságos történet "egyperces" novellába sűrítése felé."

Végezetül nézzünk néhány aforizmát, bekezdést Ancsel Évától, hogy egy kicsit jobban megismerjük, belelássunk filozófiájába, nézeteibe. Természetesen egyik sem szentírás, sőt- a filozófia az intelligens vitán – a szó nemes értelmében –, az önálló gondolatokon, a mások által megfogalmazott szempontok, gondolatok újraértelmezésén, „továbbgondolásán” alapszik, így fejlődik maga a tudomány, a kollektív emberiség, és nem utolsó sorban, maga az egyén is.

"A tudatlanság – tudálékosabban szólva: annak bizonyos alesetei – komikusak, így nevetést gerjesztenek. Nyilván ez az eset forgott fenn akkor is, amikor egy bizonyos – nevét nem tudom – fegyveres ember, éppen mielőtt szerszámát lövésre beállította volna, meghallotta, amint egy helyzetét tekintve tudatlan gyermek odakiált neki panaszosan, hogy fázik. (Tél volt, a gyermek pedig meztelen.) "Majd mindjárt segítünk ezen", mondta a fegyveres ember, s olyan hahotázva oldotta meg a "problémát", hogy a lövés alig volt hallható."

"Mit tud a világról az, akinek még sohasem állt meg az esze attól, amit tudnia adatott?!"

"Ha asszonytól kérdezik, hogy mi az élet értelme őszerinte, hát valamit fog válaszolni, mert jobbára engedelmes lények vagyunk, és oly dolgokra is felelünk, melyekről sejtjük vagy tudjuk pedig, hogy értelmetlenek. Hogy mit felel egy nő? Azt mondja például, hogy hát húsvét van most mifelénk, és ha akad liszt és akad tepsi, akkor fonott kalácsot sütünk, és akkor talán ez az élet értelme, ez a szépre, fényes barnára sütött fonott kalács."

"A semmitmondásnak muszáj túlöltözni – lehet, hogy minden bőbeszédűségnek ez az eredete."

"Minden okunk megvan rá, hogy féljünk az emberektől, hogy gyanakodjunk, akármit tesznek és mondanak. Csak hát, ha egyszer embernek születtünk, nem vethetjük magunkat az óriáshangyák közé."

"A nem-tudásnak is van fája. Csakhogy ezt már mi ültettük magunknak, és gondozzuk is féltve."

"Van egy látomásom: győztes sereg vezéréről, aki hallgatván a rettegő városban a csöndet és az üdvrivalgást, egyszerre megértené, micsoda képtelenség úrrá lenni mások felett, és hátat fordítana a legyőzötteknek. Amikor emberünk kilovagolna sánta lován – ha ugyan ez még lovaglás –, méltóságteljesebb lenne, mint valaha volt."

"Aki azt állítja magáról, hogy ő talpig becsületes, attól menekülj, mert a legsötétebb dolgokra képes."

"A szellemesség egy határon túl a szellem obszcenitása."

"Kiválasztottam a három, számomra legjelentősebb igét: "szeretni, szenvedni, tudni". Vajon léteznek-e egymás nélkül?"

"Aki folyton-folyvást és mindenben nyerni akar, az nemcsak jóban nem lehet az igazsággal, de nem is törődhet vele. Számára az olyan közömbös, mint a rulettben egy golyónak, hogy hol áll meg éppen"

"Az egyedüllét még nem magány. Inkább a lélek diétája a társas élet nehéz lakomái közt."

"Az aforizma – sajnos – a pillanat igazsága."

"A gondolatok nem akarnak senki emberfiát sehova elvezérelni. Legföljebb egy útra invitálnak – igaz, meredek útra."

„Férfi és nő közötti korkülönbség a párkapcsolatokban – sokaknak úgy kézenfekvő, hogy a férfi legyen idősebb, sokaknak úgy, hogy legyenek egyidősek. Az első, részben hímsoviniszta megfontolás, melyben a dominánsabbnak tartott férfi az életkori és így egzisztenciális plusz dominanciájával is a nő fölött áll; a másik egyfajta idealizált állapot, ami az együtt megöregedést célozza, bár az egymásra figyelést nehezebbé teszi.”

"A vigasz is lehet kíméletlen, amennyiben elvitatja az embertől a fájdalmát."

"Föl ne panaszold, hogy megbántottak, mert tövig nyomják beléd a kést, amivel esetleg csak megkarcolni akartak, – esetleg próbaként, hogy szó nélkül megállod-e."

"Nagyon sok mindent – sok súlyos és szigorú szót is – szabad mondani az emberekről, föltéve, hogy kiérdemlik. De azt, hogy "úgy kell nekik", azt nem mondhatja senki és soha."

"Mégiscsak van valami, amitől változik az ember. Attól, ha van valaki, aki olyannak szereti és fogadja el, amilyen. Éppen olyanként. Elálló fülekkel, néha egy kis füllentéssel, egy kis hencegéssel. Nem fognak visszasimulni a fülei, nem fog sokkal kevesebbet füllenteni és hencegni – csak egy kicsivel kevesebbet; egyszóval változni fog."

"Soha senki sem fog új életet kezdeni, mert azt a spongyát, amellyel éltünk tábláját letörölhetnénk, soha nem fogják fölfedezni."

"Más ember szeme láttára sírni majdnem olyan, mint meztelenre vetkőzni. Nem is tesszük akárki előtt, s ha igen, nem büntetlenül."

"A pesszimista gondolkodók, írók, egyéb szerzetesek titkos nagy reménye, hogy vissza tudják tartani az embereket a fölösleges erőfeszítésektől, csalódásoktól, átadva tapasztalataikat. Ennyiben kiköpött optimisták."

"A testi sértésekről készíthető látlelet. Így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?"

„Nem csak az asszonyok szoktak elvetélni és nemcsak magzatot. Valószínű, hogy majd` minden ember elvetél néhányszor. Kiszakad belőle egy szerelem, egy gondolat, egy terv, egy elhivatottság - sűrű és nehéz vérzés kíséretében. De nem minden vetélés merő veszteség. Aki egyszer viselős volt, az már örökre tud valamit.”

Hozzászólások

@

Küldés