Hol a vészkijárat?


Nagy Csivre Katalin  2013.5.31. 4:18

Gondoljunk arra a pillanatra, amikor valami nagyon jót tettünk, amivel másnak örömet okoztunk, bármilyen módon, bármikor.

Idézzük fel ezt az emléket, az eseményeket. Hogy hatott ránk?
Ha megvan az élmény, próbáljuk magunkkal „vinni" az érzést, tovább olvasva a sorokat. Merthogy az önzetlenségről írni vagy akár olvasni? Ugyan, hogy is lehetne, ha nem társul hozzá érzelem, ami a szavakat megtölti tartalommal? Legalább egy rövidke időre. A téma kedvéért, a hangulatáért.

A gyakorlati élet más képet fest, és mást igazol. A képmutató és nyájaskodó közélet, a féktelen, minden alapvető értéket és moralitást két lábbal tipró, gátlástalan és hazug, egocentrikus, a pénz és kapzsi élvhajhászat motiválta politika és össztársadalmi, szociális berendezkedések mind-mind erősen önérdek-vezérelt játszmák a világunkban.

A reklámokba csomagolt, vonzó szlogenekkel körbetűzdelt (hidd, vedd, idd, edd, fogyaszd!) világunkban akad ugyan egy-két merész szókimondó, meg nem értett balek. Aki nyíltan ki meri mondani: a ma embere lecserélte az erkölcsöt, becsületet, az Istent s az önzetlen érzéseket, emeletes kertes házra, 180 lóerős sportkocsira, luxusutazásra, aranyra, gyémántra, gyorskajára, füves cigire. Valahol mélyen, remélem, mindannyian tudjuk, látjuk, megéljük, vagy legalább sejtjük már a globalizált világ átkát.

Segítség! Hol a vészkijárat?

Bennünk. A saját lelkiismeretünkben. Nem kell, hogy a mindenható politika navigáljon. Kit érdekel, hogy „londoni elemzők szerint”? Elég, ha magunk körül teszünk rendet, a szűk családi, baráti körben sepregetünk. Jó belátásunk, megfelelő morális kereteink közt, lelkiismerettel. Ennyi bőven elég – lenne! Csakhogy: mindenki hatalmasat álmodik, képzeletben nagy karriert fut be, messzi tájakon, miközben a szomszéd ajtaja előtt hajítja el a szemetet. A következmények láthatóak, a téma az utcán hever. Nem is részletezem tovább.

Segítség! Hol a vészkijárat? Eredetileg az önzetlenségről akartam írni...

Önzetlenség, szeretet, boldogság. A legelcsépeltebb szavaink a toplista első három helyezettjei. Még a csapból is ez folyik. Hányszor halljuk, olvassuk ezeket a szavakat naponta? A legegyszerűbb, legpocsékabb, leghasznavehetetlenebb, és a felesleges szemetet termelő árut is a szeretet címszavába burkoljuk: „Te majd ettől, jobb, szebb, okosabb leszel." S ezt adjuk el mosolyogva. Hazug érzetet-ábrándot keltve ezzel, mert a valóságban mindez hiányzik. Ennyit az önzetlenség, szeretet, boldogság fogalmairól manapság. Értéktelen szavakká degradáltuk őket. A leggyakrabban használt, legszebb szavaink. Fedezetlen csekkek.

Segítség! Hol a vészkijárat?

Őszinte leszek. Nem tudom. Olyan kérdéseket teszek fel, amelyekre nincs válasz. De talán nem a válasz keresés a lényeg, hanem maga a kérdés. A jól feltett kérdés, elvezet a közös felismeréshez: baj van! Az ember nem akkora hatalom, hogy élet-halál és a sors fölött uralkodjék. „Nem mi csináljuk az életet, az élet megtörténik velünk” — szól az indiai bölcselet. Azonban a nézőpont, ahogy egy-egy történésre reagálunk, a dolgokat hogyan s miképp nézzük, az a mi döntésünk, felelősségünk. Minden egyes napunk hatalmas adománya a derű, a mosoly, a nevetés, az elégedettség, az önzetlenség, a szerelem érzésének lehetősége. Hogy szeretünk élni, gyönyörködni az élet szépségeiben. Sajnos, ezt gyakorta észre sem vesszük. Miért is? Mert a kezeink tele vannak. Arannyal? Ezüsttel? Bóvlival? Az emberszeretetre, ölelésre vágyik, viszont szeretne és ölelne. Azt viszont csak üres, széttárt karokkal lehet.

Segítség! Hol a vészkijárat?

Az önzetlenség valóban ritka vendég a háznál, asztalnál. Lehet, hogy szerencsés az, akinek ez a mindennapi lelki kenyere. Mert őszintén: valóban akad olyan cselekedetünk, amiért nem várunk cserébe semmit? Nem remélünk titkon vállveregetést, jutalmul ólmos kitüntetést, rangot, vagy egy szimpla, jó érzésű köszönömöt? Mitől válik egy ember egocentrikus, önérdek vezérelte gátlástalan személlyé? Az élet nevel azzá, vagy kérdezzük meg a szüleinket? Hogyan kell élni, hogy unokáink is túléljék a rájuk hagyott világot, a hibánkat, vétkeinket? Hogyan kell élni?

A minap este kisfiam az apukájával együtt fürdött. Hosszasan nézte az apja dúsan szőrös lábát, mire megkérdezte:
– Apa, mi ez?
– Apának nagyon szőrös lába, kisfiam.
Mire a kicsi: – Akkoj jój mosd azt je. Én majd sedítek – és őszintén, önzetlenül jó szándékkal mosta is volna le a szőrt...

Hát így is lehet élni.

Őszintén, kendőzetlenül írtam. Önzetlenül? Nem tudom. Titkon cserébe örülök az olvasó mosolyának. Adja tovább, hadd dagadjon nevetéssé! Űzze el a borús fellegeket, melengesse a hűvös szelet langyos fuvallattá a mosoly. A legegyszerűbben. Önzetlenül.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Valamit valamiért

Kovács Márta

A kisgyerekek számára még nincsenek feltételek: ők még őszintén tudnak szeretni.

2013.6.24.   


Ki önző, ki önzetlen?

Bányai Ilona

A halál közelében az ember átértékeli az egész világot.

2013.6.10.    24


Kivételes emberek

Száz Ildikó

A szívességbankban napi szinten megfordulunk, egymásnak adjuk a kilincset.

2013.5.28.   


Önzőség a köbön

Nagy Erika

A napokban szörnyű felfedezést tettem.

2013.5.24.   


Sötét oldalunk

Bányai Ilona

Az önzetlenségről nem beszélhetünk anélkül, hogy az önzésről ne szólnánk.

2013.5.20.    51


Értékválság

Nagy Erika

Önzetlenség. Belülről jön, nem várunk viszonzást, nem érezzük magunkat mártírnak, ha segítünk.

2013.5.10.    9

A rovat további cikkei

Önző volt?

Halász Kata

Véletlenül láttam a tévében a hírt, hogy Erőss Zsolt tizedszerre is 8000 méter fölé jutott...

2013.5.24.