Valamit valamiért

Kovács Márta 2013.6.24. 3:28

A kisgyerekek számára még nincsenek feltételek: ők még őszintén tudnak szeretni.

Akárkit kérdeztem, mindenki el tudta mondani, mit jelent a kifejezés: önzetlenség. Úgy néztek rám, mintha nekem lenne szükségem magyarázatra, olyan kifejezéssel az arcukon, hogy: „Hát te ezt nem tudod?!”
Kezdhettem magyarázni, hogy én is tudom, csak arra vagyok kíváncsi, más tudja-e, és főleg, hogy találkozott és találkozik-e élete során ilyesmivel. Ja, az már más! És hirtelen mindenki mély gondolkodásba merült. Ajjaj, ez nem jó jel! Ezek szerint nincs a friss emlékek között egy hasonlat. A kiskamasz kapásból rávágta, szerinte önzetlenség nem létezik. Legalábbis az osztálytársai között ez nem működik, mivel egy vacak matekleckéért cserébe az egész csokiját oda kellett adni. Bezzeg ő múltkor hagyta, hogy az angol dolgozatot róla másolják! És nem kért érte semmit! Akkor most ő önzetlenül cselekedett, kérdezte tőlem. Nem egyszerű a válasz. Jómagam is az emlékeim között kezdtem keresgélni. Illetve annyira azért nem kellett keresgélnem, mert szerencsére a munkám során igyekszem mindig önzetlenül tenni a dolgomat. Igaz, a munkámért meg fizetést kapok! Akkor hogy is van ez? El kell különíteni az önzetlenséget a munkától, mert hiába ápolok önzetlenül, ha hónap végén sorban állok a fizetésemért, mert hát valamiből élni kell.

Önzetlenül segíteni – tudom, hogy számtalanszor megtettem. De valamiért nem tartom számon az eseteket. Maradjunk csak a kiskamasznál: számtalanszor segítettem leckét írni, fogalmazni és kisebb korában tanítgattam biciklizni, korcsolyázni, csak, mert örömet okozott látnom a boldogságot az arcán. Aztán mostanában örömmel kísérem el a sportversenyeire, ahol szintén örömmel segítkezem, ha kell, és nem várok érte semmit. Mert nekem öröm, ha örül annak, ha ott vagyok. Örömmel szedem le neki az epret minden este, mert boldog vagyok, ha látom, ahogy jóízűen megeszi mindet. Ezek csak apró, jelentéktelennek tűnő dolgok, de valahol itt kezdődik az önzetlenség.

A jó példamutatás az alapja mindennek. Annyi képmutatást látunk magunk körül, hogy nem lehet könnyű dolog leszűrni csak a jótetteket. Hiszen tele van a világ önző, egoista emberekkel, sőt gyerekekkel! Már a sokat szidott televíziót sem kell hozzá bekapcsolni. Elég egy kicsit figyelni a játszótéren, ahol már a hároméves emberpalánták hajba kapnak a kislapáton vagy éppen a hintán. Sajnos, láttam már olyan esetet, amikor az apuka biztatta a csemetéjét, hogy ne legyen olyan bamba, és lökje már ki Pistikét a hintából. Vagy figyeljünk csak a buszon, villamoson! Kik azok, akik automatikusan felpattannak a helyükről, ha egy idősebb néninek, bácsinak nincs ülő helye? Bizony nem a fiatalabb generáció tagjai, hanem inkább a középkorúak. Nekik még kellemetlen látni, ahogy a szegény idős ember két kézzel próbál kapaszkodni.

Aztán nézzük csak az önzetlen szeretet fogalmát! Mit is jelent? Kisgyerekkorban ez még nem kérdés. Számukra még nincsenek feltételek, ők még igazából, őszintén tudnak szeretni. De előbb vagy utóbb minden gyerek találkozik a valamit valamiért fogalmával. És kik azok, akik erre megtanítják őket? Hát igen, mi, a felnőttek. Mit hozott neked a papa? Ha adsz egy puszit, elárulom? Vagy: kapsz egy csokit, ha kapok egy puszit! És a gyerek nagyon gyorsan megtanulja, hogy ha valamit ad valakinek, akkor ezért el is várjon valamit. És lassan elveszik az önzetlen szeretet – minden feltételeken alapul, mindenért elvárunk valamit. Ezt viszik be a párkapcsolatba, majd a házasságba is. Amíg lángol a szerelem, addig nem tűnik fel egyik félnek sem. De amikor már csillapodnak a heves érzelmek, esetleg jönnek a gyerekek, átalakulnak a családon belüli viszonyok, akkor bizony gyakran előfordul, hogy elfelejtünk önzetlenül szeretni.

Megtörténhet, hogy egy idő után csak elvárásaink lesznek a másik iránt. Elvárom tőled, hogy hazaadd az egész fizetésedet. Elvárom tőled, hogy minden nap tálald elém az ételt. Elvárom tőled, hogy elviseld a barátaimat, barátnőimet. Elvárom tőled, hogy mindig, amikor csak kedvem van, ágyba bújj velem – mert ha nem...

És kezdődnek a gondok. Feltételeket szabunk, veszekszünk, nem engedünk az igazunkból. És mindennek tanúi a gyerekek, akik önzetlennek születnek, de mi a képmutatásunkkal, gátlástalanságunkkal önzetlenül megfertőzzük őket.

Persze, azért még vannak kivételek!