Málenykij robot (5)


Póda Katalin  2011.1.25. 5:37

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni…

A 4. ukrán front 0036. számú határozata

1944. november 13

(Részlet a dokumentumból)
„... Egész sor településen német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek élnek, akiket ugyanúgy, mint az ellenség katonáit, le kell tartóztatni és hadifogolytáborba kell irányítani... 32)
b) A német és magyar nemzetiségű hadköteles személyeket, akik Kárpátontúli Ukrajna felszabadított területén élnek, külön csapatokban, listák szerint, konvoj alatt hadifogolytáborba kell irányítani.”


Másnap háromnapos kötelező közmunkára szedték össze a férfiakat. Hivatalosan a 18-50 közöttieket, a gyakorlatban azonban 16-tól 60-ig vittek „málenykij robotra”, a szolyvai gyűjtőtáborba. A deportálást a katonai parancsnok 2. számú parancsa készítette elő. 33)

A várparancsnokság 2. számú parancsa

1944. november 13.

1. Ez év november 14-től három napon belül a legközelebbi katonai parancsnokságon kötelesek nyilvántartásba vételre jelentkezni azok a volt közkatonák és tisztek, akik a magyar és német hadseregben teljesítettek szolgálatot és Kárpátontúli Ukrajna felszabadított területén maradtak.
Nyilvántartásba kell venni úgyszintén minden német és magyar nemzetiségű hadköteles személyt 18 évtől 50 évig.
2. Az említett időn belül ugyancsak nyilvántartásba vételre kell jelentkezniük azoknak a rendőrségi és csendőrségi hivatalnokoknak és alkalmazottaknak, akik Kárpátontúli Ukrajna magyar megszállása idején töltötték be hivatalukat.
3. A nyilvántartásba vétel csak a katonai parancsnokságon történik naponta 9 órától este 7 óráig. A nyilvántartásba vétel utolsó napja 1944. november 16. A nyilvántartásba vételre nem hajlandó személyeket őrizetbe kell venni és a háborús idők törvényei szerint felelősségre kell vonni. (Katonai parancsnokság) 34)


A parancsot orosz és magyar nyelven sárga színű papírra nyomtatott falragaszok útján hozták a lakosság tudomására, a falvakban kidobolták. Viszont a parancsban nem volt szó arról, hogy a jelentkező polgárokat közmunkára fogják fogni, vagy valahová elviszik. A semmi rosszat sem sejtő magyarok eleget tettek a jelentkezési kötelezettségnek, ekkor hallottak először a „háromnapos málenykij robotról”, vagyis hitegették őket, hogy mindössze három napot fognak dolgozni a németek által felrobbantott utak, hidak, építmények romjainak eltakarításán, újjáépítésén.
Beregszászon az egykori pénzügyőrség épületében gyűjtötték össze őket.
Az első menetoszlopok november 18-án, Erzsébet napjának előestéjén indultak el gyalogmenetben fegyveres katonák kíséretében Munkácson keresztül Szolyva felé. Itt az egykori magyar laktanya területén sebtében kialakított gyűjtőtáborban embertelen körülmények között tartották az elhurcoltakat. Fűtetlen helyiségekben helyezték el őket, a rossz élelmezés, a tisztálkodási lehetőségek és az orvosi ellátás teljes hiánya, az emberfeletti munka napról–napra szedte áldozatait. A rossz minőségű ivóvíz következtében kiütéses tífusz- és vérhasjárvány ütött ki a táborban, amely naponta százával szedte áldozatait. Elhalálozásukat az is meggyorsította, hogy a barakkok télen fűtetlenek voltak, az embereknek nem volt meleg ruhájuk, cipőjük, az étkezés gyenge és silány minőségű volt. 35)
Ezen okok miatt a legtöbben már a szolyvai táborban meghaltak. A hallottakat közös sírba temették el, de olyan esetről is tudunk, hogy a hallottakat, miután egy gödörbe dobták, szolárkával leöntötték és elégették.

Szolyva kivételesen jó földrajzi fekvése miatt csomópont volt. A hegyek is úgy veszik körül, mint valami várfal. A város dombokkal körülzárt völgyben fekszik, melynek peremét erdő szegélyezi. Innen könnyen lehetett elszállítani a foglyokat. A magyar honvédek egykori laktanyája egy dombon terült el, amely alatt éjjel-nappal csobogott a kristálytiszta folyóvíz, hamar átalakult koncentrációs lágerré. A tábor területe négy vagy öt hektár lehetett. A láger két, nem egyforma területből állott, egymástól szögesdróttal elkerítve. A nagyobbik felében őrizték az egyszerű foglyokat, a kisebbik részében pedig az ún. politikai rabokat.
A negyvenen felülieket is más rekeszbe irányították. Így választottak el sok apát a fiától. A szögesdróton keresztül tudtak csak kiabálni egymásnak. Több száz embert istállókban helyeztek el, ahol levegő is alig volt. Az esőzésektől a tető is átázott, meg az emberek is. A rendes épületeket, a téglaházakat a parancsnokság tisztjei, az alkalmazottak foglalták el. Az istállók mögött fél méter vastagságú volt a szögesdrót. Rengeteg volt a lágerben a halott. Két lovas fogat hordta szünet nélkül a hatottakat a láger melletti temetkező helyre. Egy gödörbe húsznál több holtat is beletuszkoltak. Naponta körülbelül száz-százhúsz ember hullott el. A szekeret megrakták naponta négyszer-ötször is. A halottas kamra is tele volt. Volt olyan, aki még akkor is nyöszörgött, meg is mozdult, amikor hányták befelé a földet. Ki akarták húzni, de az őrök nem engedték. Egy tömegsírba néha negyvenet, ötvenet is eltemettek. Az őrök, a katonák nem mutattak sajnálatot. A parancsnokság félvállról vette a tömeges elhullást. „Ha pusztulnak, hát pusztuljanak el mind egy szálig ― gondolták magukban”. A hiányzó, általuk fontosnak tartott létszámot úgy tartották fent, hogy útközben mindig elfogtak annyi embert, hogy feltöltsék a hiányzó mennyiséget. 36)

Szolyvai láger hat másikkal együtt, annak a lágerrendszernek lett a része, amelynek központja az ukrajnai Sztarij Szamborban működött. A szolyvai tábor hivatalos neve Hadifoglyok 2. számú Gyűjtőhelye. Barakkjaiban egyszerre 15-18 ezer embert tartottak fogva, akiket nagyobb csoportokban indítottak útnak a Szovjetunió belső területeire, a gulágokra. Kárpátalja területén ekkor egyáltalán nem léteztek hadifogolytáborok. A legnagyobb, a szolyvai gyűjtőtábor mellett Huszton két ideiglenes, hasonló célú létesítményt állítottak fel arra az időre, amíg a túlnyomóan magyar nemzetiségű, letartóztatott hadköteles férfiakat nem szállították tovább a hadifogolytáborokba. Az Ung völgyi Perecsenyben ún. átvevőhelyeket hoztak létre mintegy kétezer ember számára. A letartóztatottak ― a későbbi, nem hivatalos szóhasználatban: internáltak ― konvojkíséretéhez az Ungvár-Szambor, illetve a Szolyva-Szambor közötti útvonalon a helyőrségi csapatokat is felhasználták. 37)

Akik az utat és a szolyvai tábort túlélték, azokat a Szovjetunió belsejébe hajtották: Kárpátalja alig kétszázezres magyar lakosságából 40 ezret. A kollektív büntetést kevesen élték túl. Megtizedelték az értelmiséget, szibériai, sarkvidéki táborokba hajtották a papságot. Lehetséges, hogy a sietség oka Kárpátalja és Ukrajna gyors „újraegyesítésének” moszkvai követelménye, az azonnali szovjetizálás ukáza volt. 38)

Az otthon maradt feleségek, gyermekek, apák, idősebb testvérek nem nyugodtak ebbe bele. Egészségüket, gyakran életüket kockáztatva, szekereken vagy egyéb szállítóeszközökön sokan indultak el Szolyvára, hogy találkozhassanak szeretteikkel, élelmiszercsomagot adjanak át nekik. Legtöbb esetben csak messziről láthatták hozzátartozóikat, szerencsés esetben legfeljebb néhány szót válthattak velük. A tábor őrei elvették a leveleket, a csomagokat és megsémisítették, az élelmiszert ők maguk ették meg. Az elhurcoltak hozzátartozói megpróbálták kérvényezni családtagjaik hazaengedését a községi népbizottságoknál, a járási, területi szerveknél, de az esetek többségében eredménytelenül. Csoportos és egyéni kérelmeket küldtek több magyar faluból, de legfeljebb kitérő válaszokat kaptak. 39)

Becslések szerint több mint 40 ezer kárpátaljai magyart és svábot zártak lágerbe. Ukrajnai, belorussziai, kaukázusi és más munkatáborokban, lágerekben, mint hadifoglyokat tartották őket fogva. 1946-tól fokozatosan hazaengedték az életben maradottakat. Az elhurcoltaknak legalább 70 százaléka nem látta viszont szülőföldjét, csontjaik jeltelen sírokban nyugszanak Szolyvától a távoli Szibériáig. A legtöbben Sztarij, illetve Novij Szamborban, Boriszovoban, Turkán, Orsán, Sztalinóban pusztultak el. A legtöbb áldozat sírja ma sem ismert, nevüket a megtorlók nem jegyezték fel, a levéltárak ilyen iratokat nem őriznek. 1945 júliusától egyes munkatáborokban a kárpátaljai magyarok fegyveres őrizetét fegyvertelen váltotta fel, a továbbiakban „átnevelésre szoruló” szovjet állampolgárként kezelték őket. Így a lesoványodott árnyékembereket jó ideig még visszatartották, és éhbérért dolgoztatták. 40)

A katonaköteles korú magyar férfiakkal szemben tanúsított bizalmatlanság jó formán Sztálin haláláig megmaradt, de előszeretettel, gyakran erőszakkal toborozták a magyar fiatalokat a Donyec-medencei bányaüzemi munkára, illetve „tanulásra”. Az önkényesen hazatérteket bíróság elé állították, és újabb lágeréveket sóztak a nyakukba. A szolgálatnak ezt a formáját közismerten FEZEO-nak nevezték (Fabricsnaja Zavodszkaja Obrazovanyija, azaz szakmai gyári oktatás). Ez a rendelkezés az 1927 és 1938 között született fiatalokat érintette. A hivatalos szervek (a helyi ukrán és magyar sajtó is) Kárpátalján a legutóbbi időkig mindent elkövettek, hogy ezt a szörnyűséget meg nem történtnek tüntessék fel, vagy legalábbis szigorúan a háború számlájára írják. 41)

A birodalomban élő valamennyi nép képviselőin kívül megtalálhatóak voltak Donbászon, az Erdélyből családostól elhurcolt magyarok, románok; kínaiak, fehéroroszok; Ázsia és Kaukázus valamennyi népe és nemzete. De ne feledjük, itt a bányákban s azok környékén „pihenték ki” fáradalmaikat azok az orosz férfiak és nők, akiket a dicső szovjet hadsereg katonái a fasiszta táborokból szabadítottak ki. Sokan közülük úgy érezték, hogy csöbörből vödörbe kerültek. A nők számára az jelentette a vesszőfutás végét, ha férjhez tudnak menni, vagy csak úgy teherbe esnek. Ugyanis valóban voltak ott önként jelentkezők. Viszont télidőn a közeli és távolabbi falvakból ideirányított lányok — ilyenkor ott kevés volt a munkalehetőség —, ha csak tehették, nem mentek vissza. Hisz a kolhozban ez idő tájt gyakorlatilag ingyen kellett dolgozni, a bánya ehhez képest jól fizetett. A háború után elég sok szabadon, gazdátlanul maradt lakás található volt a bányavidéken, s ha máshol nem, a munkásszállókon is tudtak biztosítani egy-egy külön szobát a fiatal családok számára. Az otthonukból erőszakkal elszakított magyarokban — számukra ott minden idegen volt ―, nem nagyon buzgott a nősülési vágy. Három-négy hónap kellett hozzá, hogy megértsék, mikor mit akarnak tőlünk. Még ugyanennyi idő, hogy beszélni tudjanak oroszul.
Az első 7–8 hónap, a bányásziskola utáni második-harmadik hónap talán a legnehezebb volt számukra. A legtöbb helyen csupán 60–70 cm vastagságú volt a szénréteg, így többnyire csak hason csúszva tudtak dolgozni. Többnyire embertelen körülmények között: hasuk alatt folyt, fejük fölött csöpögött a víz. A fiatal, tapasztalatlan, a nyelvvel még csak alig birkózó legényeket úgy csapták be a bányaigazgatóság könyvelői, normaelszámolói, ahogy csak akarták. Volt olyan hónap, hogy három kenyérre valót is alig kerestek meg. A munkásszállók 8–10 ágyas szobáiban a műszak utáni csöndes beszélgetések egyetlen fő témája volt: mi van otthon, hogy lehetne hazakerülni. 42)

Azok közül, akik az első donbászi csoporttal jöttek, néhányan hazaszöktek. Otthon elfogták és már el is ítélték őket. Többnyire másfél esztendőt kaptak. Gyakran megindultak a fiúk csoportosan hazafelé Donbászról, mert a honvágy erősebb volt, mint a félelem attól, hogy esetleg elkapják őket. Mindig nyugatnak a sínek mentén mentek. Ha nagy néha felkapaszkodtak egy-egy tehervonatra, a mozdonyvezetőkben önzetlen segítőkre találtak. Az egyik beszámoló arról szól, hogy a vasutasok odaadták nekik vacsorájukat: a két szelet kenyeret és főtt tojást.
A gyötrelmes hazajöveteleket, az átélt nehézségeket feledve pedig jó néhány illegális hazaigyekvőnek nyomorította meg lábát a vagon ütközője (álmosan, holtfáradtan csüngve a szerelvényen nagyobb bajok is előfordultak). A szökevények többségének sikerül átjutnia a hágón, majd néhány napi, heti itthoni tartózkodás-bujkálás után kerülnek a milicisták kezére.
A bírósági tárgyalásokon többnyire az embertelen körülményeket, a gyenge fizetést, a honvágyat említik, vagy az otthon maradt csonka családot, a beteg édesanyát a többi kiskorú testvérével. Éhségből, kemény munkából, nélkülözésből, olykor megaláztatásból jócskán kijutott a Donbászt megjárt kárpátaljaiaknak. Ha távol a szülőföldtől olykor kilátástalannak is tűnt a helyzetük, a végső csüggedés sohasem vett erőt rajtuk. Több mint egy tucat megkérdezett határozottan emlékszik rá, hogy öngyilkosságot egyik társuk sem követett el. Egyformán szerencsétlen sorsúak voltak a bányákba leküldött csapatok, azért az emberi lelemény ott is megmutatkozott. Volt, aki a bányászzenekar tagjaként végigmuzsikálta a három évet, s olyanról is tudunk, aki konyhai mindenesként kerek képűre hízva szerelt le. Először találkoztak ekkor a fiatalok a hazugsággal és képmutatással. Hisz a későbbi transzportokat zeneszó kíséretében búcsúztatták a hazai állomáson, akik úgymond önként, szocialista lelkesedésből mentek a Donyec–medencébe bányásznak.
Az apátlan nemzedék Donbászon kapta első leckéjét a szocializmusból. Kemény iskola volt. Ezt a hamar felnőtté váló, sokat nélkülöző, sokat éhező csapatot aztán nem lehetett süket jelszavakkal, szózatokkal megetetni. Az orosz (ukrán) köznyelvben többnyire így nevezik a Donyec–medencét (Donyeckij baszejn). A szláv megnevezés fordítás nélkül került át a kárpátaljai magyar szóhasználatba. 43)

(Folytatjuk)

___________________________________________________________________

Jegyzetek

32) Dupka György: Egyetlen bűnük magyarságuk volt. Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól. (1944-1946). Ungvár-Budapest, Patent-Intermix, 1993, 7. o.
33) Dömöcki András: A novemberi manifesztum. In: Útközbe, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998, 164. o
34) Botlik József–Dupka György: Ez hát a hon…. Mandátum-Univerzum, 1991, 54. o.
35) Beregszászi György: „1944 tragikus Erzsébet napja”. Bereginfo, 5. évf., 27. szám, 2001. július 9-15., 4. o.
36) Nagy Jenő: Megaláztatásban. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 1992, 11-12. o.
37) Botlik József: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján II. 1939-1945. Nyíregyháza, 2005, 250. o.
38) Dömöcki András: A novemberi manifesztum. In: Útközbe, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998, 164. o.
39) Beregszászi György: „Engedjétek haza férjeinket, apáinkat, testvéreinket, fiainkat!” Bereginfo, 5. évf., 31. szám, 2001. augusztus 6-12., 4. o.
40) Botlik József–Dupka György, 1991, i. m. 55. o. Botlik József, 2005, 248. o.
41) Botlik József–Dupka György, 1991, i. m. 55. o.
42) Kovács Elemér: Élőlátók. Intermix Kiadó, Ungvár - Budapest, 1993, 100-103. o.
43) U.o. 103-105. o.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Emléknap, ami más

Kulcsár Tímea Ágnes

November 25-e volt, hétfő. A híradó balesetekről és politikai megmozdulásokról adott számot.

2013.11.26.    16


Málenykij robot (15)

Póda Katalin

Az úgynevezett „málenykij robot” még napjainkban is fájó pontja Kárpátalja magyarságának.

2012.12.29.    5


Málenykij robot (14)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.6.29.   


Málenykij robot (13)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.6.6.    2


Málenykij robot (12)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.5.10.   


Málenykij robot (11)

Póda Katalin

A történelemben gyakran megtörténtek olyan események, amelyeket igyekeztek (sőt igyekeznek) eltitkolni...

2012.3.27.    4

A rovat további cikkei

Macik, akiket szeretünk (2)

Huszár Ágnes

Van-e híresebb medve a Földkerekségen, mint Micimackó a "csekély értelmű medvebocs"?

2017.7.18.    6


Macik, akiket szeretünk (1)

Huszár Ágnes

Nagy kedvencünk, a Tévé Maci, igaz története. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át

2017.5.10.    3


Szegények édessége: az egészséges kőtés

Huszár Ágnes

A hat felvidéki hungarikum közé tartozik a paprikás kattancs és a kőtés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2017.3.29.    6


Idesanyám, indítsa el a farom!

Huszár Ágnes

A kurtaszoknyás falvak értékei: népviselete és hagyományőrzése. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.11.23.    40


A bényi kéttornyú templom és rotunda

Huszár Ágnes

A bényi templom és rotunda mellett valahogy közelebb kerül az ember a teremtéshez, az élet lényegéhez. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.10.4.    24


Kettőszázhetvennégy

Huszár Ágnes

Ennyi szóból áll a legősibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés. (Sorozatunkban bemutatjuk a hat felvidéki hungarikumot.)

2016.6.9.    8