Nők és romantika


  2017.8.18. 20:18

Vajon miért kedvelik a nők a romantikus könyveket?

Tény, hogy a legtöbb nő romantikus regényeket olvas a legszívesebben szabadidejében (persze vannak kivételek). Hogy ennek a hormonok, a nemi beállítottság vagy más áll a hátterében, kérdéses, ám cikkünkben igyekszünk utánajárni.


Romantikus regények és egyebek

A könyvolvasóknak csupán töredéke, alig több mint 10 százalékuk mindenevő, vagyis válogatás nélkül olvas el mindent, ami a kezébe kerül. Közülük is leginkább a diplomásoknak széleskörű az érdeklődési köre, ám ők azok is, akik a romantikus könyveket legkevésbé keresik. A romantikus regényeket és a szépirodalmi műveket az érzelmes olvasók keresik, akik jellemzően a nők, a kamaszkorúak és az ötven év felettiek, az érettségivel rendelkezők.

A szerelmes vagy más néven romantikus regényekben jellemzően két ember közötti vonzalom, majd szerelem kibontakozásáról olvashatunk, az esetek 98%-ában pozitív kicsengésű befejezéssel. A műfaj nem újkeletű: az első romantikus regények már az 1700-as évek végén megjelentek, ám az igazi áttörést Jane Austen: Büszkeség és balítélet című regénye hozta meg. A romantikus regények virágkora egyértelműen az 1980-as évekre tehető, ekkor nagy divatja volt a havonta megjelenő, rövidebb lélegzetvételű regényeknek és a hosszabb hangvételű szerelmes könyveknek is. Ma sok országban, így az Egyesült Államokban is a romantikus regény az egyik legnépszerűbb műfaj, a legtöbb eladott példányszám ebben a műfajban jellemző. Európában és Magyarországon is népszerű a műfaj, ám jellemzően angolszász nyelvterületről származó regényeket olvasunk.


A nők imádják a romantikus regényeket

Ahogy fentebb említettük, a nők kedvelik a romantikus regényeket leginkább, aminek egyik lehetséges oka, hogy szeretjük rózsaszín ködben látni a világot, és a szerelemnek túl nagy jelentőséget tulajdonítunk, állítják a pszichológusok. Szerintük ezek a regények egyébként torzítják a romantikáról és szerelemről alkotott képünket, és sokkal szebben festik le ezt az állapotot, mint amilyen az a valóságban. A romantikus regényekben minden tökéletesnek tűnik, a párok teljesen összeillenek, és emiatt hajlamosak vagyunk valós párkapcsolatunk állapotát rosszabbnak megítélni, mint amilyen az a valóságban. Ha nem tökéletes a párkapcsolatunk, vagy az évek múlásával kifakulnak az érzelmek, túl nagy lesz a kontraszt a regényekben megjelenő idealizált állapot és saját, valós életünk között.

Ugyanakkor tény, hogy az álmodozások és az ábrándozások kora a kamaszkor elmúltával az emberek zöménél véget ér, így egy romantikus regényt olvasva szinte senki nem gondolja, hogy párhuzamot kellene vonnia az olvasott sorok és a valós élete között.


Miért olvasunk mégis oly sokan előszeretettel romantikus regényt? A válasz nagyon egyszerű: azért, mert ki ne szeretné átélni újra és újra a szerelem, mint létállapot felemelő, katartikus élményét, amikor két lábbal a föld felett lebegünk?! Még akkor is, ha a történetek könnyen felejthetők, és gyakran ugyanazok az ezerszer elcsépelt mondatok jelennek meg bennük.

Ha szereted a romantikus regényeket, ezeket ne hagyd ki!

És ha már a romantikus regényeknél tartunk, akkor álljon itt néhány olyan romantikus regény, amit minden műfaj-kedvelőnek el kell olvasnia, legalább egyszer! Cecelia Ahern könyvei méltán népszerűek a magyar olvasók körében is, megfilmesített könyve, a P.S. I love you, az egyik legszebb romantikus történet! Érdemes felfedezni a kortárs, ír írónő más regényeit is, hasonlóan lebilincselő történeteket olvashatunk, például az Ahol a szivárvány véget ér című regényében.
A már említett Jane Austin könyvek szintén kihagyhatatlanok a műfaj kedvelőinek, mint ahogy érdemes belevetnünk magunkat Katie Fforde írónő romantikus történeteibe is. Szórakoztató kikapcsolódást ígér például a Tökéletes esküvő című regénye, mely könnyed nyári olvasmány a romantikát kedvelők számára.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8