Iskolás lettem!


Kovács Márta  2016.9.14. 0:14

Minden gyermek életében elérkezik a nagy pillanat: első osztályos lesz.

Az iskolaérettség egy spontán testi és lelki folyamat eredménye és minden gyereknél más-más időpontban következik be. Éppúgy, mint a járás és beszédkészség -- minden siettetés, különleges fejlesztés nélkül jelentkezik.


A kisgyermek megérik, mint alma a fán. Ehhez, persze az almának is kell a napfény és a földből felszívott táplálék, kell az óvó gondoskodás, mely távol tartja a kártevőket. Normális körülmények között nincs szüksége mesterséges, gyorsító érlelésre! A gyermek az első két évben válik lassanként iskolaéretté, és ez egyénenként különbözik, hiszen mindegyikük személyisége különböző. Ezért hát ne feledjük: az első osztályba nem iskolás gyerek megy, hanem óvodás!

Nagyon fontos, hogy a kisiskolásnak (6-8 év) elég ideje legyen a szabad játékra, önfeledt mozgásra. Tapasztalatból tudom, hogy napi 25-30 perc tanulás és leckeírás éppen elég egy ilyen kicsi gyereknek. Fölösleges hosszabb ideig az íróasztalhoz kötni őket, hiszen ők még csak nagyon rövid ideig tudnak egy dologra koncentrálni. Valójában az lenne a legideálisabb, ha a gyerek az iskolában töltött időben tanulna és gyakorolna, s a családi együttlét meghitt óráit nem árnyékolná be a kemény tanulás. Sokkal többet adunk a gyereknek, ha esténként rendszeresen mesét mondunk, olvasunk neki vagy beszélgetünk vele, mint ha a tanulással üldözzük. A mese is tanít, emellett szórakoztat. (Most, amikor négyéves Kata lányomnak mesét olvasok, szinte hihetetlen, de a nagyok – 11 és 13 évesek -- is közelebb jönnek és hallgatják. Remélem, még sokáig hallgatni fogják.)

Nincs két egyforma gyerek, a testvérek is sokban különböznek egymástól. Az egyik szebben ír, a másik szebben olvas. Az egyik nehezebben tanulja a nyelveket, de nagyon ügyes számtanból. Ez sem ok az aggodalomra: az egyik testvér segíthet a másiknak. Nagyfiam hajlamos rövid időn belül sokat rontani, és ilyenkor nagyon jól jön testvére, Viki ösztönzése. Csak nem hagyja, hogy a hugi lepipálja? És bár Gyurka nem a legjobb tanulók egyike, rendkívül kreatív és megbízható gyerek.

Jó tanács a szülőknek:
Ne keseredjünk, ha fiunk vagy lányunk nem színjeles! Fogadjuk el olyannak, amilyen! Összpontosítsunk a gyerek jó tulajdonságaira, fejlesszük azokat, és ne fukarkodjunk a dicsérettel!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Iskolakezdésre

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet, tananyag – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2016.9.12.    25


Becsengettek

Nagy Erika

Becsengettek. Szélesre tárt kapukkal várták az iskolák az örök megújulást képviselő első osztályosokat.

2007.9.16.   


Óvodából iskolába

Jády Mónika

A leendő elsősök szülei általában szorongva várják az iskolakezdést.

2006.9.6.   


Kezdődik az iskola

Jády Mónika

A gyerekek egészséges fejlődése természetes ingadozást mutat, és nem hajlandó mindig a rendeletekben előírt évszámokhoz igazodni.

2005.9.10.   

A rovat további cikkei

Mi legyen a tízórai?

Jády Mónika

A fejlődésben lévő szervezet még nem tud hosszabb ideig energiát tárolni, rendszeres tápanyag-utánpótlásra van szüksége.

2017.3.1.    17


Tanulj, fiam!

Bányai Ilona

Az iskolakezdéssel sok családban felmerül az állandó dilemma: kell-e és ha igen, mennyi segítség kell a gyereknek a tanuláshoz.

2013.9.19.   


Hogyan éljük túl anyagilag az iskolakezdést?

Faar Ida

Tetszik, vagy sem – ennek a nyári szünidőnek is vége lesz lassan, a gyerekek legnagyobb bánatára.

2013.8.27.    10


Hozzáállás kérdése

Huszár Ágnes

Iskolás gyerekekkel készült rádióriportot hallgattam a minap...

2013.6.19.    21


Diák-szóvirágok

Huszár Katalin

Középiskolai tanárként arra törekszem, hogy diákjaim minél több tudás birtokosai legyenek.

2013.6.5.    28


A tanulásról – nemcsak félévkor

Kovács Márta

Amíg kisebb a gyerekünk, kevesebb a követelmény, és játékosabb formában történik a számonkérés is.

2013.1.28.    10


Vajon ki ő és hol van a hazája?

Nagy Erika

Az, hogy egyre kevesebb gyerek vesz kezébe manapság könyvet, talán abból is adódik...

2012.5.9.    4


Mit tehet a szülő?

Kovács Márta

Számomra újdonság, ami a lányommal történik: nem akar iskolába járni!

2011.11.8.