Rasszizmus és erőszak Belgiumban
A belgák az emberi életet és az erkölcsi értékeket tisztelő civilizált nemzetek közé tartoznak.
A nemzet fejlettségére való tekintet nélkül mindig akadnak, akiknek ez az elv nem tetszik, és a saját ösztöneik és szenvedélyük szerint cselekszenek. Néha csak egyénekről, máskor viszont kimondottan szervezetekről van szó. Belgium sem kivétel. Itt is történnek abnormális események, amelyek megzavarják a többi ember nyugodt életét és megingatják biztonságérzetét.
Pár hónappal ezelőtt egy – mellesleg Észak Velencéjének nevezett – kisvárosban, egy bőrfejűek által kedvelt kocsmában találkoztak a nacionalizmus és a tiszta faj követői. Kisebb villongásokat provokáltak ki, és „jogos” dühüknek pár városközpontban lévő kirakat látta kárát. Ezen események felrázták az alvó szimpatizánsokat és felcsapott a gyűlölet és ellenállás hulláma. Ezt egy kiskorú suhanc cselekedete tetézte be azzal, hogy egy másik város központjában, délelőtt agyonlőtt egy fiatal fekete bőrű au-pairt, és a rábízott négyéves fehér kislányt. Ezt a fiatal férfit a nagyapja nevelte, akinek Hitler volt a példaképe...
„Véletlenül” a tiszta Belgiumot hirdető politikai párt is nagyon elvhű, és alapvetően minden idegen ellen tiltakozó új politikai programot hozott nyilvánosságra az ez évi választásokra készülve. Csak a belgák élhetnek és dolgozhatnak Belgiumban.
Ám e programot nehéz lenne kivitelezni a valóságban. Belgium az Európai Unió „fővárosa”, vagyis olyan hely, ahol a tagállamok mindegyikéből származó emberek dolgoznak. E politikai program érvényesítésének a lehetetlenségét az a tény is megerősíti, hogy a kormány kiadta azon munkahelyek listáját, amelyeket nem tudnak belgákkal betölteni, mert egyszerűen nincs annyi ember.
Mondok pár példát: Belgiumnak évente 10 000 mérnökre van szüksége, mérnöki diplomát viszont minden évben csupán ötezren szereznek. Ugyanez a probléma az ápolónőkkel (jelenleg még Romániából is várják őket), kertészekkel, hajókapitányokkal, menedzserekkel, számítógépes szakemberekkel és így tovább. A listán több mint százféle munkabeosztás található. Hogyan boldoguljon az ország, ha nincs elég munkaerő? Ez az itteni nacionalistákat nem izgatja. És mi van az Unió területére érvényes szabad munkavállalás víziójával?
A már így is bonyolult helyzetet tovább komplikálta az Interpol által hónapok óta körözött török terroristanő szökése, valamint egy gyilkosság (amelynek áldozata egy 17 éves fiú, elkövetői pedig kiskorú lengyel cigányok voltak), egy nagykereskedelmi lánc üzleteit érintő gyújtogatások Belgium egész területén, és legutóbb két 8 és 11 éves kislány elrablása.
Természetesen a kormány reagál az eseményekre, és minden tőle telhetőt megtesz. Például szigorították a fegyvertartási törvényt, végre már nem vásárolhat bárki fegyvert...
A büntethetőség korhatárának csökkentéséről az eredeti 18 évről 16-ra szintén tárgyalnak már, ugyanis a kiskorú gyilkosok száma rohamosan emelkedik.
Minden országnak és népnek megvannak a saját pozitívumai és negatívumai. Belgium lényegében biztonságos ország, ahol működik a rendőrség és a bíróság is. Biztosan nem emelkedik ki az erőszakos cselekedetek számával a többi európai ország közül. Ami azonban megdöbbentő, hogy a helyzet alakulására való tekintettel, a nacionalista politikai párt szavazótábora hirtelen megnőtt.
Szomorú és számomra felettébb érthetetlen, hogy mindig voltak, vannak és lesznek emberek, akik számára a gyűlölet, a durvaság és az erőszak életfilozófia.
Fordította: Jády Mónika
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Egyenlő(tlen)ség
Egy halom folyóiratot lapoztam át, és tudatosan figyeltem arra, hol találok valami tipikusat a nőkről és a férfiakról.
2006.12.6.
Belgiumi fele-fele
Belgium az egyetlen ország Európában, ahol az állampolgárnak kötelessége szavazni.
2006.11.9.
A belga nők
Napjainkban a belga társadalomban a nők a férfiakkal egyenrangú helyzetben vannak.
2006.7.9.
A rovat további cikkei
Álmaink nem hazudnak
Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.
2024.11.5. 55
Évszakváltás – ruhatárcsere
Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.
2024.10.22. 4
Kiszállni a komfortzónából!
Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.
2024.9.23. 13
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2024.7.19.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2024.6.18.
Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen
Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.
2024.3.5.
Esély a jófiúknak
A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.
2024.2.19.