Csodaszép Tunézia


Csepy Enikő  2012.8.31. 5:04

Idén se maradhatott el a jól bevált nyári programok közül egy közös kirándulás édesanyámmal.

Valami egzotikus helyre pályáztunk, s ölünkbe pottyant egy roppant kecsegtető, s egyben pénztárcát kímélő lehetőség: meglátogathatjuk Tunézia egyik legszebb üdülőközpontját. Így vette kezdetét a nagy kaland! Az elején kicsit tartottunk tőle. Adott ugyebár Afrikában egy muzulmán állam, forrongó politikai élettel, és két fiatal nő, akik ugye szőkék is vagyunk... De megnyugtattak, biztonságos helyre küldenek bennünket. Így történt hát, hogy a gyönyörűen felújított pozsonyi reptérről egészen Monastir városába csöppentünk, ahonnan kicsivel több mint fél óra buszozás után elértük célállomásunkat, a lélegzetelállító szállodánkat Port el Kantoui városa mellett.

Már maga a hotel óriási volt, nem beszélve a turistaáradatról. Eme közkedvelt hely anno kizárólag angol vendégek számára lett kialakítva, s csupán fokozatosan engedélyezték más nemzetek számára is a látogatást. Ma már az angolokon kívül németek, franciák és közép-kelet európai turisták üdülésétől hangos az eszméletlenül szép strand és az egész létesítmény.

Annak ellenére, hogy tartottunk az ottaniak viselkedésétől, a vendéglátók figyelmesek és kedvesek voltak. Számos bár, több étterem, kávézó, vízipipázó helyiség állt rendelkezésünkre, mindez az extra all inclusive szolgáltatás részeként. A medencénél csúszdák, a strandon jellegzetes napernyők és nyugágyak vártak ránk. Mosolygós pincérek udvariaskodtak az éttermekben, s vidámabbnál vidámabb animátorok szórakoztattak a nap minden időszakában. Lehetett az vízi aerobik, hastánc, labdajáték, gyerekek számára játszóház vagy esti show és diszkó, mosollyal és jókedvvel álltak mellénk, hogy bevonjanak programjaikba.

A hotel adta számos szórakozáson kívül vágytunk azért arra is, hogy megismerkedjünk az ország kultúrájával. Jól bevált szokásunkhoz híven elmentünk egy fakultatív kirándulásra, mely egy egész napot vett igénybe. Az első állomásunk Karthágó régi városa volt, ahol ma már csak a romok emlékeztetnek az ókori csodára. A templom még ma is büszkén tornyosul, köszönhetően a renoválásoknak, de sajnos az erődöt pusztulás érte. Hihetetlen végignézni azokon a romokon, ahol egykor még javában zajlott az élet, s emberek élték mindennapi életüket. A pusztulásnak a rómaiak harca adta a kezdő lökést, miután a nyertes csata után sóval hintették be a romokat, hogy ott többet élet ne legyen.

Következő megálló a római eredetű Antonin fürdőhelye volt. Szintén csak romos terület, de valamivel jobb állapotban, s a boltívek között még sétálgatni is lehetett. Roppant jól felszerelt fürdőhely volt akkoriban. Ugyan a férfi és a női rész külön volt kialakítva, de el voltak látva különféle hőmérsékletű fürdővizekkel, masszázstermekkel, sőt még gimnasztika termük is volt, ahol kedvükre tornázhattak.

Egy másik megálló Sidi Bou Said híres városa volt, itt fogatták az Angelika című filmet. Ezen kívül muszáj megemlíteni, hogy a hely jellegzetes mivolta a házaiban rejlik. Mindegyik fehérre van meszelve, hogy a nagy forróságban megóvják magukat a napsugaraktól, az ablakok pedig kékre, melyek távol tartják a szúnyogokat. Lehet az utóbbit nálunk is be kéne vezetni? Az utazás fénypontja pedig a város legmagasabb tengerszint feletti helye, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész öbölre. Felejthetetlen élmény!

Annak ellenére, hogy félve vágtunk neki utunknak, hihetetlen gyorsasággal telt el az egy hét, s mire felocsúdtunk, már repültünk is hazafelé. Nemcsak új élményekkel gyarapodtunk, de simára is vasaltuk ráncainkat az otthoni problémákat elfeledve. Bármikor szívesen visszamennénk. De azért arab feleség nem lennék...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.   


Téli autózás – tippek hölgyeknek

A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...

2023.2.22.   


Egyiptomi kövek

Nagy Csivre Katalin

A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...

2022.7.10.   


Utazzunk Costa Ricába!

PR-cikk

Bármi is legyen az úti célunk, fontos, hogy gyorsan és kényelmesen tudjunk utazni.

2022.7.1.   


Tíz legjobb dolog Monte Carlóban

Ha Monte Carlo neve elhangzik, szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Nézzük csak!

2022.5.23.   


Dézsafürdős szállások

Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?

2020.6.13.   


Hogyan éljük meg a világjárványt 5.

Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)

2020.4.7.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 4.

Folytatjuk ankétunkat a koronavírusjárvány-érintette országok magyarjaival. (Vajdaság, Erdély)

2020.4.2.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 3.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak? (Egyesült Államok, Texas, Houston)

2020.3.31.