Dél-Afrikában jártam (4)


Jády Mónika  2011.8.4. 4:32

A szafari története nagyjából 150 éve kezdődött. Először felfedezők, kutatók és misszionáriusok indultak útnak.

A 20. század első felében a szafari a legfelsőbb rétegek kiváltsága volt, és egyre inkább a vadászattal kötődött össze. Ma a legtöbb utazó – így mi is – csupán a természetet és az állatvilágot szeretné felfedezni, nem vágyik trófeákra.

Kis, légcsavaros repülőgéppel érkeztünk meg a Kruger Nemzeti Parkba. A „reptértől” nyitott dzsippel vittek bennünket szálláshelyünkre, ahol a fogadóital mellé rögtön egy nyilatkozatot is kaptunk – alá kellett írnunk, hogy a saját felelősségünkre vállalkozunk a szafarira. Még aznap délután ötkor el is indultunk az első útra.
Fiatal vezetőnk ismertette a szabályokat: nem szabad engedélye nélkül kiszállni a járműből, és felállni sem, hogy esetleg jobban lássunk, sem pedig hangoskodni az állatok közelében. A nyitott dzsip bal részén, egy külső ülésen foglalt helyet a nyomkereső, ő segítette a vadőr munkáját.

Legelőször egy kék madárra hívták fel a figyelmünket (mint megtudtuk, a telepesek olyan találó neveket adtak a madaraknak, mint például flying banana, azaz repülő banán – sárga, banánhoz hasonló csőre miatt, vagy go away bird, melynek hívása „go away”-nek hangzik), aztán nagy kudu teheneket és borjakat, majd bikákat pillantottunk meg, nem sokkal később pedig elefántokat. A vadőr a fűbe hajtott, majd lekapcsolta a motort. (E szafari különlegessége az volt, hogy olyan közel vittek bennünket az állatokhoz, amennyire csak lehetett. Sok helyen nem térnek le az utakról.) Az egyik ormányos felfigyelt a járműre, és egy lépést tett felénk. Majd még egyet. Mi lesz, ha még közelebb jön?! – súgtam izgatottan. – Nem kell félni – mondta a vadőr. És tényleg, az elefánt megállt. Úgy fél órán belül négy nőstény oroszlánra bukkantunk. Ismét közelről szemlélhettük a vadakat. Az egyik nőstény felfedezőútra indult. Nem volt sokáig távol, hamarosan az egyik társa hangjelzésekkel visszahívta. Mikor visszaérkezett, összedörgölőztek, majd a fűbe heveredtek.

Szemerkélni kezdett az eső. Magamra vettem a katonai esőkabátot, amit a dzsip ülésének zsebében találtam. Fekete felhők gyülekeztek az égen. Nagyon úgy nézett ki, hogy a kelleténél hamarabb vissza kell térnünk a táborba. Aztán megláttunk egy orrszarvút. Percekig időztünk a közelében, majd lassan elindultunk. Ekkor már kövér cseppekben esett. A kapucnit szorosan összefogtam, szinte az egész arcomat eltakarta. Hirtelen megremegett a jármű. Talán ráhajtottunk egy kőre? Ez volt az első gondolatom. Ám vezetőink reakciójából arra a következtetésre jutottam, hogy komoly dolog történt. Talán egy fűben rejtőző oroszlán nyakára léptünk? Gyorsan lebuktam, minden eshetőségre felkészülve. Akkor néztem fel újra, amikor megálltunk, és a nyomkereső enyhén sokkos állapotban beült a vadőr mellé a külső ülésről. Az történt ugyanis, hogy a fáról, amelynek közelében elhaladtunk, leugrott egy leopárd, egyenesen neki a kocsink oldalának, majd átugrott a nyomkereső feje fölött. (A vadőr később elmondta, hogy már többször rájuk támadott kölykeit féltő nőstény leopárd.) Az állat egy ideig a fűben lapult, majd lassan elindult a fa felé. Csaknem észrevétlenül haladt előre. Rejtekhelye alá érve egy ugrással eltűnt a lombok között. Nyomkeresőnk egy reflektorlámpával vette célba. Ekkor már egy másik dzsip is a fához ért, annak utasai is szemügyre vehették a fán ülő leopárdot. Már csaknem teljesen besötétedett, és egyre jobban esett az eső. Így elindultunk a tábor felé.

A következő hajnalban újra a dzsipen ültünk, délután pedig megint. Aztán még egy nap. Vezetőnk mutatott nekünk kaméleont – egyszer csak lefékezett, kiszállt a kocsiból, és kézfejére vette az apró, 8-10 cm hosszú állatkát, melyet a lassan haladó kocsiból vett észre a bokron! Közelről megszemlélhettünk három kis elefántot – a két nagyobbacska, mikor közeledtünk feléjük, közrevette a legkisebbet, és éktelen trombitálás közepette hátrálni kezdett. Mamájuk viszont ügyet sem vetett ránk. Sötétedés után láttuk, ahogy az oroszlánok vadászatra indulnak, figyelemmel kísérhettük „hadműveletüket”. Zsákmányt viszont nem ejtettek akkor. Bébioroszlánt is talált vezetőnk, ám leopárdra többször nem leltünk, pedig vadőrünk és nyomkeresőnk mindent megtett: a majmok vészjelző kiáltását és a leopárd nyomait követve végighajtottunk cserjéken, bokrokon, kiszáradt folyómedren... Így a leopárd volt az egyedüli a Big Five (Nagy Ötös – az öt legveszélyesebbnek tartott afrikai nagyvad, vagyis az oroszlán, a leopárd, az elefánt, az orrszarvú és a kafferbivaly) tagjai közül, amelyet nem láthattunk teljes szépségében, csupán a fűben osonva és a fán megbújva.

Egy barátnőm azt kérdezte tőlem az indulás előtt: tényleg érdekel téged a szafari? Erre azt mondtam, egyszer ki kell próbálni. És nem bántam meg, újabb élménnyel lettem gazdagabb.

Mivel utolsó napunkon még volt pár óránk az indulásig, úgy döntöttünk, megnézzük Johannesburgot, ahelyett, hogy a reptéren ülnénk. Kínai származású idegenvezető kalauzolt bennünket a város egyes részein. Amióta nem a fehérek irányítják a 10 milliós metropoliszt, egyre rosszabb a helyzet, mesélte idegenvezetőnk. A legfontosabb hivatalokban csak feketék kapnak munkát, akkor is, ha nincs meg a kellő végzettségük. Virágzik a korrupció és a bűnözés. (Johannesburg Dél-Afrika legkevésbé biztonságos városa.)

A belvároson csupán áthaladtunk az autóval – kiszállni nem lett volna biztonságos. Lelakott épületek, utcai árusok silány minőségű termékeket kínálva, tömeg – az utcán gyaloglók között egyetlen fehér emberen akadt meg csupán a szemem, napsütötte bőrszínéből ítélve már hosszabb ideje ott élhet, valószínűleg nagyon szerény körülmények között. A város egy másik részén rendezett utcák, egészen takaros házak, rácsos ablakokkal, magas falakkal, térfigyelő kamerákkal – itt laknak a tehetősebbek.

Az Alexandra Townshiptől (mely talán az ország legszegényebb nyomornegyede) nem messze fekszik Sandton, Johannesburg leggazdagabb része. Ide egy kapun keresztül lehetett bejutni, az őr mellett elhaladva. Itt szinte csak fehérekkel találkoztunk (Dél-Afrika lakosságának 10 %-a fehér bőrű), a feketék közül csak a legtehetősebb réteg mozog itt – persze, a kiszolgáló személyzeten kívül. Elegáns éttermek, minőségi árut kínáló kis boltok és hatalmas áruház, tiszta járdák...
Mintha egy egészen más városba, sőt országba csöppentünk volna. Én biztos nem szeretnék így élni, kerítéssel körülvett luxusban...

A szerző felvételei



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Dél-Afrikában jártam (3)

Jády Mónika

Körutunk első három állomásán családias panziókban szálltunk meg. Európából odaszármazottak voltak a tulajdonosok, helyi a személyzet.

2011.7.14.   


Dél-Afrikában jártam (2)

Jády Mónika

Egy nap Fokvárosban.

2011.5.27.    2


Dél-Afrikában jártam (1)

Jády Mónika

Milyen is valójában Afrika? Nagyon sokszínű – és nem mindenütt forró.

2011.4.15.   

A rovat további cikkei

Egy szelet Itália

Tompa Orsolya

„Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.” (Helen Keller)

2017.8.14.    6


9 érdekesség, amit nem tudtál Hévízről

PR-cikk

Azt hiszed, hogy ismered a Hévízi tavat, mert sokszor hallottad már, hogy Európa legnagyobb gyógytava, hogy télen-nyáron úszkálhatsz benne tavirózsák között és közismert, hogy csodákat tesz a fájó derékkal?

2017.7.17.    42


Tippek a törökországi nyaraláshoz

PR-cikk

Úticélok azok figyelmébe, akik mozgalmas törökországi kirándulásra vágynak.

2016.6.29.   


Izgalmas kikapcsolódás

Izgalmas kikapcsolódás az egész család számára Pécsváradon!

2015.2.15.    13


Csodák birodalma

Joó Fruzsina

A világ számos csodát tartogat számunkra. Olyan helyek, tájak léteznek, melyek még a képzeletünket is felülmúlják.

2014.8.7.    4


Majdnem tökéletes

Nagy Erika

A tökéletes nem létezik, mondják sokan, és elhiszem nekik.

2014.7.24.    11


Nyári utazási tippek

Mire ügyeljünk, hogy egészségesek maradjunk nyaralás alatt is?

2014.7.11.   


Peru, a titokzatos

Kabók Zita

Miért éppen Peru? Milyen Machu Picchu? Ezekre a kérdésekre is válaszol Adonyi Éva, aki az utat megjárta.

2014.6.20.   


Strasbourgban jártunk (2)

Póda Erzsébet

A történelmi város megcsodálása után utunk az Európa Parlament épületébe vezetett. (A beszámoló második része)

2014.4.25.