Dél-amerikai napló (6)

Jády Mónika  2008.12.18. 18:37

Következő úti célunk Itaipú, a világ legnagyobb vízierőműve volt.

Egy filmen végignéztük, hogyan jött létre a gigantikus építmény, majd buszba szálltunk, és közelebbről is megszemlélhettük az erőművet, és a lezúduló hatalmas víztömeget. Ahhoz, hogy ez a mű elkészüljön, számos falvat fel kellett számolni. 40 ezer embert telepítettek át. Nekik ez nyilván felért egy katasztrófával. Sok állat és fa ugyancsak áldozatul esett.

Ciudad del Este felé vettük az irányt. E poros határváros talán Paraguay leggyorsabban növekvő városa. 1957-ben alapították, és ma már több mint 100 ezer lakost számlál. Az itteniek többsége először a Paraná folyó fölött ívelő Puente de la Amistad, azaz a Barátság Hídja, majd a vízierőmű építésénél dolgozott. Ma a lakosok főként a csempészáruból élnek – vagy mint csempészek, vagy mint eladók. Amikor Brazíliába tartva áthaladtunk a már említett hídon, láttuk is, hogyan dobálják a vízbe a csempészek a fóliába tekert hatalmas csomagokat, hogy majd a határ túloldalán ismét magukhoz vehessék őket. Rengeteg üzletet és utcai árust láttunk. Amikor a dugóban vesztegeltünk, sorba jöttek a buszunkhoz, és mutogatták a portékájukat. Elég sok időbe telt, mire áthaladtunk a városon. De jóval tovább tartott volna, ha a sofőrünk nem vesz fel egy helyi fiút, aki mutatta az utat, és intézkedett, hogy mielőbb kijussunk a hatalmas forgalomból. Rengeteg autós, gyalogos haladt át a Barátság Hídján, Foz do Iguazuba tartva. E brazil városban egy fergeteges showműsor és pazar svédasztalos vacsora várt ránt.

Másnap újabb felejthetetlen élményben volt részünk. Délelőtt a brazil oldalon lévő Iguacu (a quaraní nyelvből származó szó jelentése nagy víz) Nemzeti Parkban gyalogoltunk, a monumentális Iguacu/Iguazú vízesésben gyönyörködve. (Argentínából is megtekinthető, az Iguazú Nemzeti Parkban.) A hatalmas víztömeg több mint két kilométernyi szakaszon csaknem 300 (e szám évszaktól is függő, illetve attól, hogy épp milyen széles a folyó) különálló, különböző szélességű zuhatagban hullik alá a mélybe, néhol 80 méter mélységbe is. Az Ördögtoroknak (spanyolul Garganta do Diablo) nevezett részhez 14 vízesés tartozik. Ezek közül az Union a legmagasabb, amely hatalmas dübörgéssel az Ördögtorok szakadékba ömlik. Itt permetként kapta magára mindenki a vizet, aki végigment a hídon, hogy a lehető legközelebb kerülhessen a vízeséshez. De különben is ömlött rólunk a víz, hisz nagy volt a levegő páratartalma. A vízesés permetfelhője az egész környék számára elegendő nedvességet biztosít.
A parkban sok lepke röpdösött, és mosómedvék is akadtak. Az egyik felcsimpaszkodott egy turista szoknyájára. Először úgy tűnt, hogy játszani akar, de kész rablótámadás szemtanúi lehettünk: a csíkos kis állat kiszakította a nő kezében lévő zacskót, és a szendvicset megkaparintva berohant a bokorba. (Rengeteg turista volt a parkban, évente több, mint 7 millióan kíváncsiak a világ legszélesebb vízesésére.)

A vízesés létrejöttéről több legenda is létezik. Az egyik szerint akkor keletkezett a vízesés, amikor egy indián harcos, a guaraní indiánok törzséből származó Caroba elrabolta az őserdő által szeretett nőt. A dühös erdő alázuhanó vízzé változtatta a folyót, és a kenun menekülő harcos és a nő életüket vesztették. A caingangues indiánok úgy mesélik, hogy Tupá, az istenek királya a fiát, a kígyóistent azzal bízta meg, hogy őrizze az indián törzset. M Boi, a kígyóisten a Paraná folyóban élt. A törzsfőnöknek volt egy gyönyörű lánya, akit az apa az istennek ígért. Ám a lánynak egy harcos volt a kedvese. M Boi és Naipi esküvőjének napján Tarobá, a harcos elrabolta a lányt. A szerelmesek egy kenuban menekültek. A vizet szelő evezők zajára azonban M Boi felébredt, és dühében egy erős csapással egy szakadékot nyitott a folyómederben. A kenu a szakadékba zuhant. A lány sziklává változott a vízesés lábánál, és így örökre ki van téve a folyó erejének. A harcos pálmafává lett a szakadék fölött. Láthatja Naipit, de nem érheti el. A pálmafa alatt egy barlang rejtőzik, ott bújt el M Boi. Kárörvendő nevetését elnyomja az alázuhanó víz zaja.

Már csak a hazautazás volt hátra. Visszatértünk Paraguay fővárosába, ahonnan kora hajnalban Sao Paolóba repültünk. Innen indult a gépünk Európába. Ekkor még nem sejtettük, hogy a közeljövőben egyszer még visszatérünk Brazíliába, és Peruba is eljutunk...

Hozzászólások

@

Küldés