Dubrovniki útinapló(7)

Molnár Miriam  2005.10.11. 18:27

Reggel későn ébredünk és lekéssük a hajót, amely ez egyik messzebb fekvő szigetre vitt volna…

7.nap
…így lassan indul a reggel. Már ebédidő van, amikor kimozdulunk – a helyi Fast Food nevű helyen eszünk hamburgert, sült krumplit és szendvicset a kerti asztaloknál. Mivel a strand mellett vagyunk, úgy döntünk, kipróbáljuk, milyen itt a víz. Langyosabb, mint az öböl mentén. Sekélyebb is, és a hullámok sok vízinövényt és más törmeléket is kisodornak ide a partra, így piszkosabb is. Nyugágyakért 40 kuna bérleti díjat kell fizetni, és a pénzszedő férfi járja is a köröket szorgalmasan. Az emberek egyébként matracokon és kis törölközőkön is feküdnek a földön.

Miután kipancsikolom magam, elindulunk egy kis tiszta öblöcskét keresni, ahol barátnőm úszni is tud majd. Ez nehezebb feladatnak bizonyul, mint más napokon, biztos azért is, mert már délután van. Minden jó hely foglalt. A „régi” helyünkön egy népes család uralkodik, mégis úgy döntünk, ide telepedünk le, még ha csak a lépcsőn tudunk üldögélni. A táskánkat betesszük egy hűvös zugba és leülünk egy kőre, lábunkat a tenger vizébe mártogatjunk. Beszélgetünk, süttetjük magunkat.

A népes család egy idő után matracostul elindul a tenger felé, csak a nagymama, nagypapa és egy kétéves forma fiú unoka marad hátra. A kisfiú egy felfújható motorcsónakot szorongat az egyik kezében, a másikban pedig egy doboz pici versenyautót. A nagymama leülteti pont előttem egy kőre, egy törölközőt tesz a feneke alá és hagyja, hagy brümmögjön a motorcsónakkal.

Egy fiatal nő érkezik, és a nagymamával együtt foglalkozni kezdnek a kisfiúval, aki hálásan mutogatja meg nekik a kis versenyautóit. Amiket egyenként vesz ki, nagyon óvatosan, a műanyag tartóból, ahová gondosan vissza is rakja őket. Beszélgetnek. Egyszercsak a nagymama elhatározza, hogy most már ideje elindulni. A kisfiú fogja a motorcsónakot és a dobozt, és ahogy a papírdobozt felemeli, az kinyílik, és az összes autó kipotyog -- nagy részük egyenesen a vízbe. Áll tehetetlenül a kisfiú, csak nézi, ahogy a nagymama szedegeti össze az autókat vagy az alkatrészeket. A nagypapa fentről irányít: Balra, mondom, hogy balra! – stílusban. Egyszer aztán ő is lehajol és felemel egy kiesett kereket. A nagyszülők közben mondogatják a gyereknek, hogy ilyesmi tengerpartra nem való, ezt nem kellett volna kihozni ide, stb. A gyerek meg azt, hogy a mamája megengedte neki. Végül félig legörbült szájjal elindul vékony kis lábacskáin felfelé a lépcsőkön megkeresni az anyját. A nagymama, tanulván a történtekből, egy törölközőbe csavarja a kis autókat dobozostul, és ők is eltávoznak.

Az egész incidensből csak a lényeget értettem, mert valamelyik délszláv nyelven beszéltek egymás közt.

Mi akkor indulunk el, amikor az éhség elviselhetetlenné válik számunkra. Mivel tudjuk, hogy bikiniben nem engednek az éttermi asztalokhoz ülni, lezuhanyozunk és elsétálunk a kis sétányon a Levanat étterem felé. Még elég korán van, este 8 óra, így válogathatunk az asztalok között. A pincér a kérdésemre elmondja, hogy a „levanat” szó északot és északi szelet is jelent. Előételként egy furcsaságot kapunk: olívaolajban kisütött zöld leveleket, tejföllel. A második fogás nagyon finom – gombaszósz parmezán sajttal. „Desszertnek” egy vörös kandúr jön oda, dörgölődzik és hagyja, hogy ölünkbe vegyük és simogassuk.

Mire megvacsorázunk, besötétedik, már nem gyönyörködhetünk a naplementében, és az étterem is megtelik. Itt van egy amerikai férfi egy szőke horvát lánnyal. Két fiatal – egy lány és egy fiú, mindketten könyvvel a kezükben. Mellettünk egy pirosra sült szőke férfi a feleségével -- talán svédek. Mögöttünk egy sovány és egy kövér fiatalember, valószínűleg angolok. Előttünk egy nagy csoport, részbe helybéliek, részben amerikai látogatók. És megkezdődik a szúnyoginvázió. Gyorsan fizetünk hát, és elbúcsúzunk a cicától.

A sétálóutcán veszek néhány képeslapot. Egy kicsit bámuljuk a hosszú fekete ruha alatt türkiz blúzt viselő énekesnőt, aki partnerével, egy ugyancsak nem ehhez az időjáráshoz öltözött férfivel, közismert dalokat énekel olaszul és angolul. Mindketten ötven körüliek.

Vörösbort iszogatunk a teraszon, és a csillagokat nézzük. Ez most az utolsó dubrovniki éjszakánk. Holnap indulunk Budapestre.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés