Fabriano papírba zárt kincsei

Kottra Éva  2010.10.18. 5:18

Időutazás az itáliai Appenninek hófehér mészkőhegyei közt rejtőző Fabriánóba, Olaszország szívébe.

Az 1200-as években, itt Fabriánóban láttak napvilágot Európa első papírgyártó üzemei, és a méregdrága vízjegyes papír technikáját is itt találták fel. Hogy többet megtudjak a még ma is első osztályúnak számító papírról, melyre országelnökök, olajmágnások, fontos személyiségek és a luxusszállók vendégei vetik gondosan megválogatott szavaikat, a „Papír és Filigrána” múzeumba látogatok. A sietős igazgató úr kíséretében járom be a kolostor árkádos udvara körül sokasodó helységeket, melyekben egykor szerzetesek laktak.

A nap sugaraival megtűzdelt földszinti terem egyik oldalán egy hatalmas hordóféleség foglal helyet, míg balra mindenféle gigantikus szerkezet helyezkedik el. A vén fatönkökből álló szerkentyűk Leonardo da Vinci találmányait idézik, de Pellegrini igazgató úr tudatja velem, hogy legalább két évszázaddal korábban vagyunk, s közben egyik munkatársának int, hogy készítsen el egy papírlapot.

A korabeli kosztümben munkálkodó férfi egy fakerettel kerített sűrű rácsos táblát helyez az öblös hordóban forrongó „levesbe”. A színes ruhaneműkből eredő, hosszú procedúrán át fehér pamuttá varázsolt pépes lében megrázogatja a papír méreteit meghatározó táblát, majd kiemeli, hagyja, hogy eltávozzon a felesleges víz, s a parányi pamutgombolyagokból összeállt masszát egy vastag nedvszívó anyagra fordítja rá. Íme a papírlap első, kezdetleges formája! Szinte hihetetlen hogyan válik szoknyából, nadrágból, köntösből, akár még zokniból is makulátlan papírlap.

A még omlós pamutlapok és nedvszívó anyagok rétegét prés alá helyezik, hogy kiszorítsák a maradék vizet, majd egyenként, hatalmas facsipeszek segítségével szárítják – majdnem úgy, mint ahogy otthon tennénk a nedves rongydarabokkal. Később, egy állati eredetű ragacsos mázba is belemártják, hogy a molyoknak eszük ágába se jusson beletelepedni. Ez a fajta újítás is itt látott először napvilágot. Azelőtt növényi eredetű viasszal vonták be a papírlapokat, de ezt az „ízletes” megoldást a molyok igencsak kedvelték, ezért a hivatalos adatokat eddig csak „pergaménra” (szőrtelenített állatbőrre) szabadott írni.

Ugyan papírt már azelőtt is gyártottak a világ más tájain ilyen-olyan módszerekkel, de a vízjegy feltalálását a fabriánói papírgyártóknak köszönhetjük. Már az 1200-as évek végén, elterjedt szokásként, minden műhely tulajdonosa a saját vízjegyével különböztette meg egyedi gyártmányát. A vízjegyek első ízben egyszerű jelekből álltak, melyeket hajszálvékony drótfonalakkal rögzítettek a sűrűn rácsos szerkezetre, s vele együtt mártották az úgynevezett pamutlevesbe. A jelek, vagy stemmák helyén vékonyabb pamutréteg rakodott le, ezért ha a végeredményt fény felé tartották felbukkantak a tulajdonosokat megkülönböztető védjegyek. Az idők során nem csak a jelek és a minél igényesebb grafikai vonások fejlődtek, de a technika is. Ma már művészi alkotásokat, különböző személyiségek árnyképét vagy arcvonásait is papírba lehet zárni. Egy pozitív és egy negatív viaszpecsétet készítenek olyan módon, hogy azok összeillesztése között néhány milliméteres rés maradjon, s ezután helyezik bele a hordóban lévő pépes lébe. Így csodálatra méltó „filigránát” ajándékoznak azon keveseknek, akik még ragaszkodnak a tintás töltőtoll és az egykori papír használatához. (Egy csodálatos példányt, a Bartolini család legfiatalabb tagja, Francesca nekem ajándékozott.)

A legszebb vízjegyeket (Liberty stílusban) a Fornari család hagyta örökségül. Ezeket ma a múzeum őrzi, sőt, Ferenc Ferdinánd stemmáját is itt öntötték papírba, melyen az európai történelem legfontosabb eseményeinek részletei íródtak. Végül még azt is tudni illik, hogy a naponta kezünkben forgatott eurót is a Fabriánóban gyártott vízjegyes papírra nyomtatják.

Eva Kottrova

Hozzászólások

@

Küldés