Szabadság a köbön 1.


Puha Andrea  2007.9.7. 14:10

Két éve mozgótáborban vettem részt. Majd´ mindennap máshol aludtam, így utaztam körbe egész Magyarországot.

Olyan barátokra leltem, akikre csak ritkán akad az ember. De én rájuk akadtam. Az utolsó napon, mikor búcsúzkodtunk, fél lábbal már a buszon, mindenkiben felmerült a kérdés: találkozunk még?

Elég lehetetlennek tűnt, hiszen Kárpátalja, Vajdaság, s Erdély nincs túl közel Felvidékhez. De túl messze sincs. De mi interneten tartottuk a kapcsolatot: lángra kaptak a drótok, a billentyűzetek megkoptak az ujjaink alatt. Élő példák voltunk arra, hogy a távolság nem akadály. Rá egy évre, nyáron, egy erdélyi jó barátom, Laci, kihasználva a lehetőséget, hogy édesapja néprajzkutató lévén sokat utazgat erre-arra, eljött hozzánk egy napra. Nagy élmény volt egy év után újra látni egymást!

Ekkor már érlelődött bennem a döntés: el kell jutnom Erdélybe! Mehettem is volna még azon a nyáron, be is jelentkeztem a kirándulásra, de közbe szólt a szülői féltés, és a sors. Az akciót az utolsó pillanatokban lefújták. Mondanom se kell, hogy három napig szólni se lehetett hozzám… Ezek után kezdett Laci mesélni az EMI táborról. Az Erdélyi Magyar Ifjak által megrendezett tábor a magyarságról szól. Utánanéztem az interneten, és megszületett a fejemben a terv. Spóroltam és vártam. Mikor szüleim megkérdezték, mit szeretnék tizennyolcadik születésnapomra, csak a szülői jóváhagyást kértem. Megkaptam.

Augusztus elején kísértek el szüleim Budapestre, indulásunk színhelyére. Kicsit aggódtam, hogy egyedül utazom, s hogy senkit sem ismerek. Mégis, alig vártam, hogy nyakig süppedjek az ismeretlenbe és a kalandokba, s viszontlássam a többieket. Ahogy a buszhoz cipeltük a csomagokat, egy ismerősön akadt meg a szemem. Azt hiszem, az arcom többet árult el egy másodperc alatt, mint máskor egy nap alatt. Bécit két éve nem láttam, őt szintén a mozgótáborban ismertem meg. Találkozásunk felülmúlta minden képzeletemet, hiszen Kárpátaljáról jött, s mint kiderült, egy helyre igyekeztünk.

Este héttől reggel kilencig buszon utazni nem leányálom. Én mégis úgy éreztem, megérte. Reggel nyolckor kissé fáradtan, de a gyergyószentmiklósi csípős levegőtől frissen sorakoztunk be a tábor kapujába. Körös-körül hegyek magasodtak fölénk, és nem láttam más színt, csak zöldet. Rácsatolták a csuklónkra a heti szalagot, amit a tábor őrsége időnként ellenőrzött. Rikító sárga színe volt. Tetszett.

Megmutatták a sátorhelyünket, s nekikezdtünk a sátor felállításához. Kicsit zavartan tébláboltam ott, hisz ez volt életem első sátorozása, de készen álltam bármilyen új dolog fogadására. Miközben segítettem kifeszíteni a köteleket, eszembe jutott, mivel is ijesztgettek otthon.(Tudod milyen sátorban aludni? Hideg lesz, kényelmetlen, közös zuhanyzó, pókok....) De én minderre csak vállat vontam. Na és? Mióta szoktam én megijedni az ilyesmitől? Nekem lett igazam.

Pont végeztünk a sátor felállításával, mikor megérkezett Laci. Rögtön elindultunk a közeli forráshoz vízért. Félúton elkapott bennünket a zápor, bemenekültünk egy elhagyott faházba. Megvolt az első kaland.:) Mikor elállt az eső, a forrásnál megtöltött üvegekkel visszatértünk a táborba. Megreggeliztünk -- a fiúk kiakadtak madárétkűségemen, s aggódtak, hogy így nem fogok megnőni --, s gyors támadást indítottunk a hegy irányába. Felfelé menet görcsöt kapott a lábam, s a csúcsra érve döbbenten vettem észre, hogy nem kopár hegyről van szó, mint ahogy lent hittem, hanem vállig érő virágok borítják be a tetőt. Fent ülve kicsit úgy éreztem, révbe értem.

Délután három óra volt, mire leértünk. Addigra megérkeztek a többiek. El lehet képzelni, milyen volt a viszontlátás... Estig együtt voltunk. Mikor pedig zuhanyozni mentünk volna, kiderült, hogy dugulás van. Vagyis egyetlen kinti mosdó csappal jutott az összes táborlakóra, s mozgóvécék álltak rendelkezésünkre. Hát ez nem volt semmi! Vigyorra állt a szám: Üdv a Földön ember!:)

Az esti koncertek után (Backdoor, Pokolgép) úgy nyúltam el a hálózsákomban, mintha baldachinos ágy lett volna. Mindjárt az első éjjel rájöttem azonban, hogy itt nem a melegtől, hanem a gyergyói hideg levegőtől fogok jól aludni. Már ha jól beöltözöm (három pulcsi, jó meleg nadrág és dupla zokni). A reggeli ébredés tetszett. Még akkor is, ha éjjel esett az eső, és rögtön vizesen kerültem ki a szabad ég alá. Mivel a dugulást helyrehozták, ezért első utam a zuhanyzóhoz vezetett. Naivan, elfeledve, hogy a melegen kívül más víz is létezhet, beálltam a zuhanyrózsa alá. Tíz másodpercig próbáltam levegőhöz jutni. De legalább felfrissültem.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Szabadság a köbön 2.

Puha Andrea

Korgó gyomorral, kajával megrakva útnak indultunk egy másik forrás felé.

2007.9.10.   

A rovat további cikkei

Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.   


Téli autózás – tippek hölgyeknek

A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...

2023.2.22.   


Egyiptomi kövek

Nagy Csivre Katalin

A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...

2022.7.10.   


Utazzunk Costa Ricába!

PR-cikk

Bármi is legyen az úti célunk, fontos, hogy gyorsan és kényelmesen tudjunk utazni.

2022.7.1.   


Tíz legjobb dolog Monte Carlóban

Ha Monte Carlo neve elhangzik, szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Nézzük csak!

2022.5.23.   


Dézsafürdős szállások

Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?

2020.6.13.   


Hogyan éljük meg a világjárványt 5.

Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)

2020.4.7.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 4.

Folytatjuk ankétunkat a koronavírusjárvány-érintette országok magyarjaival. (Vajdaság, Erdély)

2020.4.2.