Úti cél: Erdély, Déva


Mészáros Angelika  2009.10.17. 4:30

Dévát nem kell bemutatni, hiszen a közismert Ferenc-rendi szerzetesnek, Böjte Csabának köszönhetően világszerte ismert.

Böjte Csaba és az általa alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványnak köszönhetően Déva szinte fogalommá vált nemcsak Erdélyben, hanem világszerte.

Családunk majd két hetet tölthetett Csaba testvér jóvoltából Déván. Egy borongós vasárnap estén érkeztünk a szeretetotthonba, az atya rábízott bennünket egy ugyancsak Csaba nevű kedves fiúra, aki szintén ott nevelkedett a nővérével, s aki segítségünkre volt az elkövetkező napokban is.

Maga a gyermekotthon egy kétemeletes lakótömb, előtte a nagyobbaknak leaszfaltozott kosárlabda- vagy futballpálya, mellette a kicsiknek játszótér, hinták homokozóval, s ezt a teret balról a kolostor zárja a Nagyboldogasszony-templommal. Mellette különálló épület az étkezde. A kolostorban az iskola, 1–4-es osztályok, tantestületi szoba, társalgó, tornaterem, számítógépes terem, felújított szociális helyiségek, az udvarán pedig tartják az ünnepségeket! A főépület minden emeletén egy-egy tízgyermekes család otthona. A fiúkról férfi nevelők, a lányokról nők gondoskodnak. Mi egy lányos, Ildikó gondjaira bízott családnál kaptunk szállást. Kényelmesen elfértünk, hisz a tíz gyerekből csak kettő tartózkodott otthon: Giulia, aki kolozsvári egyetemista és Tünde, aki azon a héten ment beiratkozni az egyetemre. Mivel Giulia kísérte Tündét, épp a megérkezésünk estéjén végezték a számvetést, mire mennyi pénzük van, s kiderült, épp hogy elég. Ildikóval közösen megbeszélték, az lesz a legjobb, ha munkát vállalnak augusztusban, így lesz egy kis kezdőösszegük is az egyetem első hónapjára. Munka Dévához közel, Marosillyén kínálkozik, Bethlen Gábor Veres-bástyája és az emlékpark körül, mely szintén az alapítvány tulajdonában van. A lányoknak nagyon tetszett, hogy két-három naponta ablakokat mostak, gyomláltak, s ha betévedt egy-egy turista, szépen elkalauzolhatták az épületben. Mi meg örültünk, hogy ilyen szép helyen lehettünk velük. Hatéves Kristóf fiam különösen felvillanyozódott a helytől. Felfedezte az alapítvány kiadványát, Bethlen Gábor fejedelem emlékkönyvét, rögtön meg is vásároltatta, és mint igazi felfedező kincskereső útra indult a segítségével.

Annyira szeretetteljes, leírhatatlan a mosoly, a szívből jövő kacagás és ölelés, amivel lépten-nyomon magajándékoznak. Sokszor étkeztünk velük, hogy lássák a fiaink is, milyen egy igazi, nyüzsgő nagycsaládban élni. A gyerekek együtt imádkoznak, segédkeznek, egyik hozza a tányérokat, az evőeszközöket, másik a tálat, a kenyeret. Sürögnek-forognak, ebéd után pedig letörlik az asztalt, a szolgálatosok mosogatnak és felmossák az ebédlőt. Feltűnt, hogy húst szinte nem is esznek, nem mintha nekünk hiányzott volna, hisz nagyon finoman főztek és változatosan. Csakhogy húsra nemigen telik. Én viszont nagyon szerettem a puliszkát (kukoricakása túróval), a vajbabfőzeléket, a sós túrót, és tetszett, hogy mindennap volt friss zöldség – és nyáron, mikor ott voltunk –, főleg uborka és egy-egy szelet görögdinnye. A zöldséget maguk termesztik a kertben.

Az egyik reggeli szentmise előtt arra lettem figyelmes, hogy a hívek a Szent Antal-mellékoltárnál letesznek egy-egy, a táskából előhúzott kenyeret, így biztosítják az elkövetkező napokra az otthon kenyéradagját. A szentmise után megjelennek a szolgálatban levő gyermekek a zsákokkal, és beviszik a kenyeret a konyhára.

Estefelé Déva is, mint minden nagyváros nyüzsög, a városi játszótér megtelik gyerekekkel. Kedvenc helyünkké vált: finom a sör, kellemes a környezet, sötétedés után mi felnőtt gyerekek is kipróbáltuk a hintát, a csúszdát. Ebből a játszóbirodalom parkjából lehet felmenni a dévai várhoz. Természetesen nem hagytuk ki azt sem. Pár lépcső után izgalmas túrában lehetett részünk. Az erdőn át kellemes séta mellett a természetben gyönyörködhettünk, s felérve a látvány lenyűgöző!

Másnap Vajdahunyad várát néztük meg. Éppen tatarozzák azt is, de kívülről nagyon szép, főleg látni azt, ahogy a folyó fölé magasodik. Az odavezető kísérteties út viszont igen nagy csalódást okozott, meglehetősen lehangoló a lepusztult, hatalmas gyárak látványa.

A következő napokban is sokat beszélgettünk a gyerekekkel meg persze Ildikóval. Vele arról, hogy milyen nehéz munkát végeznek: különböző korú, sorsú kis emberekről gondoskodnak, akik lelki, sőt gyakran testi sérültekként feladják a leckét a nevelőknek, ráadásul különbözőek, egyik nehezebben illeszkedik be a családba, van, aki könnyebben. Szeretettel, imával, megfelelő nevelői módszerrel lépésről lépésre haladva tanítanak. A gyerekek hamar önállóak lesznek. A kicsik tudnak egyedül öltözködni, mosakodni, a picik enni. Nyáron a többségük táborban tölti a szünidőt, vagy akiknek vannak szüleik, azokat hazaviszik. Még így is sokan, főleg a kisebbek, az otthonban maradnak. Amíg ott tartózkodtunk új lakó is érkezett, egy két és féléves kis cigánylány, Michaela.

Olyan hamar elteltek a napok, hogy el sem akartam hinni, bizony már jönnünk is kell haza. A nagyoktól hosszú-hosszú ölelésekkel tudtunk csak elköszönni, s annyi szép emlékkel tértünk haza, hogy ha világkörüli útra fizettünk volna be, sem gazdagodtunk volna ennyit. Csaba testvér nem csak vallja, életével is bizonyítja, számára csak egy út létezik, az Úr Jézus útja. Éppen ezért mindent megtesz a gyermekekért, hogy boldognak lássa őket. S amint hallottuk és tapasztaltuk, sok a segítő kéz, a nemes adományozó, és az atya hálás munkatársaiért, akik ezen a nehéz úton vele vannak.

Kik azok a „dévai árvák” és miért „híresek”?
A hívő emberek nem kérdezték meg, kik azok a dévai gyerekek, a más világnézetűek viszont rácsodálkoztak, de mikor mesélni kezdtem róluk, rögtön gúnyolódás tárgyává lettem. Mondjuk, ez nem érdekel, sőt értem is, végső soron mindenki más – akadhat olyan is, aki akkor se hatódna meg talán, ha látná, honnan, milyen állapotban menti meg Böjte Csaba ezeket a gyerekeket. „Az otthonokban nehéz szociális helyzetben levő gyermekek kapnak ezután nemcsak fedelet a fejük fölé, de még egy esélyt arra, hogy teljes értékű felnőttként és ne a bűnügyi statisztikák gyarapítóiként kerüljenek ki a társadalomba” – olvasható a honlapjukon.

Foto: Mészáros Angelika

Írásunk a A cikk megjelent a Vasárnap magazinban cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.   


Téli autózás – tippek hölgyeknek

A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...

2023.2.22.   


Egyiptomi kövek

Nagy Csivre Katalin

A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...

2022.7.10.   


Utazzunk Costa Ricába!

PR-cikk

Bármi is legyen az úti célunk, fontos, hogy gyorsan és kényelmesen tudjunk utazni.

2022.7.1.   


Tíz legjobb dolog Monte Carlóban

Ha Monte Carlo neve elhangzik, szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Nézzük csak!

2022.5.23.   


Dézsafürdős szállások

Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?

2020.6.13.   


Hogyan éljük meg a világjárványt 5.

Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)

2020.4.7.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 4.

Folytatjuk ankétunkat a koronavírusjárvány-érintette országok magyarjaival. (Vajdaság, Erdély)

2020.4.2.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 3.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak? (Egyesült Államok, Texas, Houston)

2020.3.31.