Háztűznéző

Oriskó Norbert  2007.2.3. 12:24

Brúnó mellkasa szélesre tágult a büszkeségtől, mikor fia az oltár elé lépett. Remélte, hogy Gáspár „holtomiglan-holtodiglanja” tartósabb lesz, mint az övé volt.

Eleven emlékek cikáztak az agyában. Igen, húsz évvel ezelőtt ő is úgy gondolta, egy életre szól. És mi lett belől? Egy tékozló fiú ámokfutása.

Lopva pillantott fia leendő anyósa felé: „Micsoda csinos nő, talán lehetne kezdeni vele valamit…” Majd elszégyellte magát: még itt a templomban sem hagyta el az az átkozott vadászösztön. De milyen vadász ő -- hiszen egymaga áll itt?! Hálójából sorra kiengedte zsákmányait, vagy olykor azok maguk szabadultak.

Pedig gyermekkorától fegyelmezi magát. Nyolcévesen még lesöpörte a sakkfigurákat az asztalról, ha nagyapja győzelemre állt. Mire tizenkettő lett, kezet nyújtott a győztesnek. Nem csak a győzelmeket, de a vereségeket is igyekezett kamatoztatni. És tudását átadni fiainak is. Sőt, mikor Gáspár 18 lett, egy füzetet is kapott a villanygitár mellé: Egy vadász naplója címmel. Teleírva Brúnó átélt – nem időrendbe állított – történeteivel, „vadászataival”. Azok végén – a vadonnál maradva – a Dr. Bubo-rajzfilmek mintájára voltak leszűrve a tanulságok…

1. naplóbejegyzés: Háztűznéző

Brúnót először hívta el barátnője a szüleihez. Nem izgult, Klaudia szereti, és valószínűleg annak szülei előtt is jó fogásnak számít majd. Jóképű, diplomáján alig száradt meg a tinta, és már állása is van.

A leendő „mama” kitett magáért, szép terítés, háromfogásos ebéd, majd előkerült a leendő „papa” büszkesége, a saját szőlőjéből saját maga által készített „mennyei” bor.

Brúnó a desszert után felállt.

– Kimegyek az erkélyre rágyújtani – mondta. Tudta, ezzel nem szerez jó pontot, hisz Klaudia szülei nem dohányoznak, sőt, kimondottan ellenszenvvel viseltetnek a bagósok iránt. Erre a lány jó előre felkészítette őt. De láss csodát, a „mama” perdül egyet, és már ott is van az asztalon a hamutartó. -- Ugyan, dehogy mész, itt is nyugodtan cigizhetsz! – bátorította. Brúnó Klaudiára nézett, annak szeme diadalmasan ragyogott. De nem tágított, ragaszkodott az erkélyhez, ahová a papa is elkísérte. Nem rágyújtani, csak hogy ne ácsorogjon egyedül az erkélyen.

Az erkélyről látszódott a birtok -- nevezhetjük annak, hiszen a szocializmus haldokló éveiben egy húszhektáros telek a városban maga volt a birodalom. A kertben serény munka folyt, két jóvágású fiatalember dolgozott, az egyik éppen ásott, a másik talicskán hordta a gazt.

– Kik ezek, munkásokat fogadott fel a kerti munkákhoz? – kérdezte Brúnó a „papát”.

-- Dehogyis! Ők az idősebb lányaim férjei, a „vejkók”. Áldott rendes fiúk – hangzott a válasz.

Brúnó a cigi után visszament az asztalhoz, ahol már várta az újabb sütemény. Az ablakból tovább figyelte a „munkásokat”, majd ismét a terülj, terül asztalkámra nézett. „Vajon azok is itt és így kezdték!?” – motyogta halkan, szinte csak önmagának.

1. tanulság: „Ha fénnyel kápráztatják a szemed, nézz körül a homályban is, lehet, hogy többet látsz majd!”

(Folyt. köv.)

Hozzászólások

@

Küldés