Csak a csönd zenél
Ezúttal munkatársunk verseiből válogattunk egy csokorra valót.
Valami múlik a téllel
Üres lakás
Fehér falak
Könyvek a polcokon
Csipkefüggöny a kopott ablakon.
Nyitott tenyerednek
bőrödbe mélyülő vonalai
fáradtak nagyon.
Szemed körül a tegnap ráncait
könnyeiddel mosdatod.
s én
azokat a homályos szemeket
szeretem nagyon.
Múlik valami, múlik a téllel
- suttogom
Hűvös szoba
hideg kávé
Kockás terítő az asztalon.
Az almában árva a harapásnyom.
Kezedben lehajtott fejjel
másnapos kenyeret hozol.
Szemed írisze szomorú nagyon.
Le van simogatva az arcodról
a tegnapi mosoly.
Ezerszer több nekem
a hajamba suttogott pár szó
és a
tegnapi integetés a vonatablakból.
Múlik valami, múlik a téllel
- suttogom.
Összefogódzkodva
Az ablakon túl a téli napsugár.
Hangulatokat fest az ég
kifeszített vásznára a hajnal.
Megbújunk benne mindketten.
Mint riadt gyermek,
apja régi pulóverében,
az ablak előtt térdelve egy
elmúlt vasárnap délelőtt.
Változunk.
Olykor távolodunk.
Aztán megrettenünk, s
megint összefogódzkodunk.
Elfojtott félelmeink
beleégnek az arcunkba
áttörve a fahéjas tea páráját.
Elfelejtjük, hogy az
úton néha sár van, s
csak az esőtől fázós a délután.
Összefogódzkodunk lassan.
Mint riadt gyermek az
ablak előtt térdelve egy
esős vasárnap délelőtt.
A búcsúzó
Nem kérek többé az útjaidból,
amiket nem nekem szántál.
S nem megyek melletted a sosemvolt
közös életünk több centiméterén.
Csak elhordom magamban a fájdalmat szótlan,
az évek göröngyén.
Egyedül élek vele, s lehet
soká kopik majd ki belőlem ez a
veled volt rebbenésnyi idő.
Majd magam köré feszítem a
lelkem erőit, ha nagyon fáj.
Az utolsó búcsúzón
a semmi karjába kapaszkodón
megköszönöm, hogy mégis voltál.
Csak a csönd zenél
Sercegnek az üresbe járó percek
a rég lejárt bakelitlemez
eltört tűhegye alatt.
Valamit keresnek belőlünk,
ami még ott maradt, a
porlepte kottafüzetbe írva,
a régi lemezjátszó alatt.
És a horgolt csipketerítő láncszemei közt
emlékeink sóhajtanak.
Égi hárfák húrjait
pengetik az angyalok.
Át kéne törni magunkat valahogy a
hallgatás falán.
Psszt...
Hallgatózom!
De csak a csönd zenél tovább.
És te játszol fülembe valami eddig
ismeretlen melódiát.
A bakelitlemez forog tovább.
S én nem értem a hangokat.
Te játszol tovább nekem valamit
szemeimből zivatarok hullanak.
S én nem bírom hallgatni a csönd húrjait tovább.
Wolner Annamária Ipolyságon született, 1976. április 11-én. Az esztergomi PPKE-VJK kommunikáció-művelődésszervező szakán végzett, majd egy év ráadás következett a budapesti Sanoma Médiaakadémián, ahol magazin újságírást tanult.
Vallomása szerint kislánykorában jegyezte el magát az írással. A versek, novellák az óta is kísérik útján. Később az élet adta kezébe a tollat: így lett újságíró. Azóta úton van valami felé, valamit kutatva, keresve. Szereti az embereket, a történeteket, a kérdéseket – amikért felelősséget vállal, a válaszokat, amiket figyelmesen hallgat. Megtalálni a témát, megragadni az embert, bemutatni az eseményeket, láttatni, amit látni kell, ott lenni, ahol a kicsi és az ettől nagyobb dolgok zajlanak – ezért választotta ezt a pályát, ami hol hegy, máskor meg lejtmenet.
Egy barátja nemrég ezt mondta róla: „Képes vagy apró csontokra szedni egy elefántot, amíg nem kapsz választ egy-egy problémára, témára, kérdésre, ami nyomja, vagy egyszerűen csak érdekli a lelkedet.”
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A nyár küszöbén
A költők nyáron sem pihennek, s mi szívesen bemutatjuk olvasóinknak műveiket.
2012.8.5. 4
A rovat további cikkei
Fuss!
Vasárnap a pihenés és a vers napja nálunk, ám a mai vers futásra biztat. Olvassuk el, miféle futásra!
2023.6.25.
Advent
Ma gyújtjuk meg az adventi koszorún a második gyertyát. Ilyenkor van csak igazán ideje a költészetnek!
2022.12.2.