Kicsi nő hatalmas IQ-val


Halász Kata  2013.10.21. 2:17

Először áll nő, Janet Yellen, a világ egyik legfontosabb központi bankja, az amerikai Fed élén – lenne mit tanulni tájainkon is!

A magyar politikai életben roppant alulreprezentáltak a nők, európai viszonylatban mi kullogunk a sor végén: a női parlamenti képviselők aránya hazánkban 9,3%, míg Csehországban 22%, Romániában pedig 11,4%. Ez az elkeserítő adat a magyar parlamentben helyet foglaló nők folyamatos megalázásával párosul: férfi politikustársaik az alapvető tiszteletet sem adják meg nekik „a nő a konyhába és a szülőszobába való” hozzáállással.

Barack Obama választása mindezek fényében példaértékű lehet, Janet Yellen nemcsak az első nő, hanem 30 éve az első demokrata párti is a pénzintézet élén. Az USA elnökének választása nem volt meglepő, hiszen Yellen pályafutása egyértelmű bizonyíték felkészültségére: elismert közgazdász hatalmas kormányzati tapasztalattal, dolgozott Bill Clinton mellett, számos egyetemen tanít, 2010 óta a Federal Reserve alelnöke.


A brooklyn-i születésű Yellen a Yale egyetemen végzett, férje George Akerlof Nobel-díjas közgazdász, akivel több könyvet írtak együtt. Mindketten bírálják a szabadpiac hatékonyságának elméletét, szerintük ugyanis a piac nem képes tökéletesen szabályozni önmagát, ezért szükség van kormányzati beavatkozásra.

Tim Johnson, a szenátus bankügyi bizottságának egyik elnöke szerint Janet Yellennek „olyan mélységű a tapasztalata, mint senki másé”. A 67 éves szakember egyike volt azoknak, akik 10 évvel ezelőtt figyelmeztették a világot, hogy az emelkedő ingatlanárak buborékja kidurranhat és a talpra állás lassú lehet.

„Egy kicsi nő hatalmas IQ-val” – így jellemezték kollégái a Fed jelenlegi elnökét, akinek döntései több milliárd ember életére lesznek hatással. A 2010-es Dodd-Frank törvény következtében a pénzintézet gazdasági súlya megerősödött, sokak szerint nagyobb hatalom összpontosul a Fed vezetőjének kezében, mint az amerikai elnökében.

Janet Yellen kinevezéséből sokan szexista lejárató kampányt csinálnak azzal, hogy egyáltalán felteszik a kérdést: „egy nő képes-e irányítani a Fed-et? A The New York Sun egyik cikkében pedig azt állítja „a Fed borzasztó inflációs politikát folytat, ami biztosan így marad női kezekben is”. Ezt a hozzáállást erősít az, hogy a világ összesen 177 jegybankja közül mindössze 17 pénzintézetnek van női vezetője. „A központi bankok felső vezetésében nagyon kevés nő dolgozik. De én készen állok arra, hogy ez megváltozzon. Úgy gondolom, hogy ez az arány idővel megnő, és ennek most van itt az ideje” – jelentette ki még korábban Janet Yellen.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31