Szerelem...

Póda Erzsébet  2015.8.14. 0:47

– Hát, mert szeretem! – zokogja kétségbeesetten. – És szenvedek! Mit tegyek, mit tegyek?!

Eddig azt hittem, értelmes felnőtt nő. Jó munkahelyen dolgozik, rengeteg tanfolyamot, kurzust elvégzett már, kliensei imádják. Mindenkihez van jó szava, kedves mosolya. Tanult és tájékozott, szépérzékével a legzordabb helyet is pillanatok alatt kellemessé varázsolja. Egy kis mütyür ide, egy kis gyertya oda, s máris árad a meghitt hangulat.

Pasik tucatjai környékezték meg: intelligens, komoly szándékú felnőtt férfiak. Még élvezte is, hogy válogathat, de az igazit nem találta meg. Három évvel ezelőtt azonban szinte berobbant az életébe egy fiú. Egy sokkal fiatalabb, furcsa fiú. Attól kezdve nem volt nyugovása. A fiú heves udvarlása, lehengerlő viselkedése levette a lábáról. Pedig nemcsak a kor-, hanem a köztük lévő „szellemi” különbség is szembetűnő volt már az első pillanattól.


Ám hősnőnket mindez mit sem érdekelte. Szerelembe esett, és úgy gondolta, az a feladata, hogy megmutassa a fiúnak a világot. Lassan tanítgatta. A szépre, meg a jó ízlésre, új szavakra, saját gondolatai kifejezésére is. A fiú ugyanis hiányt szenvedett nemcsak jó nevelésből, az illemszabályok ismeretéből, értelmi és érzelmi intelligenciából, de lelki egészségből is. Hősnőnk ebből semmit sem vett észre. Viszont jó tanítónak bizonyult: bevezette a fiút egy másféle világba. A fiú pedig jó diákként hamar alkalmazta a tanultakat, s ma már olyan kifinomultan veri át a környezetét, mint a legjobb politikus. Pedig hősnőnknek nem ez volt a célja.

Eddig azt hittem, értelmes felnőtt nő. Most már tudom, hogy nem az. Most már tudom, hogy áldozat. Egy pszichopata áldozata.

–Szeretem! – zokogja kétségbeesetten. – Tolerálom, megértem! De ő egyfolytában bánt engem. Tudom, hogy még tanulnia kell. Megadok neki minden segítséget, de nem bírom a zsarolást. Lelki zsarolásait... Szenvedek! – A sírástól elcsuklik a hangja.

Látom, ahogy kínlódik, de segíteni nem tudok. Látom, amikor a társaságban a fiú a fiatalabb nőkkel, lányokkal flörtöl. Látom, ahogy élvezi, hogy fájdalmat okoz. Látom, hogy nem fogják egymás kezét, nem bújnak össze, nincs köztük semmi gyengédség, mintha nem is tartoznának egymáshoz. Látom az ezernyi riasztó jelet. Hallom a történetet a sétáról, melyben hősnőnk a jobb oldali ösvényt választaná, de a fiú a bal oldalira lép. Ketten két irányba mennek. De ott a harmadik is, akivel a fiú a bal oldali ösvény végén folytatja az utat. Hallom a történetet a zsarolásról, hogy van akárhány lány, aki szívesen lefekszik vele, neki csak csettintenie kell. Hallom a történeteket az érzelmi kínzásokról. S látom a fiú viselkedését a társaságban, ahol együtt vagyunk. Látom, ahogy megtéveszti a környezetét. Az ösvényen történtek után reggelit készít "menyasszonyának", a szobába viszi neki, hogy mindenki lássa: ő a leggondosabb férfi, keresve se találni jobbat. Elszörnyedve hallom a további történeteket, régieket és újabbakat, a válogatott módszerrel véghez vitt láthatatlan erőszakról, melynek példáit felsorolni se tudom.


És látom a következő jelenetet. A következő érzelmi zsarolást, lelki kínzást, amely lassan fizikai erőszakba megy át. És látom őt, akiről eddig azt hittem, értelmes, öntudatos, erős, felnőtt nő, amint lassan visszahúzódik, lassan, de biztosan teljesen elbizonytalanodik, lassan elveszíti lába alól a talajt, s lassan teljes ronccsá válik, önmaga árnyékává, kinek beszűkült világából minden eltűnik, ami addig olyan gazdaggá és széppé tette.

Segíteni nem tudok. Mert ő azt akarja hallani, hogy ez a kapcsolat még megér egy próbálkozást. Meg még egyet, és még egyet. Időt, további esélyt ad a fiúnak, és még továbbit. Pedig ez a párkapcsolat soha nem volt igazi párkapcsolat. Soha nem szólt a szerelemről. Talán az elején az újdonság, a másféleség erejéről, s legfeljebb a szexről, meg egy mindenkit átverő, lelketlen, gonosz, romboló pszichopatáról, kinek karmai közül csak ritkán van szabadulás...

Hozzászólások

@

Küldés