Hivatali arány

Póda Erzsébet  2011.3.14. 9:19

Lehet, hogy vannak, akik szívesen róják a hivatalokat.

Nem tartozom közéjük, néha mégis muszáj a hivatalba mennem. Lehet az bármilyen ügy: kérvény, igazolás, akármi, lehet az bármilyen hivatal, mindig rossz szájízzel jövök ki az épületből. Pedig már az "adj mosolyt a morcért" elvet is sűrűn alkalmazom...

Nemrég egy igazolást kellett bevinnem az egyik hivatalba. Az intézés a szokásos séma szerint indult: az egyik épületből, rövid várakozás után átirányítottak a másikba. A másik épületben a folyosó bal oldali irodájából a jobb oldaliba. A jobb oldali irodában, finom melegben, két oldalon hat, egymástól elválasztott, üveges fülkében ültek az ügyintéző hölgyek. Amikor beléptem, a szemük sarkából szinte egyszerre pillantottak rám, majd újra mélyen elmerültek a „munkájukban”. Az egyes számú fülke „tulajdonosa” tekintetét a számítógép monitorjára akasztotta, s többé nem is volt hajlandó felpillantani. Jobb kezével a számítógép egerét markolászta, de láthatón nem csinált az égvilágon semmit. Az egérrel ugyanis nem mozdult, még csak nem is kattintott egyet sem. A kettes számú fülkében üldögélő fiatalasszony esemest írt. Miután az üzenetet elküldte, a mobilt továbbra is a kezében tartotta, úgy várta a választ. A hármas számú boksz csinos birtoklója klasszikusan a körmét reszelte. A másik oldalon a négyes számú fülkében egy férfi tisztviselő egy klienssel foglalkozott. Hurrá, gondoltam, mégiscsak jó helyen járok! Az ötös számú fülkében a hivatalnoknő a számgépen pasziánszozott, a háta mögötti tükörből ez világosan látható volt. A hatos számú rekeszben dolgozó nő (a legnagyobb meglepetésemre) a négyes számúhoz hasonlóan – dolgozott: egy vastag iratkupacból másolta be az adatokat a számítógépbe.

Egy darabig türelmesen álldogáltam, hátha valamelyik „szabad” hivatalnoknő rám pillantva meglátja, hogy „jé, végre egy ügyfél!” – és segítőkészen megkérdezi, mi járatban vagyok.

Nem így történt. Az esemesező hölgy már választ is kapott üzenetére, épp arra pötyögte a visszaválaszt, s a többiek is tovább csinálták a semmit. Gondoltam, kivárom a soromat. Meg aztán kíváncsi is voltam, mennyi időbe telik, míg személyemben észreveszik a jól látható tétova ügyfelet, aki eléggé feltűnő módon egy fehér lapot tartogat a kezében a hivatal ügyintéző részlegének a közepén. Az egyes, kettes, hármas és ötös fülke dolgozói pillantásra se méltattak. A négyes boksznál még mindig a másik ügyféllel foglalkoztak. Végre a hatos, aki eddig is dolgozott, felpillantott és megkérdezte tőlem: mire várok? Miután látogatásom célját közöltem, átirányított az épületbe, amelyből ideküldtek...

Rendes polgárként visszabattyogtam az első helyszínre, ahol rögtön elcsíptem az első, folyosón megjelenő hivatalnoknőt, aki kicsit sértődötten irányított az épület egy következő szárnyába. A megjelölt helyre érkezve ismét két üveges fülkével találtam szembe magamat. Az egyes és a kettes számúval. Az egyesben telefonáltak. A kettesben azonban megtaláltam álmaim ügyintézőjét! Annak ellenére, hogy immár tíz perc múlva négyet mutatott az óra (ügyintézés reggel nyolctól délután négyig), széles mosollyal fogadott, és megkérdezte, miben tud segíteni. Ismét felmondtam a szövegemet, mire elvette tőlem az igazolást, és azt mondta, rendben van, a többit majd ő elintézi – és mosolyogva további szép napot kívánt.

Örömködve hagytam el a hivatal épületét, hiszen próbálkozásomat még aznap siker koronázta. Már-már aggódni kezdtem az ügyintéző irodák közt tett vargabetűk miatt. De lám – azért a mai világban is vannak segítőkész hivatalnokok, akik szeretik a munkájukat, és nem utálják az ügyfeleket sem. Igaz, hogy az arány egyelőre még csak egy a tízhez...

Hozzászólások

@

Küldés